Szocialista Nevelés, 1967. szeptember-1968. augusztus (13. évfolyam, 1-12. szám)
1968-06-01 / 10. szám - Mózsi Ferenc: A szak- és érdekkörök reneszánsza?
foglalkozásokat avagy a nem kötelező tantárgy (a gyakorlatok esetében) a tantervi anyagban mutatkozó elmaradás pótlására használja fel. A szakkörök alakításánál, illetve a nem kötelező tárgyak tanításának bevezetésénél iskoláinkban inkább a pedagógus szempontja a domináló és nem annyira a tanuló művelődési vágyának elmélyítése vagy pályaválasztásának irányítása. Sokszor hallottuk azt is, hogy jó jegyet csak az a tanuló kap, aki szorgalmasan jár a szakkörbe, a kémiai, biológiai vagy fizikai gyakorlatokra. Ezzel a nézettel sem érthetünk egyet, mert osztályozni a tanítási órákon mutatott teljesítmény alapján kell minden tanulót. A nem kötelező tantárgyak, a szakkörök és különböző klubok (bélyeg- gyűjtők klubja, levelezők klubja, stb.) szervezésével kell segítenünk a gyermek sokoldalú érdeklődésének felkeltését, hajlamainak legmegfelelőbb pályairányítását és a minden korban differenciáltan megnyilvánuló továbbképzési, művelődési vágyát. A középiskolákban, de akár már az alapiskolák 8—9. osztályaiban sem szabadna idegenkednünk a nagyon változatos önképzőköri formáktól sem. Ennek keretében ki lehetne elégíteni a természettudományos, a technikai és a társadalomtudományi érdeklődést is. A tartalmi munkát hosz- szabb időszakra is meg lehet szervezni és ezenkívül az önképzőkör tagozatai (vagy szakosztályai) akár párhuzamosan is működhetnek. Mindent összevetve: az elkövetkező időszakban nagyobb erőfeszítéseket kell tennünk azért, hogy egyetlen tehetség se kallódjon el. Természetesen ugyanakkor — az oktató-nevelői tevékenység hatékonyságának növelésével — az indokolatlanul magas bukások ellen is harcolni kell. Az osztályismétlések terén ugyanis a következő volt a helyzet az 1965/66-os iskolai évben, az 1 — 9. évfolyamban: a szlovák tannyelvű iskolák tanulóinak 5,47 százaléka, a magyar tannyelvű kilencéves alapiskolák 76 000 (lekerekítve) tanulójából pedig 5000 (6,57 százalék) ismételt osztályt. Az 1966/67-es iskolai évben a bukottak össz-szlovákiai százaléka 6,37 százalék, a magyar tannyelvű iskolákban pedig 7,44 százalék volt. E téren eléggé jelentősek az eltérések, az egyes kerületek iskolái között. Például: míg a nyugat-szlovákiai magyar tannyelvű iskolák 52 000 tanulójából csupán 3000 (5,76 százalék), addig Közép-Szlovákiában 11 754 tanuló közül 1000 (9,09 százalék) és Kelet-Szlovákiában 12 216 tanulóból 1043 (8,4 százalék) ismételt osztályt. Vegyük továbbá a lemorzsolódás mutatóit. A szlovák tannyelvű kilencéves alapiskolák 5. évfolyamába (kikerekítve) 85, a 9. évfolyamban pedig 63 tanuló jár. A korreláció (63:85) 0,75 (a populációs különbségek tekintetbe vétele nélkül); a magyar tannyelvű alapiskoláknak ugyanez a korrelációja (6836:8950) 0,72, tehát 0,03-mal rosszabb az abszolút ideális, 1,00-hez viszonyítva (lásd még a 9-es jegyzetet). A tanulmányi munkát e téren segítő szervezeti formák között a korrepetálási munka sokféle változatát említhetnénk (szaktárgyi, csoportos, egyéni korrepetálás, stb.). Itt valóban helye van a tanulói segítésnek olyan esetekben, ha a tanuló nem képes megbirkózni a feladatok nehézségeivel. Ezenkívül nem szabad elvetni a tanulópárok és kisebb tanulói munkacsoportok tanulását sem. Ügy gondoljuk, hogy nem volna helyes ezeket erőltetetten szervezni, de a körültekintő pedagógiai támogatással — úgy véljük — sokat segíthetnénk a fenti helyzeten. b) A tanulók művelődési vágyának elmélyítése szempontjából, a ta> 294
