Szocialista Nevelés, 1970. szeptember-1971. június (16. évfolyam, 1-10. szám)
1971-05-01 / 9. szám - Sz.J.: Figyelő / Figyelő
alkotás komplex összefüggéseinek szintjét), majd röviden összefoglalja az irodalmi élményfolyamat két szakaszáról: az alkotás és a hatás törvényszerűségeiről ismerteket. Ezzel kapcsolatban érinti az alkotáslélektan és a hatáslélektan fontosabb irányzatait: az asszociációs-elmélet, a bele- érzés-elmélet (Einfühlung) az alak-elmélet (Gestalttheorie), a behaviorizmus módszere, a freudista és a jungista-antropológi- kus irányzat problémáit és tanulságait. Könyve e részének az általános és a magyar tudományos életben régóta hiányolt informáláson kívül az a legfőbb eredménye, hogy nyomatékosan felhívja a figyelmet arra a döntő jelentőségű mozzanatra, hogy az irodalomlélektani kutatások elméleti jelentősége mindenekelőtt abban rejlik, hogy az irodalmi alkotást és az irodalmi élményt nem statikus jelenségnek, hanem dinamikus folyamatnak tekintik, s a mindennapi emberi cselekvések rendszerébe helyezve, mint az ember és a valóság dialektikus kapcsolatának, küzdelmének egyik aspektusát elemzik. Dolgozatának további részében imponáló gazdagságú forrásanyagra, főként az irodalomlélektani kutatások eredményeire támaszkodva felvázolja az irodalmi műalkotások egy minden eddiginél dinamikusabb képletét, s e képlet alapján az irodalmi művet mint az ember gondolati-érzelmi energiáinak rögzítését és átvitelét szolgáló jelrendszert elemzi. Majd több-kevesebb részletességgel bemutatja azokat az artikuláló, strukturáló princípiumokat, mechanizmusokat, amelyek gondolati-érzelmi-esztétikai energiák kiváltására alkalmassá formálják, képezik a nyelvi nyersanyagot, illetve a nyelvi közleményt. Figyelmét főként az eltérés-eltérítés (Abweichung), a sűrítés, a gyorsításkésleltetés dinamizmusa, a feszültség stb. lehetőségeinek, alkalmazhatóságának és hatékonyságának problémáira összpontosítja. Az utolsó fejezetben (Dialektizálás) igen leleményesen és eredetien fejtegeti és bizonyítja, hogy az irodalmi mű jelrendszere, jelstruktúrája nem pusztán érzelmi és gondolati energiák átvitelére, hanem egy sajátos tudatállapot és érzelemállapot: az esztétikai élmény kiváltására, megteremtésére is képes. Hankiss Elemér munkásságát, így a recenziónk tárgyát képező könyvecskét is az elmúlt évtized magyar irodalomtudománya egyik legjelentősebb eseményének kell tekintenünk. A könyv úttörő jellegét, aktualitását még az a sajnálatos körülmény sem csorbította, hogy megírása és megjelenése között több mint fél évtized telt el. (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970) Sz. Z. Figyelő JEDNOTNÁ ŠKOLA Az utolsó évtizedben a fejlett iparú szocialista és kapitalista országokban egyaránt növekszik az elégedetlenség az alapiskolákban megvalósuló általános művelődés tartalmát és színvonalát illetően. Egyre nagyobb az ellentét a között, amit az iskola nyújt a felnövekvő nemzedéknek, és amit a műszakilag fejlett, demokratikus társadalom megkövetel. „Az oktatás modernizációja“ kifejezéssel jelölik azokat a törekvéseket, amelyek az iskolát a társadalom szükségleteihez közelítik. Általában az oktatás tartalmának, módszereinek, formáinak a tudomány és társadalom mai helyzetéhez, fejlődési tendenciáihoz való alkalmazkodását (alkalmazását), valamint a tanuló fizikai és pszichikai kapacitásának az iskola célkitűzései teljesítése érdekében történő optimális kihasználását értik ezen. A szocialista iskola általában a következő oktató-nevelő feladatkör teljesítésére törekszik: Elsősorban a gyermek hajlamainak, képességeinek az optimális kifejlesztése a cél, ami az eredményes, alkotó élet alap- feltétele. Továbbá elő kell készíteni a gyermeket azokra a feladatokra, amelyeket az iskola elvégzése után a társadalom jelöl ki, amelyek teljesítése a társadalmi élet szempontjából szükségszerű. Az iskolai munkát nagymértékben befolyásolják a társadalmi makrostruktúrában és mikrostruktúrában bekövetkezett változások. Ide tartozik elsősorban a hallatlan mértékben növekvő szociális mobilizálás (társadalmi mozgás) — főként horizontális irányban — (a technika gyors fejlődése 284
