Szocialista Nevelés, 1966. szeptember-1967. augusztus (12. évfolyam, 1-12. szám)

1966-12-01 / 4. szám - Mózsi Ferenc: A szlovák nyelv módszertani kurzusairól

Ez együttvéve bizonyára minden eddiginél kedvezőbb előfeltételeit teremti meg a csehszlovákiai, magyar tannyelvű iskolákban folyó szlovák nyelvoktatásnak is.

Előfeltételekről beszélünk, mert a szóban forgó dokumentumok, bármily nagy jelentőségűek is, önmagukban nem hozhatják meg azokat az eredményeket, melyeket a szlovák nyelvoktatás terén a csehszlovákiai, magyar tannyelvű iskoláktól a társadalom megkövetel. Az 1962 és 1964 között kiadott módszertanok, az új, ún. definitív szlovák nyelvkönyvek és az egyes tankönyvekhez kiadott módszertani útmutatók voltak a tanítás új koncepciójának úttörői. 1964- és 1966-ban azonban már az vált a fő kérdéssé, hogy mennyire sajátították el a tanítók a tanítás új koncepcióját, hogy mennyire tudják realizálni a kitűzött célokat és feladat tokát (lj a pedagógia mindennapi gyakorlatában. (2) Ma már tehát elmondhatjuk: a pedagógusok és a tanulók a tantárgy tanítása reformjának igazi .,,főszereplői“, hiszen végső soron rajtuk múlik, hogyan oldják meg a munka rájuk eső részét. Ehhez persze olyan pedagógusokra van szükség, akik a szocialista pedagógia tanításainak és legjobb iskoláink tapasztalatainak ismeretében és azok felhasználásával alkotó módon keresik azt az utat, amely pedagógiai céljainknak megfelelő eredményekhez vezet. A szlovák nyelv tanításának új koncepciója azt kívánja a pedagógusoktól, hogy a társadalmi, a pedagógiai, a lélektani törvényszerűségek felismerése alapján, azok figyelembevételével eredményesen tudjanak tevékenykedni oktatási-nevelési céljaink megvalósításán.

A szocialista pedagógia tanítása szerint az oktatás-nevelés kétoldalú (bipoláris) folyamat, a pedagógus és a tanulók közös tevékenysége. A valóságban az a helyzet, hogy ennek a folyamatnak csak az egyik oldala, a pedagógusok tevékenysége (igen sok esetben még a különböző tanulmányokban, beszámolókban és módszertanokban is] áll az előtérben és a tanulók aktivitása háttérbe szorul. Sok százéves rossz hagyó-' mány ez a pedagógiában, középkori örökség, amelyet a polgári reformpedagógusoknak a hagyományos iskola ellen indított heves támadásai, legádázabb rohamai sem tudtak megsemmisíteni. S ez a hagyomány itt él a mi iskoláinkban is. A szlovák nyelvet tanuló gyermek iskoláinkban, túlnyomó többségében csupán az oktatás tárgya és nem pedig cselekvő alanya, aki tevékenyen, életkorához, fejlettségéhez mért tudatossággal vesz részt az oktatás folyamatában. Mind ez ideig sajnos, pedagógusaink csak nagyon keveset tesznek tanítványaik tanulási készsége tudatos fejlesztése érdekében. 12 magyar tannyelvű, kilencéves alapiskola 14 kilencedik osztályának (mindegyik osztályban más pedagógus tanította a szlovák nyelvet) 387 tanulóján végeztünk 1965. április— májusában felméréseket. A felmérés célja: megállapítani a 15 éves magyar nemzetiségű tanulók (akik hét és fél éve tanulnak szlovák nyelvet) domináló tanulási szándékát. A tanulók ennek érdkében 15 perces dolgozatot írtak .„Miért tanulom a szlovák nyelvet“ témára, nevük feltüntetése és minden előkészület nélkül.

Természetesen számoltunk azzal, hogy a szlovák nyelv tanulásának számtalan indítéka van és igen sokszor majd a tanulók a determináló okokat (hiszen azok összefonódnak a tudat alatti intékokkal) nem tudják megnevezni. A felmérés azonban elsősorban a domináló, tehát a köztu99