Szocialista Nevelés, 1964. szeptember-1965, augusztus (10. évfolyam, 1-12. szám)

1965-03-01 / 7. szám - Teleki Tibor: A jó lehetne még jobb / Könyvekről

százalékát gyakorlatok teszik ki. Ilyen szempontból nagy módszertani segítséget nyújt a pedagógusoknak: meg- viliantja előttük a sokféle és változatos házi feladatok lehetőségeit, s ilyen szempontból a tanulók is támaszkodhatnak a könyvékre, az sem ritkaság azonban, hogy a gyakorlatok nagyon is egy helyben topogók: 54., 64., 87. 1. Ugyanezekben a gyakorlatokban a feladatok sorrendjén is változtatni kellene, mégpedig úgy, hogy a könnyebbtől, az egyszerűbbtől haladjunk az igényesebb gondolkodást megkövetelő feladatok felé. Pl. a 64. lapon az igemódokhoz kapcsolódó gyakorlatok legkevésbé igényes feladata a 2. pont alatti, a legtöbb önállóságra és körültekintésre viszont az 1. feladat elvégzése közben van szükség. Jól tudom, a gyakorlatok egy részét a pedagógus eleve nem tudja feladni otthoni munkára, s mielőtt feladja, maga is válogat közöttük. Ennek ellenére sem túlzott követelmény részünkről, hogy a gyakorlatoktól elvárjuk a legszigorúbb és legkövetkezetesebb racionalizmust, melynek érvényesülnie kell mind a feladatok sorrendjében, mind a nyelvtanítás feladatainak érvényesítésében, de a feladatok elvégezhetőségében is.

Az utolsót nem véletlenül említettem, mert arra is van példa a tankönyvben, hogy a tanuló a legszorgalmasabb tanulással, a legbecsületesebb munka mellett sem képes megoldani a feladatot. Jelentős nehézséget okoz pl. a 6—7. lapon levő, mondattannal kapcsolatos feladat elvégzése. Valószínű, hogy tanulóink egy jelentéktelen hányada képes megbirkózni vele, a többség azonban vagy nem, vagy rosszul végzi el a munkát. Csupán az érdekesség kedvéért említem, hogy ugyanezeket a mondatokat adtam mondattani elemzésre a pedagógiai fakultáson felvételiző pedagógusoknak, akik már kint tanítanak és a levelező tagozaton akarták megszerezni pedagógiai képesítésüket, s a fölényes biztosság helyett — mert ezt vártam — vak és szinte tájékozatlan tapogatózással találkoztam.

A könyv alapján nem tudják elvégezni a tanulók a 18. 1. 1. pontja alatti feladatot sem.

Mint ismeretes, a tankönyvek szerkesztési ideje viszonylag hosszú volt. Ez természetes következménye volt annak, hogy az anyanyelv oktatását más alapokra akartuk helyezni, s ezeknek a más alapoknak a lényegét a már tantervből idézett két mondat fejezi ki. A gyakorlatiasság mint fő kritérium a könyv előkészítésének idejében ugyan már megfogalmazódott, de ennek pontos értelmezését csak a mindennapi gyakorlat teszi lehetővé. Még ma, a könyv kiadása után két évvel is csupán a körvonalai rajzolódtak ki, így szinte ennek következménye, hogy az olyan értelemben alkalmazott gyakorlatiasság, mellyel a könyv él, ma már sok szempontból kifogásolható. Ez azonban nem a szerzők és a szerkesztők hibája. Ők mindenképpen megbecsülést érdemelnek: úttörő munkát végeztek. A különféle tételekkel viaskodva szakítani akartak a grammatikai verbalizmussal s a túlzott teoreti- zálással, és ez sikerült a szerzőknek. Egyszerűen az élet dialektikájával állunk szemben: Ma már túlléptük azokat a szempontokat, amelyeknek szellemében a könyv készült, de amelyekre akkor még szükség volt. Ez nem valami véletlen vagy egyedi jelenség. A tudománytörténet tanulságai azt bizonyítják, hogy az úttörő munkának természetes velejárói a hibák, s a későbbiekben még erényeit is csiszolni,, korrigálni kell. így van ez a tárgyalt tankönyv esetében is.

A szerzőknek ugyanakkor ügyelniük kellett arra is, hogy ne essenek a szűkkörű prakticizmusba, ill. hogy megtalálják a teoretizálás és a prakti- cizmus közötti helyes utat, s véleményem szerint ez volt a buktató, mert a teoretizálással szakítottak ugyan, de a prakticizmustól való félelmet túlzásba vitték.

Miért? Mert a szöveg 70 százalékát gyakorlatok képezik ugyan, de mi a gyakorlati oktatáson az életre való oktatást értjük, vagyis a helyes magyar beszéd és a helyesírás gyakorlati elsajátítását. A múlt tanévben végzett helyesírási felmérésünk (kb. 1000—

214