Szocialista Nevelés, 1966. szeptember-1967. augusztus (12. évfolyam, 1-12. szám)
1966-11-01 / 3. szám - Deme László: Nyelvi nevelés és beszédkultúra III. / Nyelvművelés
nulók világnézetének formálását is sokoldalúan támogatják, hiszen a jelenségek összefüggéseinek és kölcsönhatásainak kézzelfogható bemutatására aligha találunk szebb tananyagot. A természettudományi tárgyak csak a természeti, a társadalomtudományiak csak a társadalmi folyamatok összefüggéseit tárják fel általában ezen a szinten. A földrajz az a tárgy, mely a természeti és a társadalmi jelenségek, folyamatok belső kapcsolatainak feltárásán túlmenően a kettő kölcsönösségét és egymás- rahatását is bemutatja egy-egy folyamaton, jelenségen, vagy területi egységen belül. A kiejtésnek — a szó tágabb (de igazabb) értelmében vett — köréből legutóbb megvizsgáltuk a mondatszínező hangtani eszközök: a hangsúly, a hanglejtés, a szünet és a tempó kérdéseit. De ami hátramaradt, az még mindig meglehetősen sokágú és sokarcú problématika; s ezt is legalább három részterületre kell felbontani. Meg kell vizsgálnunk először is a beszédhangot mint önálló egyedet és mint a hangrendszer tagját; utána a beszédhangot mint a szóelemnek (tőnek, képzőnek, jelnek, ragnak), illetőleg a több szóelemből álló (pl. összetett, képzős, jeles, rágós) szóalaknak részét; s végül a hangból felépült szóelemet és a szóelemekből felépült szóalakot úgy is, mint a megnyilatkozásnak kész alkotóelemét. — A beszéd hangalaki megformálásának tehát első kérdésköre: az egyes hangoknak (önmagukban való) helyes képzése; a hangzási normától való kisebb-nagyobb eltérések stílusértéke; a szervi és egyéni eredetű beszédhibák problémái. A második kérdéscsoport: a hangkapcsolásoké, vagyis az önmagukban kiejtett hangformákhoz viszonyított módosulásoké, amelyek akkor következnek be, amikor, és azért következnek be, mert a hangok a beszédfolyamatban nem önmagukban állnak, hanem más hangok szomszéd- ságában-környezetében, s így egymással kölcsönhatásban. A harmadik kérdésnyaláb: a szóelemek és szóalakok helyes köznyelvi hang a lakjáé; s hozzájuk viszonyítva a regionális kötöttségű (azaz nyelvjárásos) meg a társadalmilag korlátozott használhatóságú (azaz családias, vulgáris stb.) változatok értékéé. 1. A helyes hangképzés szabályait tanítjuk már tulajdonképpen akkor is, amikor a leíró nyelvtan hangtani részében a beszédhangok tulajdonságait ismertetjük a tanulókkal. Az a meghatározás például, hogy az ö és az ü ajakkerekítéssel (az ajkak előrecsücsörítésével) ejtett és magashangú (vagyis a szájüregben elül képzett) rövid magánhangzó, önmagában is a köznyelvi képzési normát rögzíti. — De persze a meghatározásnak puszta megtanulása még Nyelvművelés Dr. DEME LÁSZLÓ egyetemi tanár Nyelvi nevelés és beszédkultúra 111. A beszéd hangalaki megformálásáról 83
