Szocialista Nevelés, 1973. szeptember-1974. június (19. évfolyam, 1-10. szám)
1973-11-01 / 3. szám - Tungli Gyula: Nemzetközi tudományos tanácskozás Nyitrán az irodalmi szövegek diakron szempontú vizsgálatáról / Hírek
Hírek NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS TANÁCSKOZÁS NITRÁN AZ IRODALMI SZÖVEGEK DIAKRON SZEMPONTÚ VIZSGÁLATÁRÓL TUNGLI GYULA 1973. május 29—31-ig háromnapos tudományos tanácskozás színhelye volt a Nitrai Pedagógiai Fakultás. A nemzetközi szimpózion munkájáról beszélgettem dr. Zsilka Tibor kandidátussal, a Nyitrai Pedagógiai Fakultás mellett működő Irodalom-kommunikációs Kabinet csoportvezetőjével. Tekintettel arra, hogy több — pedagógusok, irodalomtörténészek, nyelvészek körében — érdeklődésre számot- tartó kérdéssel foglalkozott a tudományos tanácskozás, megkértem Zsilka Tibor kollégát — akinek könyve a közeljövőben jelenik meg Magyarországon az Akadémiai Kiadónál, Szöveg, stílus hírérték címmel — válaszoljon kérdéseimre. A Magyarországon is jól ismert szakember felkérésemnek készséggel tett eleget. Az utóbbi időben sok szó esik a szövegelemzésről és a szövegelméletről. Viszont a diakronikus szempontú szövegvizsgálatról nemigen tesz említést a szak- irodalom. Érdemes lenne röviden megvilágítani, miben is rejlik a nyitja az effajta szövegelemzésnek? A korszerű irodalmi szövegelmélet az irodalomtudománynak nem túlságosan nagy múltra visszatekintő ága, de kétségtelen, hogy az utóbbi időben sokat fejlődött. A rohamos fejlődés azt eredményezte, hogy a szakemberek kizárólag szinkron vizsgálatokat végeztek, s megfeledkeztek a szövegek diakron összefüggéséről, az irodalmi fejlődés egymásba fonó- dásáról, kolerenciájáról. Az ilyen vizsgálatnak az a jellemzője, hogy hasonló témájú vagy korú irodalmi szövegek egybevetéséből állapít meg bizonyos törvény- szerűségeket. A hagyományos irodalom- történet általában abban hibáztatható, hogy amikor az irodalmi fejlődést vizsgálja, csak az eltérésekből indul ki, tehát elsősorban azzal a kérdéssel foglalkozik, melyek azok a jelenségek, amelyek egyik korszak irodalmát megkülönböztetik a másiktól, vagyis általánosítja és mindenek fölé helyezi a megkülönböztető jegyek, vonások vizsgálatát. Ugyanakkor meg szokott feledkezni arról, hogy egyes korszakok irodalmi alkotásaiban tömérdek közös vonás, jegy is felfedezhető. Tehát bizonyos párhuzamok mutatkoznak az egyes korszakok között. Egy példával utalnék rá. Többek között párhuzam mutatkozik a reneszánsz és az antik irodalom között. Ugyanilyen párhuzam mutatkozhat a szépirodalmi szövegek között még akkor is, ha eltérő alkatú költőről van szó. A kelet-európai irodalomban — itt elsősorban a magyar irodalomra gondolok — a Duna a Duna menti népek közös sorsának szimbólumává vált. Mégis, hogyha összehasonlítjuk Ady a Duna vallomása című versét József Attila A Dunánál című versével, akkor azt tapasztaljuk, hogy József Attilánál az internacionalizmus — a téma primer komponense — erőteljesebben és meggyőzőbben jelentkezik, mint Adynál. Természetesen ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy Ady nem közeledett e felfogás felé („Dunának, Olt- nak egy a hangja, / Morajos, halk, halotti hang, / Árpád hazájában jaj annak, / Aki nem úr és nem bitang /”. Jelen esetben a Duna vallomása a fontosabb vers számunkra, mivel itt a Duna, mint a Duna- menti népek közös sorsának szimbóluma szerepel, s nemcsak a címben van meg, hanem végigvonul az egész versen, tehát mindenütt dominál. Ha ilyen szempontból vizsgáljuk a két szöveget, azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az Ady versben a századeleji pesszimuzmus is fontos szerephez jut, míg József Attilánál az optimizmus kerekedik felül. Álljanak bizonyítékul itt a két vers zárósorai: „Sohse lesz másként, igy rendekezett Mormolta a vén Duna habja. S boldogan kis országok között 93
