Szocialista Nevelés, 1971. szeptember-1972. június (17. évfolyam, 1-10. szám)

1971-10-01 / 2. szám - Mózsi Ferenc: Gondolatok a korszerűsítésről / Az alapiskola felsőtagozatának problémái

A könyv szerzői ezt írják: „Az első részben a beveztésben (1., 2. versszak) bemutatja a cselekmény színhelyét“. Sajnos két szempontból sem érthetünk egyet a megállapítással.

Először is: Petőfi nemcsak a „cselekmény színhelyét“ hanem idejét (Ha az éj nem közeledne / Az éjszaka közeledik) is megadja. Mivel téves az analízis, a szerző nem juthat el az általánosításhoz sem: minden leírást (tehát a hatodikosoktól megkövetelt képszerű, elbeszélő jellegű, megelevenítő jellemzésmóddal elmondott és megírt cselekményt is) helyhez (hol történt?) és időhöz (mikor történt?) kell kötni.

Másodszor pedig: „Falu végén kurta kocsma“ c. vers tagolása világosan mutatja: a bevezetés nem az 1. és 2. versszak — mint azt a szerzők állítják —, hanem az első három versszak. Már a kilencéves alapiskola alsó tagozatának két felső osztályában is nélkülözhetetlen a vázlatkészítés különféle műveletei során a rendezés, az analógia és a lényeg kiemelése. „A vázlatkészítéssel kapcsolatos műveletek az 5. osztályban annyira elsajátíthatók, hogy a 2. félév elején az osztály 2/3-a teljesen jól osztott fel egy jegyzetet a János vitézből; kis hibával (a részek határának némi eltolódásával) pedig az osztály 4/5 része“ (4). Kellemetlen tehát az ilyen szerzői tévedés vagy akár elírás, nemcsak a fent idézett tanulói tudásszint miatt, hanem azért, mert lefékezi a tanulók logikai műveletekkel és fogalmakkal való foglalkoztatását, azaz értelmi nevelését; hátráltatja a „miért szép“-re való rádöbbenését, azaz, esztétikai nevelését. A bevezetés mondanivalójának logikai sora tehát a következő: Hol van a kurta kocsma (falu végén, a Szamos partján)? Mikor játszódik le a cselekmény (este, mikor pihenés, csend, sötétség van a kocsmán kívül)? Milyen a kocsma belülről („bezzeg hangos“)?

A szerzőket nyilván a második és a harmadik versszak közti ellentétes költői kép zavarta meg, s ennek vélhető, hogy a harmadik versszakot már a tárgyaláshoz sorolták. Petőfi általában mozaikosan szerkeszt. A film neylvén: a totálplánból indul és jut el a premier plánhoz, az állóképből vált a mozgó képre. A három első versszak három önálló kép, mégis, három önálló (egyelőre még álló) kép, mégis egy kerek egész: a bevezetés.

Persze, sok mindenről kellene még szólni ahhoz, hogy jobban lássuk „miért is szép“ ez a költemény, hogy megértsük a költői képek kifejező erejét s varázslatos hangulatát. Például a perszonifikált komp állást, csendet jelentő két igéje a „pihen“ és a „kikötötték“ hogyan kap szinte elektromos töltést, potenciát az ellentétes jelentésű, humorosan-különlegesen ható váratlan szókapcsolástól, a cimbalmos munkálkodástól vagy a legények kurjongatásától. De ez már a „mikro-kontextus“ vizsgálataihoz vezetne, s ez meghaladná ennek az írásnak keretét. Anélkül, hogy a nyelvi kifejezés, a nyelvi jelsorok és jelstruktúrák belső dinamizmusának kérdéseire kitérnénk, mégis szólni szeretnénk a „Benne hallgat a sötétség“ verssorról. Mi itt a funkciója ennek a szineztéziának (5)? (A 11 éves tanulók szintjén: ha a sötétség nem szól, akkor hogyan hallgathat?) Nyilván az, hogy a költemény hangulatot teremtő bevezetése — a cselekményre való tekintettel — nem a sötétség — világosság ellentétre épül, hanem a csendes-hangos ellentétre. Tehát nem a dantei ellentétről van itt szó: nem az Infer- nóból a Paradisóba, a remény nélküli boldogtalan sötétségből a boldog világosságba vezet a költő, hanem a hallgatás pihenő, néma csendjéből a legények mulatozó kur- jongatásába, a cimbalomtól hangos kocsmába. Ma már a magyar nyelvben természetesen hat ez a szinesztézia, hiszen a családi élet mindennapjai, az esti mese utáni villanyoltás is a csendet, a pihenést, a hallgatást idézi fel emlékképeinkben, akárcsak Petőfi e szinesztéziás verssora (a szlovák nyelvben már inkább az éj, az éjszaka hallgat — mlčí ako noc, és az éj a csendes, tichá noc, ill. noc je tichá). Annak ellenére, hogy hasonló természeti jelenséget ír le Babits Mihály: „Alkonyi prológus“-ában, mégis teljesen más a babitsi szinesztézia értelme. íme:

Itt van az alkony, jó takaró a hegyek ormán lilul a hó itt van az alkony, csittül a zaj: elhallgat a fény és fövillan a dal.

Itt a fény „elhallgat“, azaz: a tényeket a tőlünk függetlenül létező objektív realitásukban bemutató, a mindent megvilágító, az emberi rációt illetve az ezt megtestesítő beszédet idéző fény „hallgat“ el, mert alkony van, és ilyenkor a „dal“ villan fel; a dal, a muzsika, mely az érzelmek világa. Tehát Babits ezzel a szinesztéziával a ráció és az emóció ellentétét fejezi ki, s mondanivalója: az alkony az ember számára mintegy új értékrendet is jelent, mert a „tiszta ész“ elsőbbségi helyére alkonyatkor az emberi érzelem kerül. (Akaratlanul is a horatiusi ellentétes tartalmú intés jut eszünkbe: nunc non emotione, séd ratione credité...“).

44