Szocialista Nevelés, 1974. szeptember-1975. június (20. évfolyam, 1-10. szám)

1974-12-01 / 4. szám - Mózsi Ferenc: Nemzetiségi iskola - kétnyelvűség

A-val) hatására a nemzetiségi viszonyok között élő magyarság nyelve (Mn) az A + Mn = Mna — A képletei kifejezhető (adminisztrátumos) változáson menjen át. Ezen az úton haladva ugyanis a nemzetiségi magyar csoportok nyelve (Mna, Mnb stb.) lemondana a magyar nemzeti nyelv legfőbb s egyben legkifejlettebb típusának, mint mintának az érvényesítéséről, csorbát ejtve ezzel azon az egységen, amely a szocialista társadalmi rendet építő államokban a népcsoportokat rokonságban tartja. A nemzetiségi iskolában tehát az anyanyelvű tanításnak-tanulásnak ez sajátos küldetése, mert „ami a dolog egyéni oldalát illeti: az ember csak anyanyelvének kiművelt használata révén juthat a kiművelt emberségre — ami egyúttal képességeinek maximális kifejezésére teszi alkalmassá, s ezáltal válik hazánk teljes értékű polgárává.” (Szende Aladár)

2.3) Ezeket az elvi szempontokat és elméleti tételeket felülvizsgálni, konfrontálni a társadalmi valósággal és a kapott eredményt kellő differenciáltsággal behelyezni a helyi adottságokba, s mindezt egyeztetni az érintett szociológiai, pedagógiai és társadalompedagógiai-pszichológiai, pszichológiai (szocio- és pszicholing- visztikai) szempontokkal és a nemzetiség kontinuitását legjobban biztosító nyelvi-művelődési (tágabb értelemben: politikai, gazdasági és kulturális) érdekeivel, igényes feladat. Ennek a kérdésnek a szubjektivizmustól és voluntarizmustól mentes intézése az eddigieknél mélyebb elméleti felkészültséget kíván. Márpedig e kérdések gyorsan változó dinamikájának értése nélkül csak nehezen lehet elkerülni a nemzetiségi iskolák külső és belső fejlesztésében beálló kisebb-nagyobb súrlódásokat. Véleményünk szerint a súrlódások, a vélt vagy valós sérelmek, mindaddig „szükségszerfiek” lesznek, amíg az iskolaügy személyi hivatalai nem fognak még érzékenyebben reagálni mindenekelőtt az iskolafejlesztés társadalmi-ökonómiai igényeire, a pedagógusok pedig tudatosabb pedagógiai tevékenységgel a belső fejlesztés feltételeire. Ennek alapja azonban nem lehet csupán az intuíció vagy a jóindulat, sőt nem elég a társadalmi igényből fakadó globális célkitűzés sem, hanem a tudományosan objektív elemzésnek megfelelő ügyintézés, ténykedés szükséges.

Fontos lépés e téren, hogy a nemzetiségi iskolaügyet sehol se kezeljék „kényes kérdéseként. A „noli tangere” e téren (is) csak hibákat halmozó struccpolitika. Az iskolaügy külső és belső fejlesztését — tanítási nyelvre és a tanulók nemzetiségére való tekintettel is — a társadalmi fejlődés igényei határozzák meg. E kérdéskomplexum törvényszerűségeit a tudománynak kell kutatnia és választ adnia a nemzetiségi iskolák kérdéseinek leggazdagabb és legracionálisabb megoldására. A tudomány pedig nem ismer „kényes kérdéseket”, hanem csak ez ideig még teljesen meg nem oldott feladatokat. Ezért pl. a nemzetiség helyzetét szabályozó 144/1968. számú alkotmányerejü törvény minél teljesebb realizálása szükségképpen feltételezi a nemzeti iskolák sajátos kérdéseinek is szélesebb körű elméleti és gyakorlati tanulmányozását. Lenin kiemelte, bogy a nemzeti sajátosságok még a szocializmus világmértékben végbemenő győzelme után is igen sokáig fenn fognak maradni. Ezért az internacionalizmus nem a nemzeti sajátságok figyelmen kívül hagyását jelenti, hanem megköveteli a konkrét helyzet ismeretét, az általános és sajátos minél pontosabb körülhatárolását és alkalmazását.

2.4) Az elmondottákból — úgy véljük — kitűnik: a nemzetiségi iskolaügy fejlesztése mély hozzáértést követelő politikum. E kérdések véglegesebb megoldása pedig függvénye a nemzetiség politikai és gazdasági életkörülményeinek az országos szinthez való kiegyenlítése folyamatának. Igaz, hogy az összefüggéseiből kiragadt és elszigetelten vizsgált kérdés mellékvágányra vezethet. A kétnyelvűséget illetően valljuk, hogy anyanyelvét is szebben beszélheti az az ember, aki tudatosan tanul egy másikat, s ezzel állandóan erősíti anyanyelvét. Hasonlóan, saját nemzetiségi kultúráját is sokoldalúbban ismeri, szereti meg az, aki anyanyelvére épülő kultúrája mellett egy másik kultúra éltető fluidumával is él. S mivel Kelet- és Közép-Európában a múltban sem jelentett hátrányt a két nyelv, két kultúra ismerete, a szocialista integráció küszöbén élve a két nyelv ismeretének, a bikultúráltságnak társadalmi-politikai presztízse csak növekedhet. Többek között ez is az egyik — a nemzetiségi iskolák jövőjét igazoló és előbbre vivő — meghatározottság, mellyel szintén érdemes számolni már ma, szocialista holnapunk érdekében.

99