Szocialista Nevelés, 1973. szeptember-1974. június (19. évfolyam, 1-10. szám)

1973-09-01 / 1. szám - A szocialista nevelés érdekében / Látóhatár

leletet fejez ki, mert ez az új kategória a nevelésben állandóan érvényesülő, egyszerre több színtéren végzendő tevékenységre utal, míg a terület valami egymástól elkülöníthető, szétszabdalható dologra enged következtetni.

A mindenoldalúságnak, mint a kommunista nevelés céljának értelmezése tulajdonképpen a társadalom embereszményét fejezi ki. Ebben az embereszményben a magas szintű erkölcsiség magas szintű műveltséget feltételez. E műveltség magában foglalja a tudományos ismereteket, a technikában való jártasságot és a kultűrálódás igényét. A műveltség jelentőségéről Lenin ezt írja: (Az ifjúságnak] „...meg kell értenie, hogy a kommunizmust csak a korunk színvonalán álló műveltség alapján valósíthatjuk meg. És hogyha ezzel a műveltséggel nem fog élni: a kommunizmus csak óhaj marad.“ Ez a műveltség tehát nemcsak nagymennyiségű ismereteknek (az emlékezetben való] elraktározását jelenti, hanem az ismeretek felhasználását alkotó módon a gyakorlati életben, és jelenti egyben a termelőeszközök kezelésében való biztonságot is.

A kommunista nevelés a marxista pedagógai, tehát egy tudományos disz- ciplina „terminus technicus“-a, melyet nem lehet leszűkíteni csupán egy részterület megjelölésére. A kommunista nevelés a szellemi gazdagságra, az erkölcsi tisztaságra és a fizikai tökéletességre törést jelenti. A sokoldalúság a fenti ismérvek harmonikus egyesítése révén alakul ki, mégpedig az új ember társadalmi kapcsolatai, azaz az új társadalmat építő tevékenység során.

Felmerülhet a kérdés: nem túl magas-e a mérce a ma emberéhez és élet- körülményeihez viszonyítva? Az embereszmény, mint minden eszmény, (pl. az abszolút Igaz, az abszolút Szép] mindig távlat, a társadalom egy fejlettebb korszaka igényének megfogalmazása. A szakmában dolgozók korszerű szemléletét viszont éppen az biztosítja, hogy a távlat és a valóság közti fokozatbeli külömbséget érzékelik, és igyekeznek lehetőségeik szerint azt a minimumra csökkenteni. Tudják mi felé kell tartaniok, hová kell elékezniök. Az embereszmény szívós, kemény harcot jelent, mert évszázados megszokással, meggyökeresedett nézetekkel kell szembeszállni. E távlat megközelítésének értelmezésében, és a megvalósulásra való törekvésben az elmúlt évtizedekben, de főleg az 1968—69-es évek társadalmi krízisének idején, súlyos hibákat követtünk el (főleg a társadalmi értékrend hierarchiájának szélsőséges megítéléseivel]. Ez elsősorban a még kellő élettapasztalat nélküli ifjúság szempontjából okozott erkölcsi károkat. Ennek konzenkvenciáit a nevelés elméletében és gyakorlatában le kell vonni —, s ezt van hivatva szolgálni lapunk az új tanévben is.

A fent elmondottakból következik: nem nevelési feladatainkat kell hozzáigazítani a tananyaghoz, hanem megfordítva: nevelési feladataink, mint a társadalom iskolával szembeni igényének pedagógiai vegyülete, a tananyag kiválasztásának egyik vezető szempontja. így válik a szocialista emberformálás követelménye — az eddigi gyakorlatunktól, ,,az anyag adta nevelési lehetőségek kiaknázásától“, eltérően a tananyag — kiválasztás és minden iskolai tevékenység meghatározójává, s mint ilyen a korszerűség kritériumává. Ezzel függ össze az a követelmény, hogy iskoláink eddigi tananyagközpontúságát megszüntetve neveiésközpontúakká kell tenni azokat.

Lebontani ezt a követelményt az egyes évfolyamokra és tantárgyakra, ez az egyik legégetőbb kérdése a pedagógiának, legizgalmasabb problémája a szak-didaktikának. Mert a színvonalat a jövőben nem egyszerűen az ismeretek mennyiségén és részletességi fokán kell mérni, hanem azon, hogy a tanulók minél nagyobb száma mennyire biztos az alapvető ismeretekben. Tehát azokban az ismeretekben, melyek elsősorban sokoldalú emberi fejlődésük, gyakorlati életfeladataikra való felkészülésük, tudományos világnézetük, termelésben való elhelyezkedésük, illetőleg továbbtanulásuk, további önművelé9