Szocialista Nevelés, 1969. szeptember-1970. június (15. évfolyam, 1-10. szám)
1970-04-01 / 8. szám - Sz.J.: Problémamegoldó gondolkodásra nevelés (Komenský, Módszertani Közlemények) / Figyelő
szellemi erőinek maximális felhasználását, a tanár számára pedig szükségszerű és elengedhetetlen feladat, hogy a tanulók számára megteremtse a kedvező feltételeket a problémák feladásával, a serkentés változatos módjainak az alkalmazásával és az irányítás biztos kézben való tartásával. Az ismeret elsajátításának feltétele, hogy a gyermek megértse, helyesen értelmezze a felvetődött vagy eléje állított problémát. A megértés önmagában még nem jelenti azt, hogy a tanulói aktivitásban eljutottunk a legmagasabb szintre. Magasabb az értéke az olyan megértésnek, amikor a gyermek erői megfeszítésével, szinte önállóan jut el a megoldáshoz. Igaz ez a megállapítás: más egy problémát megérteni és más ugyanazt megoldani! A problémamegoldás jellemzője az ismeretlen feltáró, újat kereső kutató gondolkodás. A fogalomalkotó és a probléma- megoldó gondolkodásnak egyaránt az elemzési készség kifejlesztése az alapvető feltétele. Az elemzések aktív megvalósításában nagy segítséget jelent, ha ismerjük az utóbbi évek gondolkodáslélektani kutatásai nyomán feltárt gondolkodási fázisokat és fáziskapcsolatokat. Ismeretük elősegíti olyan pedagógiai helyzetek teremtését, amelyekben a tanulók önállóan és alkotó módon vesznek részt egyes problémák megoldásában. A szerző leír egy 8. osztályos kémia órát, ahol a probléma megoldásának az útja a következő: először egy részfeladat elemzése, majd az egész jelenség megfigyeltetésén keresztül a probléma megoldása, vagyis a teljes folyamat összefüggéseinek a feltárása következik. A problémamegoldás szempontjából alapvető fontosságú gondolkodási művelet az összehasonlítás. Nemcsak a természettudományos tárgyak tanításában, de a humán tárgyak (irodalomtörténet, történelem] oktatásában is nélkülözhetetlen. Az összehasonlítási gondolkodási műveletekkel el kell juttatnunk a tanítványainkat a dolgok, jelenségek elkülönítéséhez, a lényeges tulajdonságaik, a fogalmi jegyek világos kiemeléséhez. Nem vezet eredményre azonban az összehasonlítási tevékenység, ha nem tudjuk a tanulók előtt világossá tenni az összefüggéseket. Ennek az elégtelen előkészítés vagy a helytelen irányítás lehet az oka. Külföldön, főképp a Német Demokratikus Köztársaságban és Lengyelországban kísérleteket folytatnak a csoportos történelemtanítással. A lengyel kísérletről Szabolcs Ottó számolt be a Történelemtanítás 1966. évi I. számában. A Módszertani Közlemények 1969. évi 1. számában Harmat István az általános iskolai történelemtanításban vizsgálja a csoportos oktatás alkalmazását. A célt az öntevékenység, a történelmi gondolkodásmód, az aktivizálás és a versenyszellem kibontakoztatásában látja. Nála padsorok szerint a 3 oszlop 3 csoportot képez. Mindegyiknek van egy vezetője és egy pontozója. A csoportvezető fő tevékenysége a kiadott feladat végzésének megszervezése, feladatadásra kijelölni a csoport tagjait önkéntes jelentkezés alapján, aktivizálni a tagokat, mivel a csoportok versenyben vannak egymással, ő ellenőrzi a pontozót is. A csoportos foglalkozás megszervezését a 6. és 7. osztály néhány témáján keresztül vázolja. (44—46. oldal.) A 2. számban dr. Révész Béla foglalkozik a csoportmunka megvalósításával az élővilág óráin. Egy-egy osztály tanulóit 8—8 munkacsoportba osztotta. A 4—5 tagú kis közösségek részben tanulmányi, részben baráti kapcsolatok alapján szerveződtek. A munkacsoportok munkahelyeit 2—2 tanulóasztal egymáshoz illesztésével alakította ki, figyelembe véve az egyedi megfigyelési anyagok, kísérleti eszközök megfelelő megvilágítását. A munkacsoportok munkáját a tanár által előre megtervezett és elkészített feladatlapok alapján a csoportvezetők irányították. Az egyéni feladatokat a csoport valamennyi tagja önállóan végezte. Két óraleírást találunk itt (a 8. osztály anyagából a típusnövények és a típusállatok áttekintését), ezekben a csoportmunka 2 formáját mutatja be (82—93. o). A 3. számban a minőségi csoportokkal történő matematikaoktatásról találunk érdekes írást. A szerző 6 évi kísérletezés tapasztalatai alapján írja megállapításait. Egy-egy osztály tanulóit tanulmányi eredményük, előrehaladásuk alapján osztotta csoportokba. Éles határ gyakran nincs is a csoportok között, gyakran egybefonódik a közepesek és a gyengébbek, illetve a jobbak csoportja. A csoportfoglalkozás előnyeit a következőkben látja: „1. Motiváltabb az óravezetés, élénkebbek az órák. 2. Produktív munkavégzés lehetősége. 3. Önállóságra, ismeretre való nevelés fokozottabb lehetősége. 4. A tanterv követelményeinek maximális megvalósítása. 5. Idönyerés a felsoroltak megvalósítására“. A továbbiakban közli egy témakör le- tanítását a hagyományos és a csoportos oktatás szerint. A szerző kéri az olvasók véleményét. (Mészáros L.: Matematikaoktatás minőségi csoportokkal, 1969, 3. sz. 178 —180.) Sz. J. 250
