Szocialista Nevelés, 1977. szeptember-1978. június (23. évfolyam, 1-10. szám)
1977-09-01 / 1. szám - Mózsi Ferenc: Tanítványaink eredményessége - jövőnk záloga
A csehszlovák közoktatásügy fejlesztésének tervezetéről Tanítványaink eredményessége — jövőnk záloga Dr. Mózsi Ferenc A csehszlovák oktatási-nevelési tervezet dokumentuma (a CSKP KB 1976. jún. 4-i határozata) szükségessé teszi, hogy oktatásügyünk továbbfejlesztésének problémáit az összehasonlító pedagógia, a szakdidaktikai tényfeltárás, a mikroelemzés módszerével, a szakirodalom kritikai feldolgozásával vizsgáljuk, és eredményeinket a kísérletező kedvvel végzett gyakorló pedagógiával ellen-1 őrizzük. A pedagógia a jövő tudománya — ezért a jövő igazolja majd, hogy a mai gyakorlat mit eredményez. Iskoláink többségének gyakorlata biztató, mert: — eleget tesz a marxi-lenini eszmeiség és a tanterv követelményeinek, — a tanulók szeretik a pedagógusokat, — a szülők ragaszkodnak az iskolához, — a pedagógusok szinte napról napra, óráról órára azzal ellenőrzik eredményességüket, hogy hogyan érvényesültek tanítványaik továbbhaladásuk so^ rán. S ez a lényeg, mert a jövő záloga tanítványaink eredményessége, az iskoláink munkája és tanítóink tevékenysége iránti bizalom. E gondolatok jegyében sarkította a Szocialista Nevelés monotematikussá az 1977 áprilisi, a matematikai és a júniusi, az anyanyelvű nevelési és a szlovák nyelvi oktatási számot. A matematika a természettudományok anyanyelve, szinte minden felvételi vizsga központi anyaga. Az anyanyelv és a szlovák nyelv biztos ismerete pedig tudásunk társadalmi hasznossága és közéletiségünk meghatározója. Az alábbiakan az anyanyelvű nevelés és a szlovák nyelvi oktatás kérdéseit vizsgáló-vitató tanévnyitó szám bevezetéséül, a teljesség igénye nélkül, csak néhány tanévnyitó gondolatot vetünk fel. A tanfelügyelői és igazgatói jelzések szerint tanítványaink szóbeli kifejezőkészsége nem megfelelő. Közismert, hogy a fizikai dolgozók gyermekei közül azok, akik szűkösebb kulturális környezetből kerülnek az iskola padjaiba, kifejezési nehézségekkel küszködnek, és nemegyszer érvényesülésükben is korlátozva érzik magukat emiatt. Tanulóink (de igen sok esetben tanítóink is!) a felszólalás, a hozzászólás eszközeinek használatában való bizonytalanság miatt nem szívesen szólalnak fel, s ezzel különböző összejöveteleken, tanácskozásokon azt a látszatot kelthetik, hogy nincs mondanivalójuk, pedig a valóság gyakran egészen más. Látszólagos passzivitásuk mögött nagyon gyakran ott rejtőzik a szándék a felszólalásra vagy kérdésfeltevésre, de hiányzik hozzá a bátorság. Igen valószínű, hogy a nyelvi — tehát mind a magyar, mind 1
