Szocialista Nevelés, 1973. szeptember-1974. június (19. évfolyam, 1-10. szám)
1973-09-01 / 1. szám - A szocialista nevelés érdekében / Látóhatár
sük szemszögéből fontos. Mennyiben szerezték meg a tanulók a legfontosabb készségeket mind az önálló ismeretszerzés, mind a konkrét munka területén, mennyire tudnak önállóan és helyesen gondolkodni, milyen fokon áll személyes magatartásuk. A neveltség ilyen-szerű követelményeinek előtérbe állítása — a szaktárgyak izolált szaktudományos aspirációk elvtelen nyomásának megszüntetésével, de —, az ismeretek oktató-, képző- és nevelő funkcionálása alapján, ez az út, amelyen járnunk kell, amely legfontosabb nevelési céljaink gyakorlati érvényesülését jelentheti egy, a jelenleginél lényegesen színvonalasabb, ugyanakkor kevésbé terhelő iskolában. Például: hogyan megoldani, hogy a gyermekeket lélekteleníil kínzó iskolai grammatizálást váltsa fel a nyelvművelés, mely megszeretteti az anyanyelvet és igényévé teszi minden tanulónak a szépen és kifejezően szólást, a szabatosan és helyesen írást? A tananyagközpontú iskolában (az írásos) szövegek mechanikus elemzése, helyesírási szabályok betanulása, nyelvhelyességi tilalmak rögzítése folyik, s az anyanyelvi képzés a „tortúra discipulorum“, a tanulókat kínzó foglalkozás. A nevelés központú iskolában viszont az alkotó jellegű közlési képességek fejlesztése a cél. (Mivel az ember nyelvtudásáról és aktuális kommunikációs tevékenységéről a nyelvi kommunikáció elméletbe beágyazható generatív grammatika képes a kortárs nyelvtudományban a legteljesebb képet festeni, azért az anyanyelvi képzésben is ennek, — általában: mindig a legkorszerűbb tudomány — eredményeire kell építeni.) Ha az anyanyelvi oktatást például az idegennyelv-oktatás relációjában vizsgáljuk — s ez nálunk, ahol a második nyelvet olyan nagy intenzitással tanítjuk, rendkívül fontos szempont! — meg kell állapítanunk: az eddigi anyanyelvi oktatás nem adott eredményes alapot az idegennyelv, főleg a szlovák és az orosz nyelvoktatás számára. Ugyanis a tananyagközpontú iskola nem annyira az anyanyelv törvényszerű, szabályos folyamatait mutatja be, hanem inkább a kivételekre fordította a figyelmet, s ezeknek adta minél teljesebb leírását, így az idegennyelv-oktatás nem kapott elegendő támogatást az anyanyelvi oktatástól, s jobbik esetben az idegennyelv-oktatásra hárult a szabályszerű grammatikai jelenségek bemutatása. Valószínűleg ez is az egyik motívuma Goethe: Maximen und Reflexionen című művében található gondolatnak: „Wer fremde Sprachen nicht kennt, weiss nichts von seiner eigenen.“ Kodály Zoltán a goethei gondolatot így egészítette ki: „Az idegen nyelvekről nem mondhatunk le. Sőt, arra kell törekednünk, hogy legalább egyet minden művelt magyar tökéletesen tudjon. De használjuk fel idegen nyelvtudásunkat arra, hogy vele magyar nyelvtudásunk nyerjen, ne veszítsen. Az idegen nyelvvel párhuzamosan tanuljuk újra a magyart. Vegyük számba minden zenei eltérését, s mennél jobban elsajátítjuk az idegen nyelv kiejtését, annál tudatosabbá tehetjük a magyart. Akkor nem rontjuk vele magyar tudásunkat, hanem megerősítjük. Régi igazság, hogy anyanyelvét is jobban tudja, aki még egy nyelvet tud.“ Ebből — amit a kontrasztív nyelvszemlélet alapjának is nevezhetünk — többek között az következik, hogy a magyar nyelvet, anyanyelvűnket, mint az emberi nyelv egyik változatát, megjelenési formáját kell tanítanunk. Ez felel meg a nyelvről való tudományos ismereteinknek, de az egyetemes-ktilönös- egyedi dialektikájának is. Nevelési, politikai-ideológiai szempontból is ez az egyetlen helyes közelítés. Elvégre az iskolai történelemórákon sem szorítkozhat a tananyag a Tanácsköztársasággal kapcsolatban az események izolált (az NOSZF-tól és a többi forradalmaktól elszigetelt) és puszta felsorolására. A Nyugat költészetét sem úgy próbáljuk megértetni — s ez hiba lenne! — hogy figyelmen kívül hagyjuk az európai, a magyar és a szomszédos népek társadalmi fejlődése közötti hasonlóságokat és eltéréseket, sőt az európainak a magyar és a szomszédos (szlovák) népek irodalmában való azonos vagy eltérő áthasonítását (pl. Baudlaire—Ady; Baudlaire—Krasko; Ady—Krasko). Tehát, ahogy a helyesen értelmezett történelem vagy az irodalom tanításában 10
