Szocialista Nevelés, 1964. szeptember-1965, augusztus (10. évfolyam, 1-12. szám)
1965-03-01 / 7. szám - Teleki Tibor: A jó lehetne még jobb / Könyvekről
nőségén, de az elért eredményeket sem akarjuk cáfolni. Egyetlen szándék vezet bennünket: tankönyveink legyenek még szebbek, még jobbak. Az „Anyanyelvűnk“ c. sorozatból a 6—9. évfolyamok tankönyveit vesszük sorra. Bírálatunkban három szempont vezet: 1. Mennyiben felel meg a tankönyv anyaga a tanterv anyagának? 2. Hogyan tudja használni a könyvet a pedagógus? 3. Hogyan hasznosíthatja a könyvet a tanuló? E szempontokat úgy szeretnénk érvényesíteni, hogy ne tagolódjon három ilyen szakaszra fejtegetésünk, mert a tankönyvek tagolódása sem ilyen. A 6. évfolyam tankönyve 2 részből áll. Az első rész az anyanyelvi ismereteket foglalja magába [5—109. 1.), a második rész pedig a fogalmazástanítás anyagát közli (110—178. 1.). A nyelvtani anyag elrendezése követi az adott évfolyam tantervét, s ha csupán a tartalomjegyzéket vizsgáljuk, szinte semmi különbség sincs közötte és a tanterv között. 'A tantervben egy- egy anyagrészhez megadott óraszámok megtartására is lehetőséget nyújt a könyv terjedelme. Az eddigi hatodikos könyvvel összehasonlítva az az előnye, hogy az ismétlésre kerülő anyaggal kezdődik. Ez szükségessé is vált azáltal, hogy az 5. évfolyam befejeztével a tanulók visszaadják a kapott tanszereket, s az év eleji ismétléskor az ötödikes könyv nem áll rendelkezésükre. Mikor azonban ezt az előnyét nyugtázzuk, meg kell mondanunk azt is, hogy a közölt ismétlés nagyon kevés, helyesebben: nagyon vázlatos, túlságosan táblázat- szerű. Ezzel a vázlatosságra való törekvéssel magyarázható, hogy pl. ilyen is belekerült: „Mindegyik mondat lehet a) állító .........b] tagadó....“ (0. 1.) Itt a szerző megtakarított egy kötőszót, tagolójelet alkalmazott helyette, pedig a választói vagy ... vagy kötőszókat az idézett mondatban nem hagyhatjuk fel, mert különben úgy tűnik, mintha ugyanaz a mondat egyszerre lenne állító és tagadó. Elismerjük, hogy pl. az állító mondat átalakítható tagadó mondattá és viszont, de ilyen esetekben már más, átalakított, tehát új mondattal van dolgunk. Ha valahol, úgy az alapiskolák tankönyveitől megkövetelhetjük a szöveg egyértelműségét. Ugyanezen a lapon, közvetlen az idézett szöveg után a hiányos mondatot említi. Véleményünk szerint ennek ott kellene szerepelnie, ahol a mondatok szerkezeti osztályozásával foglalkozik. Az „Ismétlés a szófajokról általában“ (helyesebb megfogalmazásban: A szófajok ismétlése) c. részben a számnév meghatározása sántít, mert ha valakinek és valaminek a számát jelöli, akkor csupán az egy nevezhető számnévnek, ugyanis a kettő, az öt sth. már vala/ci7cnek vagy valamiknek a mennyiségét jelöli. Érdemes megfigyelni, hogyan határozzák meg a számnév fogalmát más könyvek, pl. A mai magyar nyelv rendszere (I. köt. 234. 1.); az iskola és a tanulás igényeit tökéletesen kielégítő megfogalmazást találunk Rácz—Takács: Kis magyar nyelvtan c. munkájában (2. kiad. 122. I.). A definíciókban a minduntalan valakihez, valamihez tapadás didaktikai szempontból is kifogásolható, mert mechanikussá teszi a tanulást, s ez minden esetben pontatlanságot szül. Pontatlansággal van dolgunk a kötőszó meghatározásában is, mert nem szavakat és mondatrészeket, hanem mondatrészeket és mondatokat kapcsol. Mielőtt a tantervi anyag feldolgozását értékelnénk, idéznünk kell a tantervi utasítás két mondatát: „Meg kell ismerkedniük (ti. a tanulóknak) a nyelv rendszerével. .„A nyelvtanításban a gyakorlati nyelvtan (az én kiemelésem) és a helyesírás tanítása ill. a fogalmazás tanítása a döntő fontosságú“. Ez a két kiragadott mondat — gondoljuk — nemcsak az anyanyelv oktatásának legfontosabb célját állapítja meg, de útjelzőként szolgálhat a legkülönbözőbb módszertani kétségek eloszlatásában is. Ha a tankönyv szerkezetét, módszeres felépítését vizsgáljuk, megfigyelhető, hogy a szerzők a gyakorlatiasság elvét követik, de nem minden esetben helyesen. A szövegnek több mint 70 213
