Szocialista Nevelés, 1966. szeptember-1967. augusztus (12. évfolyam, 1-12. szám)

1966-10-01 / 2. szám - Bertók Imre: Az irodalmi nevelés helye az anyanyelv tanításában

sem szlovák nyelvi ismerete, sem irodalmi tudása nem elégséges ahhoz, hogy a műalkotások olvasása és elemzése útján irodalmi élményt tudjon kiváltani a tanulókból. Ilyen esetben annak a veszélynek is kitesszük magunkat, hogy az irodalmi nevelés óráin az elemzésre kijelölt idegen nyelvi szöveget fogják fordítani, tehát újra visszakanyarodunk a nyelvműveléshez, ami az új koncepció értelmében nem célja az irodalmi nevelésnek.

Az irodalmi nevelés csak akkor töltheti be küldetését, ha célja és feladatai, melyeket végeredményben a társadalom igényeinek növekedése határoz meg, megfelelnek az adott korban levő tanulók értelmi, lélektani és vérmérsékleti törvényszerűségeinek.

Ezt a követelményt a régi koncepció nem vette figyelembe, balol- daliság és maximalizmus jellemezte. Az új koncepció figyelembe veszi a didaktikai és lélektani alap- követelményeket, a fő hangsúlyt a nevelésre helyezi, ugyanakkor az irodalmi alkotásokból indul ki, s ezeket a tartalom és forma kölcsönhatásának szempontjából elemezheti.

Az új koncepciónak is megvannak a szépséghibái. Talán a legnagyobb, hogy nem fordít kellő gondot a nemzeti történelmi-társadalmi környezet bemutatására. Ez sok időt rabol el a tanítótól, mert ennek megmagyarázása, az összefüggések keresése nélkülözhetetlen momentuma az irodalmi nevelés órájának. Viszont a történelem- órán a tanuló nem kap e téren kellő útmutatást, mivel a magyar nemzeti történelem nincs eléggé beleágyazva a történelem tanításába.

Minden kor irodalma szervesen épül fel az előző korok haladó hagyományaira, éppen ezért ápolnunk

kell a haladó történelmi hagyományokat is, mivel csak e kettő szimbiózisa teljesítheti optimálisan az irodalmi nevelés küldetését.

A tanterv is utal erre a 34. oldalon a 2. bekezdésben: „Az írókról való ismeretek alapvető tájékozódást nyújtanak a 19. és 20. század magyar, szlovák és cseh irodalmában, és hozzásegítik a tanulót a mű szerzője és a kor közötti kapcsolatoknak megértéséhez.

Ha irodalmi nevelésünket hatékonnyá akarjuk tenni, akkor fel kell számolnunk az irodalmi nevelés és a történelemtanítás közötti dekoncentráltságot.

Az újonnan bevezetett differenciált oktatás újabb problémát dob a felszínre az irodalmi nevelés tanításával kapcsolatban. Felmerül ugyanis a kérdés, hogy a külső differenciálás folytán a legjobb tanulókat összpontosító osztályban hogyan értelmezzük a kétnyelvűséget.

Erre az osztály tudásszintje, szlovák nyelvi képességének mérlegelése, s nem utolsósorban a nyelvi környezet adja meg a választ. A szlovák etnikumban levő magyar tannyelvű iskolákban, valamint a magas tudásszintű vegyes nyelvi etnikumban levő iskolákban automatikusan elvárjuk, hogy a külső differenciált osztályokban a szlovák nyelvi szemelvényeket szlovák nyelven tárgyalják meg a tanítók, persze ha a tanító szlovák szakos, vagy kifogástalanul tud szlovákul és ismeri a szlovák irodalmat. Ez a követelmény nem lehet minden iskolára érvényes, nehogy ismét a régi hibába essünk. A józan mértéktartás többet használ, mint a hurrápedagógia lelkes belemenése. Tartsuk szem előtt, hogy a differenciált osztályokból alaposabb tudást és csiszolt nyelvi képességet vár nemcsak a társadalom, hanem minden szülő.

41