Szocialista Nevelés, 1966. szeptember-1967. augusztus (12. évfolyam, 1-12. szám)
1966-10-01 / 2. szám - Bertók Imre: Az irodalmi nevelés helye az anyanyelv tanításában
Eltekintve a széles területen mozgó koncentrációs lehetőségektől, elsődleges helye a magyar nyelv és irodalom tantárgya keretén belül van, ahol szerves kapcsolatban áll a nyelvtannal, fogalmazással, helyesírással, szókincsbővítéssel, jelentéstannal stb. Az irodalmi nevelés elősegíti a fokozatos nyelvművelést, megismerteti a tanulókat a kultúra kincseivel, kiaknázza az irodalmi alkotások nevelő értékét, így komplex hatása van a tanulókra. Az irodalmi nevelés fontos funkciót tölt be, mert míg a legtöbb tantárgyban az oktatóközpontúság érvényesül, addig itt a nevelőközpontúság emelkedik ki. Az irodalmi nevelés az irodalmi alkotások eszmei és érzelmi tartalma útján művészi élményt vált ki a tanulókban. Ezt az igényes feladatot csak akkor teljesíthetjük, ha az irodalmi művek esztétikai-nevelő és társadalmat elemző szemelvényeinek kiválasztásánál figyelembe vesszük a tanulók szellemi fejlettségét és az adott életkor tipikus pszichikai sajátságait. Az új tanterv ezt kellőképpen mérlegeli, okulván a múlt tapasztaltain. A kétnyelvűségre támaszkodó irodalmi nevelés ugyanis e sokrétű problémát nem oldhatta meg, mivel célkitűzései irreálisak voltak. A felmérések azt mutatták, hogy kevés kivételtől eltekintve, az irodalmi nevelés magasztos küldetését degradálták az oktatás szintjére, a gátlásokat kiváltó idegen nyelvi anyag nem válthatott ki esztétikai élményt. Elmaradt az irodalmi neveléstől elvárt örömteli emocionális hatás, helyét az iz- zadságos nyelvművelés váltotta fel. Az irodalmi nevelés vonzóereje, érdekessége helyett az idegen nyelv gramatikai, szemantikai nehézségei visszahúzódást, viszolygást eredményeztek. Arról nem is szólok, hogy a nyelvművelésre az orosz nyelv interferenciás hatását nem vették figyelembe. A tanulók, akik az irodalmi szépségek után sóvárogtak, kénytelenek voltak a számukra nehéz szöveget gépiesen magolni. A legtöbb iskolában nem voltak meg az objektív feltételek a kétnyelvű oktatásra, és így jutott az erőszakolt kétnyelvűség zsákutcába. Nem is mérlegelték a reális helyzetet, paušál módra kötelezővé tették mindenütt. Az új koncepció eltekint a kétnyelvűségtől, de indokolt esetben megengedi az idegen nyelvi szemelvények tárgyalását. Ennek a lehetőségnek persze megvannak a maga előnyei és hátrányai. Előnye, hogy kétnyelvi szinten mozgó városi iskoláknak a tanulói gazdagabb tárgyi és nyelvi ismeretek birtokába jutnak, míg az egynyelvű iskolák tanulói lemaradnak. Ez viszont negatívan érezteti hatását azoknál a tanulóknál, akik a második ciklusú iskolákban folytatják majd tanulmányaikat. Ajánlatos volna ezért az egynyelvű iskolákban irodalmi szakköröket szervezni, és ezekben érvényesíteni a kétnyelvűséget, számítva azzal, hogy itt a legjobb tanulók csoportosulnak. Itt idegen nyelvű, egyszerű mesékből kellene kiindulni, majd mind a két nyelvben megtalálható könnyebb irodalmi alkotásokat, s végül a művészi fordítások ösz- szehasonlítását kellene felhasználni. Ez látszik a legreálisabb útnak, mert még így is fennállhat az a helyzet, hogy az irodalmi nevelést nem magyar—szlovák, hanem magyar—történelem vagy magyar és egyéb tantárgyi kombinációval rendelkező pedagógus tanítja, akinek 40
