Szocialista Nevelés, 1974. szeptember-1975. június (20. évfolyam, 1-10. szám)

1974-12-01 / 4. szám - Bertók Imre: A szlovák és a magyar nyelv tipológiai összevetése

byť — som, budem, bol, id — chod, dobrý — lepší, zlý — horší.

12. Nagy a szófajok megkülönböztetése.

13. Kevés a főnévi, a melléknévi és a határozói igenév. Viszont az orosz nyelv ezen a téren nagyon gazdag. A szaknyelv szinte hemzseg az igenevektől.

14. Mellékmodatokban gazdag.

15. Kevés a nominális mondata, igei mondatokkal operál.

16. A szórendje szabad.

Most felvázoljuk az agglutináló bázis nyelv jellemző sajátosságait, amelyeket bizonyos vontkozásban kiegészítünk, a- mennyiben Skalička megállapításai csak áltanánosan körvonalazzák a finnugor nyelveket, egyes megállapításai merevnek tűnnek, egyiküket-másikukat pedig a nyelvi fejlődés túllépte. Megjegyezzük, hogy a kiegészítés semmit sem von le Skalička időtálló megállapításainak értékéből, csupán az árnyalatokra vet élesebb fényt.

Mi jellemzi tehát az agglutináló magyar nyelvet?

1. A szinszemantikus szavak a megfelelő szóhoz kapcsolódnak.

2. A funkciót betöltő morfémák nem rendelkeznek sűrítő szerepkört hordozó értékkel, kivéve azt a pár toldalékot, a- melyet már említettünk.

3. A toldalékok, különösen a viszonyragok, több elemből álló terjedelmesebb szótestek, ellentétben a flektálő szlovák nyelvben a nagyobbára egyhangtestű relációs szubmorfémákkal, illetve tőalter- nánsokkal. Pl. -hoz, -hez-höz, -ban, -ben, -val, -vei, -stul, -stül, -ként és a szlovák ulic-a,-e,-i,-u,-ou stb.

4. A szavakhoz járuló toldalékok határai nem mosódnak el, hanem morfonoló- giailag az első találkozásra kitapinthatók, élesen elhatárolhatók az alapszótól, illetve a szótőtől.

5. Nincs kongruencia a jelző és a jelzett szó esetében, de hátravetett jelző, appozíció esetében már van. Ugyancsak az alany és az állítmány relációjában fennáll a számbeli egyeztetés. Pl. A tanuló megy. A tanulók mennek.

6. A viszonyszavak közül a határozott névelőnek fontos szerepe van a főnevek és a főnévi értékben használt más szavak határozottságának és határozatlanságának a jelölésében. Speciális jelensége ez a magyar nyelvnek. Akkor látjuk ezt, ha magyarról idegen nyelvre fordítunk. Különbség van „a barátom lovát keresi” vagy „barátom a lovát keresi”. A szlovák ekvivalens élesen mutatja a különbséget a két mondat között, a magyarban a határozott névelő megléte és a hiánya mutatja csupán az értelmi különbséget.

7. A tőszámnévnek nincsen végződése és az alanyesettel áll.

8. Az autoszemantikus és a szinszemantikus szavak (önálló jelek és segéd jelek) erősen elhatároltak, de itt is mutatkozik eltérés, mert a ható és a műveltető igék képzését csak toldalékolással oldja meg a magyar, míg a szlovák nyelv analitikusan segédigék bevonásával képezi a megfelelő igefajták ekvivalenseit.

9. A magyar esetrendszer fejlett, minta- alaksor rendszere viszont nem. A szlovák nyelv 12 általánosan haszánlt minta- alak- sorával szemben a magyar nyelvnek a legszélsőségesebb esetben is, ha figyelembe vesszük a hangzóilleszkedést három deklinációja van, lényegében viszont csak egy. Talán Balassa József járt legközelebb az igazsághoz, amikor a magyar főnév alapragozását 6 deklinácóba osztotta be. A paradigma-rendszer hiányát talán mi érezzük a legjobban, mert a mindennapi bilingvis oktatásban hiánya szinte pótolhatatlan.

10. A birtoklást birtokos személyjelekkel (Antal), birtokos személyragokkal (Tompa) fejezi ki, de bizonyos mértékig hasonló jelenséggel állunk szemben a szlovák nyelvben a birtokos melléknevek (privlastňovacie prídavné mená) esetében is. Ami feltétlenül eltérő az, hogy a birtok a magyar nyelvben mindig jelölt. Ez nem található meg a szlovák nyelvben (otcova ruka, matkina dcéra).

11. Hiányzik az esetkiegyenlítődés az esetragok homonímiáját és szinonímiáját illetően. Esetleg néhány esetben találkozunk a magyarban esethomonímiával — az egyes és a többes számban minden e- setben mutatkozó azonosságot az esetragokat illetően itt mellőzzük. Viszont van a magyarban is esetszinonímia pl. a család barátjaként, barátjának, barátjául tartották. Tehát három formailag teljesen eltérő végződéssel, illetve esettel -essivus, dativus, formális — megközelítőleg ugyanazt az értelmet fejezzük ki. Itt már Skalička állítása bizonyos korrekcióra szorul.

12. A suppletivizmus hiánya sem állja meg teljes mértékben a helyét, mert a lenni, vagyok, voltam, leszek, levő létige alakok a suppletivizmus kategóriáját teljes mértékben kimerítik.

13. A gazdag igenévrendszer jellemző mind a magyar, mind a szlovák nyelvre. Igaz, hogy itt az azonosság és az eltérések plasztikusan kiugróbbak, viszont az orosz nyelvben gazdagon frekventált az igenévrendszer különösen a szaknyelvben.

14. A szófajhatárok elmosódása, a szófajok átcsapása egyik szófajból a másikba jellegzetes sajátsága a magyar nyelv108