Szocialista Nevelés, 1971. szeptember-1972. június (17. évfolyam, 1-10. szám)

1971-10-01 / 2. szám - Mózsi Ferenc: Gondolatok a korszerűsítésről / Az alapiskola felsőtagozatának problémái

A ,Falu végén kurta kocsma“ egy mesteri románc, a képzőművészet nyelvén zsánerkép, s ezért itt a „Benne hallgat a sötétség“ a legtalálóbb szinesztéziás kifejezés, melyet semmi mással nem lehetne helyettesíteni, mint ahogy Leonardo „Utolsó vacsorájának“ egyik alakját sem lehetne kicserélni, elvenni, megmásítani, anélkül, hogy azt az egész mű meg ne sínylené.

A tárgyalás: A bevezetés után a IV—VIII. versszakban, a „tárgyalásban“ félreérthetetlen stílusváltás következik. Eddig ugyanis a költő, mint külső szemlélő, harmadik személyben mondja el (a szereplők helyett] a közlendőt, a negyedik versszaktól azonban a feltörő hangulati elem átszakítja a költői képek ábrázolta érzelmek zsilipjét és a tárgyalás öt versszakában a függő beszédet felváltfa az egyenes beszéd, s ezáltal pergőbbé válik a cselekmény. Az állókép hirtelen megmozdul, s a szereplő személyek első személyben szólalnak meg, jellemüknek megfelelő hangon.

Anélkül, hogy a költeményben rejlő-küzdő feszültséget leegyszerűsítenénk, az mégis redukálható a kísérleti esztétikában használt élménypárra: a jó és rosszra, a gyönyör és fájdalomra (Lust és Unlust], azaz: két pólus feszültségére. Az esemény kibontakozása szempontjából a legények mutatása a költemény egyik pólusa, s ennek ellenpólusa: a hajdú dölyfös követelődzése (mely megszakítja] és a beteg édesanyát ápoló, szerény hangú leány kérése (mely véget vet a zenének). (Egy más síkban a pólus — ellenpólus a hajdú és a lány — általánosabban: a szimpátia és az antipátia.] A tárgyalás tulajdonképpen két részre tagolható: 1. a IV#, V. versszak, az egyre forrósodó mulatás képét a VI. versszak az ezt egy pillanatra megakasztó uraság üzenetét tartalmazza. A Vl-ik versszak első sora függő beszéd, mert ebben a kontextusban ennek erősebb az olvasó lendületét fékező hatása, mely a cselekmény dinamizálásának és késleltetésének egymást ellensúlyozó mechanizmusát fedi fel.

2. a VII. versszakban a mulatás még magasabbra hág („csak azért is“) a VIII. versszak a lány kérését tartalmazza (itt is az első sor függő beszéd!). Ebben a részben mind a pólus, mind az ellenpólus az előzőnél magasabb szintűvé válik, nagyobb hőfokra forrósodik. Ennek megfelelően a VII. és a VIII. versszak közti ellentét megnő és a feszültség is nagyobb, mint a IV—V. és a VI. versszak között.

Anélkül, hogy kitérnénk a mondatok sajátos stílusértékére, a szóhasználatra, a hangok hatására, a rímhívóra és a rímfelelőre, meg a felező ősi nyolcas, figyelmünket egyirányba parancsoló, feszes ritmusára, melyhez csak a csárdást táncoló csizmák monoton csattogását hasonlíthatnánk (emlékezzünk csak a Körhinta c. film lakodalmi mulatásának tánc jelenetére!), egy gondolat mégis papírra kívánkozik. Az, hogy ez a költemény tulajdonképpen az ellentétek nagyszerű sora, (ami a romanticizmus egyik jellegzetessége). A költői képek, az ellentétek, a részek aránya egyetlen logikai egyenletrendszert alkot. Ha a tanulók kikeresik az ellentétes költői képeket, és a tanár vezetésével meghatározzák ezek szemantikai és stiláris jelentőségét, valamint elhelyezésük ritmusát, rájönnek közben e költői egyenlet „mérleg-törvényére“, mely (szintén) ellenkező feszültségű tényezőket egyensúlyoz: az összeadást a kivonás, a szorzást az osztás és így tovább. Állítsuk szembe például a követkző verssorokat:

Az egymással szembe állított nyolc-nyolc sorból megvonhatjuk a költői egyenlet „mérlegét“. Ahol súlyosabb, parancsolóbb vagy keményebb a bal oldal, ott annál köny- nyedébb, finomabb, puhább a jobb oldal.

„Az ellentét elvének megkerülésével — írja Nyesztyev — realista, életszerű, különösképp monumentális és átfogó kompozíció nem születhet.“ Ahol nincs pozitívum és negatívum, pl. dölyfös parancs és szerény kérés, csend és kurjongatás, szimpátia és antipátia, ott nincs feszültség sem, ahol pedig nincsen feszültség, ott nélkülözzük az élő művészi formát. A művészi forma feszültséget, a feszültség pedig hatást, ellenBekopognak az ablakon:

„Ne zúgjatok olyan nagyon, Azt üzemi az uraság,

Mert lefeküdt, aludni vágy“.

Megint jönnek kopogtatnak: „Csendesebben vigadjanak, Isten áldja meg kendteket Szegény édesanyám beteg.“

Ördög bújjék az uradba,

Feleletet egyik sem ád, Kihörpintik boraikat,

Végét vetik a zenének,

S hazamennek a legények.

Te pedig menj a pokolba! ... Húzd rá cigány csak azért is, Ha mindjárt az ingemért is.

45