Szocialista Nevelés, 1966. szeptember-1967. augusztus (12. évfolyam, 1-12. szám)
1966-10-01 / 2. szám - Honismeret - hazaszeretet III.
ismerik szülőfalujuk, járásuk történetét, földrajzát, nem is beszélve pl. népművészetéről, szokásairól, stb ___ Ismerik ugyan az egyetemes történelmet, de még sohasem gondoltak arra, hogy pl. a 19. század első felében hogyan is élhettek Csallóközben ősei. Sokszor megfeledkeztünk arról: ahhoz, hogy a fa erős törzset, szép, hatalmas koronát növelhessen, gyümölcsöt teremjen, szétágazó, a földbe szilárdan kapaszkodó, életet adó gyökérzetet kell kialakítania. A történelem, a művészetek vagy a tudomány emberóriásai, ^ugyanakkor, amikor tevékenységük az egész emberiség kincseivé vált* valami kisebb közösséghez is hozzátartoztak, abból táplálkoztak. Gondoljunk csak Schubertre vagy Goethére, Munkácsy- ra vagy Móric7ra, de akár Petőfire, Smetanára vagy Suchoňra. Azonkívül, hogy német, magyar, cseh vagy szlovák nemzetiségűek, mindnyájan hazájuk egy kisebb táját vallották igazán a magukénak. Azt, ahol születtek, ahol gyermekéveiket töltötték, ahol megismerkedtek a társadalmi élet, a kultúra egy-egy jellegzetes megnyilatkozási formájával, ahol először csodálkoztak rá az élet törvényeire. Egyiküknek sem ártott ez a vala= hovatartozás, ez a jó értelemben vett „lokál-patriotizmus“. Sőt éppen ezért nőhettek olyan nagyra, mert egy biztos talajba mély gyökeret eresztettek, éppen azért válhattak egész népük, nemzetük fiaivá, nagyszerű patriótákká, mert a részben az egészet ismerték, szerették meg. Ebben a nevelési folyamatban igen jelentős szerepe kell, hogy legyen a pedagógusnak. Ehhez nyújt segítséget a Szocialista Nevelés közölte konspektus. Persze, nem olyan formában, hogy most mindazt amit ott ösz- szegyűjtünk, „megtanítjuk“ a gyerekeknek, hanem úgy, hogy a honismeret, a polgári neveléstan, a történelem, a földrajz, a zenei és a képző- művészeti nevelés óráin alkalomadtán vissza-visszatérünk erre s ezzel kiegészítjük, érdekessé tesszük a tananyagot. Sose feledjék a pedagógusok: semmi későbbi élmény nem vetekedhetne a fogékony gyermekkorban átélt élményekkel. A pszichológia ma már bebizonyította, hogy az embernek egy kultúrtájhoz való ragaszkodása, vele való azonosulása a gyermekkorban alakul ki. A „KULTÜRTÄJ“ ÉS A „NYERS TÄJ“ A kultúrtáj kifejezés a modern földrajz egyik fontos fogalma és a ha- zafiságra való nevelés nélkülözhetetlen kiindulópontja. Lényege ennek a fogalomnak, hogy nem csak a „nyers tájat“ foglalja magában a hegy- és vízrajzzal, hanem a tájat a maga szükségleteinek megfelelő módon átalakító embert is. A nyers tájból az ember munkájával otthont, hazát alakít, amelynek már gazdag tartalma van, s amelyben sajátos életforma gyökerezik. Az ember mindig tagja egy közösségnek, amely a maga szükségleteinek és a hagyományok törvényeinek megfelelően formálja, gyúrja, képezi ki a tájat, a szűkebb hazát, lelki és szellemi gyökereinek, igazi talaját. Persze elsősorban a tanítónak kell ismernie tanulói kultúr- táiát, mert e nélkül sikeresen nem véshetik tanulóik emlékezetébe, s egyszersmind szívükbe a táj felszínét, növényzetét, állatvilágát, embereinek jellegzetes foglalkozását, életformáját, lelkületét, kultúráját, művészetét. Nem ismertethetik, szerettethetik meg mindazt, amit tanulóik szülőföldje, annak tája produkált, márpedig enélkül nem érezhetik, hogy mindez az övék, s hogy nekik is ki kell majd venniük részüket e táj értékeinek gazdagításából. 38
