Szocialista Nevelés, 1973. szeptember-1974. június (19. évfolyam, 1-10. szám)

1974-05-01 / 9. szám - Bertók Imre: A magyar és a szlovák esetrendszer összehasonlítása / A középiskola számára

magasan) egyetlen »esetbe« vonják, mert történetileg csakugyan azonosak: s ugyanúgy egynek veszik a szintén közös eredetű részeshatározói és birtokos jelzői -nak, -nek ragot.“ (Tompa József: A magyar nyelvtani „esetek“ száma. MNY. 92: 377.)

Az ingadozásnak, ami a magyar nyelvtani esetek számát illeti, többféle oka van. A magyar nyelvben ugyanis nincs a felépítéséből kifolyólag olyan minta-alaksor- rendszer, mint a fejlett declinátióval rendelkező indoeurópai nyelvekben. Továbbá szemtanúi vagyunk annak, hogy egyes névutóink ragszerűvé válnak, illetve régi ragjaink lassan elhalnak. „Ismét más nehézséget okoz az, hogy némely kritikus toldalékunk elavulóban van, s már csak egypár régibb szóhoz kapcsolódik, ilyen fordul elő a nyaranta, a Vácott stb. szóalakban. És megfordítva az, hogy egyes névutók épp most válnak viszony raggá, mint a -számra (-szám), a -szerte, a módon, módra (-mód) stb. Érthető tehát, hogy ezek megítélése sem teljesen egységes nagyobb nyelvtanainkban.“ (Tompa József. I. m.)

A magyar esetragok nem annyira jellemzőek csupán a főnevek viszonyragozásában, mint a szlovákban. A szlovák nyelv a főnevek, a melléknevek és a névmások esetében független, sajátos esetragokkal rendelkezik.

Vannak nyelvészek, akik a szlovák esetragokat funkcionálisan lefoglalt tőalter- nánsökként kezelik, „...a szlovákban ženia a »nő« alapalakja; s hozzá viszonyítva a ženy, žene, ženu, ženou, sőt a többes genitivusi žien nemigen tekinthetők „rágós“ formáknak, sokkal inkább funkcionálisan lefoglalt tőalternánsoknak.“ (Dr. Deme László: Az általános nyelvészet alapjai. SPN, Bratislava. 1969. 55—56. old.)

A magyar nyelvben az eset ragok esetében nagyobb az átcsapás egyik szófajból a másikba, mint a' szlovák nyelvben. A magyar nyelv pl. a -szór, -szer, -szőr ragot feltünteti az esetrendszer viszonyragjai között, holott ezek a ragok egyes régi alakoktól eltekintve csupán számnevek, számnévi névmásak és ilyen egypár szófaji értékben használatosak. Tüzetes elemzéssel le lehetne csökkenteni az esetek számát, ahogy azt már Antal László megkezdte, mert azok a viszonyragok, amelyek csupán főnévhez vagy főnevesült más szófajhoz tartoznak, képezhetnék a minta-alaksor végződéseit.

A szlovák nyelv relációjából megítélve mellőzni iehetne a birtokjellel, birtoktöb- besítő jellel és az egy és több birtokra ulialó birtokos személyragokkal bővült viszonyragozást, ezek ugyanis túllépik az

indoeurópai esetrendszer kereteit, nem tipikusak az esetrendszer és az esetvégződések szempontjából, hanem kimondottan a magyar nyelv egyéni sajátosságát tükrözik.

A minta-alaksorok a szlovák nyelvben szilárd rendszert képeznek és függvényei a főnevek nyelvtani nemének. „Základným východiskom pri určovaní skloňo- vacích typov je nám kategória rodu, ktorou sa v kontexte bezpečne určuje — pri spojení určujúceho slova so substantívom vo východiskovom tvare (nom. sg.) — trojaký rod v slovenčine: mužský, ženský a stredný. Toto je základné deliace kritérium vo vymedzovaní skloňovacieho typu v horizontálnej polohe.“ (Ján Sabol: Formálne vymedzenie skloňovacieho typu. Jazykovedný zborník venovaný VI. slavistickému kongresu. SPN, Bratislave. 1968. 43—44. old.)

A magyar nyelvben, tudjuk, hogy nincsen nyelvtani nem. Éppen ezért csak egy minta-alalksora van, — itt eltekintünk ugyanis a hangrendi illeszkedéstől — amely viszont gazdag viszonyrag állománnyal rendelkezik.

Az eset nyelvtani 'kategória. Az eset a főneveknek más szavakhoz való sajátos viszonyait és ezzel együtt a megfelelő jelenségek közötti viszonyokat fejezi ki. „Pády vcelku ukazujú, v akom zmysle, v akej miere a v akom poradí sa nejaký jav zúčastňuje na danom predmete pomenovanom slovom v príslušnom páde.“ (František Miko: Rod, číslo a pád podstatných mien. SAV, Bratislava. 1962, 89. old.)

A szlovák nyelvben ismerünk közvetlen (nominativus), közvetett (genitivus, da- tivus, locativus, instrumentális) elöljáró- szós és elöljárószó nélküli eseteket. Az elöljárók esetekkel kapcsolatban bizonyos vonatkozásban kevesebbet, bizonyos vonatkozásban többet fejeznek ki, mint az elöljárószó nélküli viszonyragos esetek. „Napokon treba povedať, že ani pádové submorfémy nevykonávajú svoju relačnú funkciu len samy osebe. Často sa pre výkon svojej funkcie, pre vyjadrenie vzťahu medzi slovami, respektíve vetnými členmi spájajú s predložkami a tvoria tak s nimi osobitné relačné submorfémy. Predložkové časti týchto relačných submorfém však vyjadrujú iba pádové vzťahy, neuplatňuje sa v nich séma čísla a rodu. Na druhej strane však vyjadrujú sémantické rozdiely hlbšie ako iba pádové submorfémy.“ (Ján Horedký: Morfematidká štruktúra slovenčiny. SAV, Bratislava. 1964. 35. old.)

A magyar nyelv a viszonyok kifejezésére a viszonyragok mellett névutókat használ. „A névutó a nem tartalmas je279