Szocialista Nevelés, 1975. szeptember-1976. június (21. évfolyam, 1-10. szám)
1976-03-01 / 7. szám - Bertók Imre: Javaslatok a magyar és a szlovák nyelv oktatásának koordinálására
egyéni hozzáállásnak a megnyilvánulása a többség nyelvével szemben. A nyelvtankönyveinket tehát a kont- rasztivitások figyelembevételével a magyar és a szlovák nyelv relációjában össze kell hangolnunk. Az engedményeket az összehangolást illetően didaktikaimetodikai célzattal tegyük úgy, hogy ezek ne csorbítsák a tudományosságot. Ez a szemléletmód nem ismeretlen a szakirodalomban. A tankönyvi anyag revideálása, átcsoportosítása nálunk a korszerű célnyelvi oktatás érdekében elodázhatatlan, különösen akkor, ha az anyanyelvi tankönyvek átcsoportosítását Magyarországon is sürgetik. Annál inkább van létjogosultsága a konvencionális rendszerezéstől és rangsorolástól való eltéréseknek a magyar nyelvtanok esetében a nemzetiségi iskolákban, ahol az anyanyelvre épül a célnyelv oktatása. A nyelvtudomány újabb és újabb eredményei múlhatatlanul sürgetik a nyelvtani anyag pontosítását, kiegészítését és átrendezését. „A problematika körébe tartozik az az elodázhatatlan követelmény, hogy alaposan vizsgálják felül a szerzők a cselekvő, műveltető és visszaható igék, továbbá főnevek, valamint a melléknevek osztályozását, mivel a jelenlegi immár tarthatatlan.” (Szathmá- ri István: Tanulmányok a mai magyar nyelv szófajtana és alaktana köréből. Tan- könyvkiadó, Budapest, 1975, 17. 1.) A célnyelvi és a bázisnyelvi oktatást gátolja a nem egységes, nem egyértelmű terminológia rendszertelen volta is. Röviden szeretnék itt nem a teljesség igényével a morfológia és részben a szintaxisban gyakran előforduló nem egyértelmű műszavakra rámutatni, amelyeket a tantervi cél elérésének az érdekében rugalmasan egységesíthetnénk, mégpedig a nemzetközi szakirodalomban használt görög-latin terminus technicusok bevezetésével, illetve a szlovák nyelvtankönyvekben már az alapiskolában utat törő morfematikus strukturális műszavak meghonosításával. (Lásd: Jozef Jacko: Slovenská morfológia v škole. SPN, Bratislava. 1974.] Előrebocsátom, hogv tudatában vagyok a két nyelv tipológiai és szerkezeti eltéréseinek, amelyek nem engedik meg, hogy minden hasonló vagy eltérő jelenség megnevezését egységes terminológiai kényszerzubbonyba bújtassuk, viszont az azonos jelentésű elemeknek már hagyományossá vált görög-latin műszavai csak internacionalizálhatják, közelebb hozhatják egymáshoz fogalomrendszereik műszavait. Radix, suffixum, infixum, praefi- xum, lexéma, glosszéma, singularis, plurális, paradigma, casus, genus, infinitivus, szintagma, participium stb. olyan nyelvészeti műszavak, amelyek már a közép- iskolás tanulóktól nem állnak távol, s különösen könnyíthetnének a morfológiai műszavak egységesítésében. Az sem vitás, hogy a nemzetközi szavak elterjedése közelebb hozza egymáshoz az eltérő nyelvek beszélőit. Miért nehezítjük például az alapiskola tanulóinak az infinitivus ekvivalensének a megértését? Talán oly nehéz levetkőzni azt a megrögződött szokást, hogy az idegen nyelvű tankönyveink szószedetében az infinitivust az ige kijelentő módjának egyes számú harmadik személyében tüntetjük fel. Ennek ugyanis nincs tudományos alapja, s megrögződött szokásunkból értelmetlenül fölöslegesen szaporítjuk a kontrasztivitások számát. A purizmus káros hatása, valamint kampányszerű felélesztése a terminológia in- ternacionalizálását lelassíthatja, de elterjedését meg nem akadályozhatja. A magyar nyelv szakterminológiája tarka képet mutat. Álljunk meg néhány szóra a toldalékoknál! A képző, a rag, a jel pontos meghatározása nem tisztázott. Több nyelvész reális fogódzót lát Antal László úttörő jellegű megállapításaiban a toldalékokra vonatkozóan. (Antal László: A magyar esetrendszer. Nyelvtudományi Értekezések. Akadémiai Kiadó, Budapest. 1961.) A mai magyar nyelv rendszere például a -bb-t a mellékneveknél a középfok jeleként tünteti fel. Berrár Jolán viszont a középfok jelét tekintettel arra, hogy nem köti meg a szóalak szófaját, vagy legalábbis megengedi a szavak továbbképzését, -bb-t a képzők közé sorolja, pl. nagyobb-l-acska, kisebb+ edik. A képzőknek új szófajú szót létrehozó funkcióját sem tartja szerencsésnek, s a szófajváltó — szófajtartó — szófajjelö- lő hármas szerep alapján javasolja a toldalékok tagolását. Az olyan toldalék, a- mely szófajváltó is, meg szófajkötő is, képző-jel természetű komplex toldalék (-ni); az olyan toldalék, amely szófajváltó is, meg szóalak záró is, képző-rag természetű komplex toldalék (-va, -vánj. Ugyancsak nem tartja indokoltnak, hogy a határozószóképzők közé sorolják a -szór, -kor, -ként, -képpen ragokat, amelyekhez -i, és -s képzők csatlakoznak. (Berrár Jolán: Új szempontok és módszerek a szóképzés vizsgálatában. Tanulmányok a mai magyar nyelv szófajtana és alaktana köréből. Tankönykiadó, Budapest. 1975.122. l.J A szinkrón elemzést nehezíti az ejtéskönnyítő magánhangzó eltérő megnevezése az egyes nyelvtanokban mert sokszor ugyanabban a nyelvtankönyvben hol tő- véghangzóról, hol kötőhangzóról, hol meg 217
