Szocialista Nevelés, 1974. szeptember-1975. június (20. évfolyam, 1-10. szám)

1974-12-01 / 4. szám - Horváth István: A bilingvizmus fogalmáról

A BILINGVIZMUS FOGALMÁRÓL HORVÁTH ISTVÁN A bilingvizmus szó szerinti fordításban kétnyelvűséget jelent. Cikkünkben azon­ban szándékosan használjuk a nemzetkö­zi „bilingvizmus” kifejezést, mivelhogy ezzel a szakszóval a nem magyar nyelvű szakirodalomban gyakran nem csak a va­lódi kétnyelvűséget jelölik. A magyar „két­nyelvűség” szakkifejezés jelentése ugyanis annyira egyértelmű, hogy semmiféle két­ség nem fér hozzá. Vannak kutatók, akik bilingvizmusról beszélnek akkor, ha valaki két nyelven beszél és akkor is, ha valaki ugyanannak a nyelvnek ismeri az irodalmi és egy bi­zonyos nyelvjárási alakját is, sőt akadnak tudósok, akik még a többnyelvűséget is bilingvizmusnak nevezik. Helyesen jegyzi meg azért M. M. Mi- chajlov szovjet nyelvész, hogy a biling­vizmus efféle értelmezésénél eljuthatnánk oda, hogy bilingvizmusnak neveznénk azt az esetet is, amikor valaki ugyanannak a nemzeti nyelvnek két különböző stílu­sát ismeri.1 Lássuk tehát a kétnyelvűség (bilingviz­mus] néhány meghatározását. Király Péter a kétnyelvűségről a követ­kezőket mondja: „Kétnyelvűségnek azt a nyelvi állapotot mondjuk, amikor valaki az anyanyelvén (vagy másképp az első nyelven) kívül még egy idegen (vagy má­sodik) nyelvet is ismer, s azt az élőbe­szédben is állandóan használja.”2 J. Marouzeau szerint a bilingvizmus „Egy személynek vagy lakosságnak az a képessége, hogy folyékonyan beszél két nyelven úgy, hogy nem lehet megállapíta­ni, hogy a két nyelv közül melyiket bírja jobban.”3 0. Sz. Achmanova a kétnyelvűség lé­nyegét a következőkben látja: „Két nyelv­nek egyenlő szinten való tökéletes bírása; a társadalmi érintkezés különböző körül­ményei között használt két nyelv bírása, például a saját nyelvjárásának és az iro­dalmi nyelvnek az ismerete (franc, diglos- sie).”4 Véleményünk szerint az itt idézett há­rom meghatározás nem meríti ki teljesen a kétnyelvűség lényegét, létét (ontológiá­ját). Bilingvizmusról ugyanis nem beszél­hetünk csak akkor, ha valaki a két nyel­vet „az élőbeszédben is állandóan hasz­nálja”, vagy mind a kettőt „folyékonyan beszéli” és „tökéletesen bírja”. A két­nyelvűség fogalma bizonyára magába fog­lalja azokat az eseteket is, amikor vala­ki a második nyelvet alacsonyabb szinten bírja, mint az anyanyelvét. Petr Zima a- zért helyesen állapítja meg, hogy ,,... bilingvizmus ev. multilingvizmus je treba považovat za schopnost ovládat dva nebo vice jazykű. Je pochopitelné, že tato schopností múže mit rűzné stupne doko­nalosti a rűzné formy (aktivní — pasív­ni, psaný — mluvený ap.)”5 A kétnyelvűség fogalmának meghatá­rozásánál a legnagyobb nehézséget bizo­nyára az a körülmény okozza, hogy mi­lyen szinten, milyen fokon kell valakinek egy második nyelvet bírnia, hogy már kétnyelvűnek tekinthessük. Ez a kérdés azonban a mi. problémánkat közvetlenül nem érinti. Számunkra elegendő az a megállapítás, hogy a valóságban többféle bilingvizmus létezik, és hogy igyekeznünk kell ezt a valóságot terminológiailag is helyesen tükrözni.6 Véleményünk szerint a bilingvizmus fogalmát, annak teljes mivoltát, lényegét, csak úgy értelmezhetjük helyesen, ha an­nak osztályozásánál a következő körülmé­nyeket (osztályozási alapelveket — fun- damenta divisionis) vesszük figyelembe: I. az ismert nyelvek számát, II. a második nyelv ismereti fokát, III. az ismert nyelvek genetikai rokon­ságát, IV. a kétnyelvű egyének számát, V. a kétnyelvűség megszerzésének korát és VI. az ismert nyelveknek egymásra gyakorolt hatását. I. Az ismert nyelvek száma szerinti bi­lingvizmus Magától értetődik, hogy bilingvizmus­ról (magyarul kétnyelvűség; a nemzet­közi bilingvizmus szó a latin bis — két­szer számnév és a lingua — nyelv fő­név származéka) kimondottan csak két nyelv ismereténél beszélhetünk. Aki há­rom nyelven beszél az nemzetközi kifeje­zéssel trilingvista (vagy triglotta), aki négyen, az kvadrilingvista (vagy tetraglotta), aki pedig csak egy nyelven, az unilingvista (vagy mo- noglotta). A pontosság kedvéért határt kellene továbbá vonni a több- (pluri-) és a sok­100

Next

/
Oldalképek
Tartalom