Szocialista Nevelés, 1969. szeptember-1970. június (15. évfolyam, 1-10. szám)
1970-03-01 / 7. szám - Sz. Z.: Győry Dezső 70 éves / Évforduló
záción ment keresztül, s önerejéből sajátos, ún. „kisebbségi“ kultúrát fejlesztett ki. Az eddigi kulturális centrumtól elszakadva folytatta és alakította történelmét, s a körülményektől meghatározott színvonalú irodalmat és művészetet teremtett. Ez a kisebbségi kultúra a magyar hagyományokból indult, de további fejlődését már az új állam társadalmi valósága határozta meg. A francia mintára épülő masaryki demokrácia relatíve szabad légkört biztosított a magyar kisebbség számára a tagadhatatlan nacionalista elnyomás és megtorló intézkedések ellenére is. Ezen a relatíve „kedvező“ talajon fejlődött ki a nagy átlagában provinciális, de csúcsaiban európai problémákat felvető, az emberség mértékét és próbáját kereső csehszlovákiai magyar irodalom. Ennek a kisebbségi irodalomnak a líra volt a kezdete és máig fentmaradó értéke. A lírában tudta felkutatni azt a színvonalat, amely megbecsülendő hagyománnyá avatta. De ez a líra is csak néhány kimagasló költői egyéniséggel lépte túl a regionális kereteket. Ezek között is Győry Dezső költészete érdemli a legtöbb figyelmet. A századvég magyar költői hagyományaiból induló költő Ady Endre géniuszától megtermékenyülve az egyetemesség emberi hangjának, az emberség nagyságának, a lelkiismeret erkölcsi teljességének művészi meghirdetőjévé nőtt. Már első köteteiben a világháborút előidéző „apák“ bűnét ostorozta (Százados adósság), s hamarosan az erkölcsi és társadalmi megújulást sürgető kisebbségi fiatalság programadó költője lett: „ne adjátok el önmagátokért önmagatokat, hogy hja, szent a kenyér! nem szent a kenyér, ha csak új nyomort szülni ad erőt! ne higgyetek ti nyájas prófétáknak, ne várjatok ti jóságra, csodákra, Ti legyetek a sors és büntetés, mert ellenetek gázol s bűnözik, ne legyetek vállonvert szépremények, jó, résztvevő — emberek, ne legyetek bukott éltem vigyorja — győzni! Győzni! — Erősek legyetek!! Férfias dísztelenségű, komor muzsikájú lírája megejtő őszinteséggel és felforrósító művészi erővel hirdette a népek testvériségének, a tiszta humánumnak, a szociális igazságtalanságok megszüntetésének gondolatát (Hol a költő?; A hegyek árnyékában): Polgár, munkás s paraszt között, híd ember és ember között, híd minden dolgozó kéz és agy, s ittélő testvérnép között. Béke! Kenyér! És munka! Sok! Urak, írók a nép és a népek: Joanok, Jánok, Jánosok. A magyar költők közül elsőként emelte fel a szavát a fasizmus értékpusztító embertelensége ellen (Zengő Dunatáj). S a készülődő új apokalipszis fenyegető árnyékában a kisebbségi magyar költő Európa szólójává emelkedett, a háború embertelenségeivel szembeszegülő cselekvő humanizmusnak, a népek között hidat verő „vox humaná“-nak tudott és mert hirdetője lenni. A müncheni tragédiával lezárult költői életművének legjelentősebb szakasza, de a második világháború pusztító viharában is hallatja szavát, s kiadja 220
