Szocialista Nevelés, 1969. szeptember-1970. június (15. évfolyam, 1-10. szám)
1969-11-01 / 3. szám - Rácz Olivér: Célunk: tenni, amit kell, smég ennél is sokkalta többet
megrögzött, makacs mondókáját hajtogathatom, csak a magam megrögzött útját járhatom, s töretlenül bízom benne, hogy ez az út nem vezethet fásult közönybe. Nekünk egy nagy, közös szólamra van szükségünk: a szocialista közösség közös szólamára, s ebbe a szólamba annak az alapvető tévedésnek a felszámolása is bele tartozik, hogy a nemzetiségek ügye kizárólagosan és elmarasztaltan csakis a nemzetiségeké. A nemzetiségek ügyének a ország ügyévé: a szocialista társadalom ügyévé kell válnia, mert a nemzetiségek szerves és elhanyagolhatatlan részei, együtt^ alkotói annak az országnak, amelyhez tartoznak, annak a szocialista társadalmi rendnek, amelyhez tartozónak vallják magukat. Minden más kiindulási pont téves, mindkét részről elfogadhatatlan, s aki ezt nem akarja belátni, olyan meddő állóvíz-taposásra tékozolja energiáját, mint aki hajdani, elszállott ifjúságát siratja. Régi — alig néhány hónapos, de a politikai történések feltartóztathatatlan sodrában máris történelmi bizonyítékká kristályosodott vagy együgyű szólammá fakult papírlapok között lapozgatok: magyar tannyelvű iskolák tavalyi akcióprogramjai között lapozgatok. (Nevek és iskolacímek regisztrálása nélkül teszem: okokat és okozatokat keresek bennük, semmi egyebet.) Különös élmény és különös kép: hasonlatos a lelkiis- meretvizsgálathoz és a tanúságtételhez. A legtöbbjükből olyan sorok, hitvallások és állásfoglalások sorakoznak elő, amelyeknek a tegnapi igaza a máig és a holnapig ér. „Ajánlatos lenne járásonként összehívni a járás szlovák és magyar nemzetiségű tanítóit, hogy közösen vitassák meg azokat a kérdéseket, amelyek elválasztanak bennünket egymástól, hogy a dolgok tisztázása után elvi síkon indíthassuk meg közös munkánkat.“ Vagy így: „Támogatunk mindent, ami szocialista létünk és nemzeti kultúránk megvédéséhez és fejlesztéséhez vezet. Elvetünk minden ellenkezőt. Mégis, nyugtalanít bennünket, hogy az utóbbi időben mintha túl sok szónoklat és fölösleges szó hangzana el, s köztudott dolog, hogy sok beszédnek sok az alja.“ Nem nézem meg az aláíró nevét, s nem nézem meg a következőét sem, akinek a csöndes, keserű igazáért pedig utólag is szívesen megszorítanám a kezét! „Nem tartjuk helyesnek az utóbbi hetekben sok helyen mesterségesen felszított szenvedélyes vitákat, támadásokat. Igazságtalannak és kútmér-' gezésnek tartjuk azt a nemtelen módszert is, hogy gyakran súlyos, alaptalan vádak érik legjobb szándékú, legbecsületesebb vezetőinket. A mérgező vádak gyakran komoly, nagy tudású pedagógusainkat sem kímélik, s ezek az alaptalan vádak hosszú évek áldozatos munkáját dönthetik romba.“ Akadnak a sorok között alapvető pedagógiai igazságok is, s igazuk talán soha sem volt időszerűbb, mint napjainkban: „A csehszlovákiai magyar iskolaügy távlati fejlődésének kulcskérdése minőségi kérdés: jobban, felkészültebben, lelkiismeretesebben kell tanítani.“ Természetesen akadnak a palettán sötét színek, még meghökkentő helyesírási kisiklások is, s akadnak jellegzetes mélyütések, övön aluli találatok, amelyek még ma is kesernyés rándulásokat váltanak ki gyomrunk 69 és szívünk izmaiból: „Fontosnak tartjuk azon személyek neveinek nyil-