Szocialista Nevelés, 1974. szeptember-1975. június (20. évfolyam, 1-10. szám)
1974-12-01 / 4. szám - Bertók Imre: A szlovák és a magyar nyelv tipológiai összevetése
c. művében 1941-ben körvonalazta a nyelvek tipológiai jegyeit. A magyar nyelv tipológiai besorolását még korábban, 1935- ben megjelent Zur ungarischen Grammatik c. művében fejtette ki. Vývoj české deklinace c. művében négy alaptípusról tesz említést, ezek az izoláló, agglutináló a flektáló és a poliszintetikus típusok. Typ češtiny c. művében már ötödik típusként megemlíti az introfexiós típust is. amely a nyelvek szótövein belül beálló változásokat reprezentálja. (Pl. gehen, ging, gegangen a németben.] A debreceni nyelvészkonferencián 1966-ban már így nyilatkozott: „A hagyományos tipológia felfogása szerint a magyar nyelv az úgynevezett agglutináló nyelvek közé tartozik. Ez azt jelenti, hogy a nyelveket négy, öt vagy hat csoportba osztjuk, a a magyar nyelv e csoportok egyikéhez, azaz az agglutináló csoporthoz tartozik. Az újabb tipológiák szerint a magyar nyelvre a SOV (S-subjektum-alany, O-objektum- tárgy, V-verbum-ige, pl. János levelet ír, Kiemelés tőlem!) szórendi séma (Greenberg) vagy kevés passzívum (Saumjan) stb. jellemző. (Vladimír Skalička: A magyar nyelv tipológiája, Nyelvtudományi Értekezések, 58. sz. 297. old.) Meg kell azonban azt is említenünk, hogy a nyelvtipológia területén sem találunk egységes oszályozási elveket, a- hogyan a strukturális nyelvészetben sincs egységes fogalomrendszer. Edward Sapír Az ember és a nyelv c. művében a nyelvek osztályozására gyakorlati szempontból három kritériumot állított fel: 1. a szintetikus jelleg mértékét, azaz a szavak alkatának bonyolultsági fokát; 2. a szavak alkotórészeinek összeforrottsági fokát; 3. annak mértékét, ahogyan egy nyelv az alapvető viszonyokat kifejezi. Sapír az eddigi tipológiai besorolási kritériumokat nem tartja kielégítőnek, és azt állítja, hogy „a tiszta-relációs és a vegyesrelációs (vagy konkrét-relációs) nyelvek szembeállítása alapvetőbb, mélyrehatóbb különbségeket fejez ki, mint az izoláló, agglutináló és fúziós nyelvek szembeállítása.” (Edward Sapír: Az ember és a nyelv, Gondolat Könyvkiadó, Budapest. 1971. 78. old.) Tanulmányomban felsorolom és részben analizálom a Vladimír Skalička által körvonalazott flektáló és agglutináló típusok uralkodó jegyeit, mivel minket a szlovák és a magyar nyelv relációjában ez a két típus érdekel. Melyek a flektáló nyelvtípus sajátos vonásai? 1. A segédszavakat (ponált morfémá- kat] ahhoz a szóhoz kapcsoljuk, amelyikhez tartoznak. Ez megvan az agglutináló típusban is. 2. Bizonyos végződések többféle funkciót tölthetnek be. összpontosítják magukban a szerepkört — kumulálják a funkciót. Pl. az -u esetvégződés kifejezhet birtokos esetet (koreň stromu), részeshatározó esetet (kýval vlaku), elöljárószavas esetet (sedeli vo vlaku), tárgyesetet (kopol som loptu). Ilyen kumuláló viszonyjelölő esetrag csak elvétve található az agglutináló nyelvekben, így a magyarban is. Ritka jelenség, hogy a tárgy -t ragját régies határozói esetben az ún. locativus- ban találjuk. Vagy a -nak, -nek birtokoseset és részeshatározói eset fedi egymást, itt ugyanis csupán az azonos esetrag megoszlásáról beszélhetünk. 3. Az esetvégződéseknek nincs külön szótagjuk, nem annyira testesek, mint a magyar esetragok. Ezért egyes nyelvészek tőalternánsoknak könyvelik el (Deme), a strukturalisták pedig esetszubmorfémák- ként tartják számon (HoreckýJ. 4. A szavak fonológiai határai nincsenek élesen elhatárolva, mint a magyar nyelvben, ahol éppen a szavak határai élesek és könnyen elválaszthatók az alapszótól, illetve a szótőtől. Pl. az „elmarad- hatatlanságában” szótestben a marad szótőt a toldalékok koszorúja fogja közre. 5. Az egyeztetés (kongruencia) jelző és a jelzett szó, az alany és az állítmány a nyelvtani nem, illetve a múlt idő esetében. A kongruencia ugyanis a nyelvtani nem meglétéből adódik. 6. A számnevek a főnévvel megnevezhető személyt, tárgyat, dolgot többes számban kapcsolják magukhoz. A szlovák nyelvben 2-től 4-ig a tőszámnevek után többes számú nominativus, 5-től felfelé pedig többes számú genitivus áll. Az o- rosz nyelvben a tőszámnév után 2—4-ig egyes számú genitivust, 5-től felfelé pedig többes számú genitivust találunk. 7. A jelentést hordozó szavak (lexémák) és a segédszavak (formémák és grammé- mák) ellentéte nyelvtani és nem nyelvtani alapokra vezethető vissza. 8. Az esetrendszere fejlett. 9. Nincsenek birtokos személyragjai (jelei), mint a magyarnak pl. toliam, autód, kertje, házunk, iskolátok, füzeteik. 10. Gazdag az esethomonímiája és az e- setszinonímiája. Jellemzője az esetszinkretizmus. Ez kiváltképpen megnyilatkozik néhány minta-alaksor típusban (paradigmában). 11. Jellemző rá a suppletivizmus. A suppletivizmus azt jelenti, hogy egy bizonyos nyelvi fogalmat jelölő jelenséget többféle tőből képezünk pl. on — jeho, 107
