Szocialista Nevelés, 1966. szeptember-1967. augusztus (12. évfolyam, 1-12. szám)
1966-12-01 / 4. szám - Kertész Pál: Ne csökkentsük a mércét / Levelezőink írják
ezek, akiket a mindennapi családi gondok mellett a munka szervezése, irányítása is terhelt, akiket már csak azért is tisztelet illet, hogy rászánták magukat arra, hogy felnőtt, néha őszülő fejjel is továbbtanuljanak. Nem könnyű dolog öreg fejjel tanulni, de nem könnyű a tanítók helyzete sem. Rendkívül nagy türelem kell a sokszor évtizedek óta rendszeresen nem tanuló, hiányos alapműveltséggel rendelkező dolgozók oktatásához. Ezzel szemben sajnos, nemegyszer tapasztalhatjuk azt is, hogy számos felnőtt, legtöbb esetben funkcionárius visszaél az iskola, a tantestület jóakaratával. Sőt, maguk a felsőbb szervek is azt hangoztatják, hogy ezek az „öregdiákok“ inkább az iskola padjaiban üljenek, mint a kocsmában, még ha nem is tanulnak. Legalább ragad rájuk valami, mondják egyesek. Nos, éppen az utóbbi nézetek alapján rögződött meg a felnőttoktatásban az a rossz szokás, hogy az a hallgató, aki rendszeresen eljárt a konzultációra, s ha bár nem is tud, legalább kettest, esetleg hármast kap. A táv- és levelező tanulóknál annyira humánusok lettünk, így van ez a rövidített tanfolyamokon is, hogy egyáltalán tartózkodunk rossz jegyet adni, nehogy valamelyik funkcionárius „vissza üssön“, s azt hiszem, hasonló helyzet dominál, ha nem is oly mértékben, a többi szakiskolákon is. Nos, a kongreszus határozatainak szellemében ezt az álhumanizmust is fel kell számolnunk, s ezt tudomásul kell venni az iskolát irányító szerveknek is, amelyek a jó tanító, jó iskola fogalom alatt csupán azt értik, hogy hány tanuló bukott el, illetve mennyit buktatott a tanár. Jogosan mondhatjuk: ifjúságunk teljesen egyenjogúvá vált a tanulásban. Sajnos, a továbbtanulás lehetősége ma sincs meg minden rétegben. Erről tanúskodnak a közép- és főiskolai statisztikák, melyek szerint a fizikai és a mezőgazdasági dolgozók gyerekeinek aránya erősen alatta van a követelményeknek. Csak úgy hozzávetőleg számítva: az ország népéből a fizikai dolgozók kb. 72 százalékot tesznek ki, míg a közép- és főiskolások csupán 55—60 százaléka valóban fizikai dolgozók gyermeke. Miért van ez így? Azért, mert a fizikai dolgozók, a földművesek gyerekei még ma sem kapják meg azt a támogatást, amit a szellemi dolgozó gyerekei, sőt azt is mondhatnám, hogy a falusi, illetve a hátrányos szociális helyzetben levő gyerekek egy része bizonyos mértékben kalória- és vitaminhiányban szenved, ami bizonyos mértékben kihat a gyermek felfogó képességére, tanulására is. Szerintem az utóbbi időkben valahogy megfeledkezünk arról, hogy a tanulók még ma sem élnek egyenlő szociális és kulturális viszonyok között. A fizikai és a mezőgazdasági dolgozók között még ma is több az iszákos apa, illetve ezeknél több a gyerekek száma. A többtagú munkás-paraszt család gyerekei élnek alapjában a legmostohább lakásviszonyok, rendezetlen családi körülmények között. Az ilyen gyerek szüleinek csekély iskolai végzettsége van, s emiatt nemcsak, hogy segíteni nem tudnak a gyerek tanulásában, de még csak nem is ösztönzik szellemi tevékenységre a gyereket. (Igaz, van kivétel is.) Az utóbbiakból kifolyólag egyre több a bukott munkás-paraszt gyerek, a középiskolák és főiskolák pedig, sajnos, szinte kizárólag a tanulmányi eredménynek — bizonyítványi jegyek — alapján szelektálnak a felvételi vizsgákon. Nem ismerem az országos viszonylatot, de a járásunkból szerzett tapasztalatok (tőketere- besi járás) ezt bizonyítják. Szerintem az újonnan bevezetett felvételi vizsgák sem a legmegfelelőbbek a munkás-paraszt gyerekek számára. (Ezek alapján Petőfi sem került volna be a gimnáziumba, amennyiben a számtant és a nyelvtant nem kedvelte). A falun felnőtt gyerekek inkább a természettudományi és a gépészeti tantárgyakat kedvelik, ezekben jobbak, míg a nyelvekben, a matematikában általában gyengébbek. A mechanikus tanulmányi eredmény, illetve a felvételi írásbeli vizsgák eredmény szerinti elbírálása legjobban a hátrányos szociális és kulturális helyzetben levő gyereket érinti. Nem, nem arról van szó, hogy le kell szállítani a felvételi vizsgák követelményeit, vagy hogy figyelmen kívül hagyjuk a tanulmányi átlageredményt, hanem arról, hogy jobban és lelkiismeretesebben kell a munkás-paraszt gyerekeket tanítanunk, bátorítanunk a továbbtanulásra. Aki ismeri a prágai Atomfizikai Főiskolát, az bizonyára tudja, hogy erre a főiskolára csaknem 100%-ban szellemi dolgozók gyerekei járnak. Szerintem először is az általános iskolákban kell megkezdenünk a javítást, itt kell nagyobb gondot fordítani a munkás- paraszt, a hátrányos szociális helyzetben levő tanulók oktatására, általános műveltségük bővítésére. Az igazi és lelkiismeretes pedagógus éppen azzal emelheti tekintélyét, hogy keze alól egyre több munkás-paraszt gyerek kerül a középiskolába és a felső oktatási intézményekbe. 120