Szocialista Nevelés, 1966. szeptember-1967. augusztus (12. évfolyam, 1-12. szám)
1966-12-01 / 4. szám - Kertész Pál: Ne csökkentsük a mércét / Levelezőink írják
Levelezőink írják---------------KERTÉSZ PÄL, tanító, Nagykapos Ne csökkentsük a mércét Immár majdnem egy éve annak, hogy Prágában befejeződött a CSKP XIII. kongresszusa, amely ugyan nem változtatta meg eddigi politikánkat, még az iskola terén sem kellett megfogalmazni teljesen új feladatokat. Azonban hozott számos határozatot, amelyek nagy figyelmet — érdeklődést keltettek országszerte. Pedagógus-körökben — az új irányítási formák mellett — elsősorban, Novotný elvtárs záró szavai, illetve a szocialista iskolával, a neveléssel és a kultúra fejlesztésével kapcsolatos határozatok keltettek érdeklődést. Novotný elvtárs zárószavában, valamint a kongresszusi beszámolójában is nagy örömmel hallottuk azt az elismerést, ahogyan munkánkat, az oktatás és nevelés terén elért sikereinket, illetve a pedagógusok világnézeti fejlődését értékelte. Szavaiból kitűnt, hogy a CSKP nagyra becsüli munkánkat, de egyben az is kitűnt, hogy számos tennivaló áll még előttünk, ha azt akarjuk, hogy gyorsabban és sikeresebben haladhassunk előre a világnézeti fejlődés terén, illetve az oktatás-nevelés hatékonyságának növelésében, „A szocialista társadalom fejlődése megköveteli a dolgozók, főleg az ifjú nemzedék- általános műveltségének és szakképzettségének lényeges növelését“ — mondja a beszámoló. Komoly és igényes követelmény ez, főleg miránk — pedagógusokra nézve, de erős meggyőződésem, hogy valameny- nyien egyetértünk vele, sőt azt is mondhatnám: már vártuk is ezt a határozatot. Az utóbbi időben ugyanis egyre gyakrabban lehetett hallani azt a kevésbé kecsegtető megállapítást, hogy tanulóifjúságunk, nem áll a kor követelményei szintjén. Sokan vannak, akik a fiatalok általános és szakmai felkészültségének hiányát csupán a tankönyvkészítőkre és a tanítókra hárítják, minket vonnak felelősségre, ugyanakkor a gyerekeket és azok születit nem. Ez pedig nagyon helytelen dolog, s talán éppen az utóbbinak tudható be, hogy számos iskolában a technika lendületes fejlődése ellenére valóban csökkentették a követelményeket. Sajnos, akadnak sorainkban bőven olyanok is, akik csupán kényelemből és óvatosságból lazítottak a követelmények normáin, nehogy véletlenül is összeütközésbe kerüljenek a gyerek szüleivel, esetleg befolyásos rokonaival. Az utóbbi következtében egyes gyerekek meg nem érdemelt bizonyítványt kaptak, amiről konkrétan tanúskodnak a kilencéves iskolákból a középiskolákba, illetve az utóbbiakból a főiskolákra jelentkező tanulók érdemjegyei. Azt hiszem, nem tévedek, ha azt merem állítani, hogy a meg nem érdemelt jegyek adása liberalizmusnak, álhumanizmusnak mondható. Ugyanis, ha egy osztályban a szorgalmas tanulók azt látják, hogy éppen úgy „megél“ az, aki nem akar, vagy nem is tud tanulni, (el kell végre azt is; mernünk, hogy biológiailag, szellemileg nem minden gyerek áll egyenlő szinten), akkor ők is engednek szorglamukból, minek következtében leromolhat az egész osztály színvonala. Sőt mi több: a csökkentett követelmény egyben a pedagógusok, az iskola munkájának lazulását is jelenti. Nagy visszhangot, érdeklődést keltett pedagógus berkekben a felnőtt- oktatásról szóló határozat (beszámoló rész) is. Már a kongresszusi tézisekben szó esett arról, hogy a tanítási és nevelési követelményeket fokozni kell a felnőtt- oktatásban is. A konkrétum kedvéért iskolánkból indulok ki, ahol immár 14 éve folyik a felnőttek — mezőgazdasági és egyéb funkcionáriusok — oktatása. Ez alatt a csekély egy és fél évtized alatt több száz középfokú szakember került ki iskolánkból. Többnyire fáradt, az iskola padjaiból rég kikerült emberek voltak 119