Szocialista Nevelés, 1974. szeptember-1975. június (20. évfolyam, 1-10. szám)

1975-06-01 / 10. szám - Bertók Imre: A prágai funkcionális iskola és a magyar nyelv

Ernst Lewy és Simonyi Zsigmond munkái szolgáltatták. Erre különben is utal könyvének elején. Az említett munkákból magyarázhatók meg Skalička korlátái, noha érdemei kétséget kizáróan nagyobbak. Korlátái megnyilatkoznak abban, hogy nem tudott teljesen megszabadulni Ernst Lewy karakterológiai tipológiájától és Simonyi Zsigmond történeti nyelvszemléletétől. Simonyi hibái átkerültek, pl. az esetragminősítésbe, ahol a terminativusi -ig ragot a defektiv esetek közé sorolta.

Ez a bírálat nem akarja csorbítani Skalička elévülhetetlen érdemeit, csupán érinteni akarja negyven év távlatából a mű egynéhány kisebb fogyatékosságát. Ezeket tömören így summázhatnók:

1. Simonyi hatására, aki az esetrendszer feloldásának a híve volt, nem rögzítette, milyen ismérvek megléte, illetve hiánya alapján minősít valamilyen suffixumot esetragnak. így jutott el a defektiv esetek kategóriájához. Az általa defektiv esetek közé sorolt essivus, temporalis, modalis és comitativus végződése ugyanis Antal László által felállított precíz kritériumok alapján nem rag, hanem képző. Viszont a terminativusi -ig ragot ugyancsak a defektiv esetek kategóriájába sorolta.

2. Döntően elméleti alapállásból közelítette meg a magyar nyelvet.

3. A szinonimra és homonímia találkozását nagyobbára a szémantémákra korlátozta, a formémákra ritkán tekintette jellemzőnek.

4. Az infixáció lehetőségét nemcsak a magyar nyelvből, de a többi finnugor nyelvekből is kizárta.

5. A nagyobbára lokális magyar esetrendszerben ekkor még nem vette észre, illetve nem ismerte fel a lokalizált eseteket. Ehhez jóval később, a Slovo a slovesnost hasábjain 1950-ben közzétett Poznámky к theorii pádű cikkének fejtegetéseiben jutott el.

6. Ö sem tudott szabadulni korának helytelen, tisztán politikai forrásból táplálkozó erőszakolt nyelvszemléletétől, amikor munkájának 64. oldalán csehszlovák nyelvről írt. Meglepő ez azért, mert munkájában a jelzett oldalig tiszta vonalvezetéssel önálló cseh és önálló szlovák nyelvről tett említést, s itt egyszerre csehszlovák nyelvre váltott át.

Szakterminológiája erősen egyénieskedő, erre ugyan utal a megjegyzéseiben, a mű 66. oldalán, de ma már több nyelvészeti terminusát meghaladta a nyelv- tudomány.

8. Végezetül rá kell mutatnunk Skaličkának arra a hiányosságárá amelyet Mathesius is felhozott recenziójában: „Skalička több általános fogalommal dolgozik, sok érdemes problémát vet fel, amelyet a nyelv rendszere nyújt és az adott alapon építi fel a strukturális grammatika teljes rendszerét, de elvontsága sematizmusba sodorja őt. Ez a teljesen be nem avatott szakember elől sok értékeset eltakar abból, amit a könyve tartalmaz.”11

A bemutatott hiányosságok ellenére is Skaličkát kell tekintenünk nyelvünk első elméleti tipológiai szakemberének, aki az elismert tipológiai szakemberek, mint Lewy, Finck, Ginnecker, Humbold, Steinthal, Hartman, Bázel, Sapir, Menzerath, Greenberg, Dezső László és mások mellett méltán rangos helyet foglal el mind a magyar, mind .az egyetemes nyelvtipológiában.

Tekintsük most át vázlatosan Skaličkának a magyar nyelvtanelméletét, a- mely alapjában a bináris oppozíciókra épült. Mindmáig sem tisztázódott, hogy mennyire van létjogosultsága a fonológiai oppozíciók átvitelének az alaktanba. Egyesek határozottan mellette törnek lándzsát, mások aggállyal tekintenek rá. Ľudovít Novák, pl. trinális rendszerről beszél a klasszikus nyelvekben. E nézetek mellett felbukkannak olyanok is, amelyek erőltetettnek és mesterkéltnek könyvelik el a bináris oppozícióknak a morfológiára való alkalmazását. Szteb- lyin — Kamenszkij ezzel kapcsolatban így nyilatkozik: „Systém analogický systému fonémü v oblasti gramatických významú zrejme nevyšel. Struktúra jazykového obsahu ukazuje se ve všech pfípadech natolik složitejší než struk298