Szocialista Nevelés, 1964. szeptember-1965, augusztus (10. évfolyam, 1-12. szám)

1964-09-01 / 1. szám - Legyen fő feladatunk…

Az 1964/65. tanévben a pedagógusoknak fokozottabb gondot kell ezért fordítaniuk arra, hogy megszerettessék a tanulókkal anyanyelvűket. Mutassák meg minden alkalommal, amikor erre lehetőség nyílik: menynyire gazdag, változatos, szép a magyar nyelv és milyen tökéletes eszköze a legnemesebb gondolatok és érzések magas hőfokon való kifejezésének. Bizonyos, hogy ez a tevékenység nehéz és kényes munka. A tanítónak ugyanis nagy gonddal kell ügyelnie, hogy a magyar nyelv értékeinek, szépségének és gazdagságának tudatosítása sohase olyan formában menjen végbe, hogy annak nyomán nacionalizmus lobbanhasson lángra a gyermekek lelkében. Meg kell értetnünk tanulóinkkal Kosztolányi szavait: „A tudományos felfogás szerint nincs semmiféle rangkülönbség a nyelvek között. Minden nyelv a természet, az emberi lélek csodálatos műve. Valamennyit egyformán becsüljük. Nem hirdetjük, hogy a miénk a legszebb és legkülönb. Dicséretnek ez talán sok volna, talán kevés.

Édesanyánkról sem mondjuk, hogy ő a legszebb asszony az asszonyok között. Nem mérjük sem a szépségversenyek győzteseihez, sem a mozicsillagokhoz. Ez ízléstelenség volna és ízléstelenség.

Csak azt mondjuk róla, hogy ő az egyetlen, hogy ő az édesanyánk, s ezért szeretjük.“

Nyelvünk a mi számunkra tökéletes eszköze a kifejezésnek, de más nyelvek sem kevésbé tökéletes eszközei más népek gondolatai és érzelmei kifejezésének. A magunk nyelvének megbecsülése tehát sohasem jelentheti az idegen nyelvek lebecsülését, de ugyanakkor az a pedagógus, aki elmulasztotta az anyanyelv iránti szeretetnek és megbecsülésnek tanulói leikébe való elültetését, vétett. Vétett a proletár internacionalizmus ellen is, mert éppen a jó anyanyelvi oktatás, melynek elválaszthatatlanul szerves része az anyanyelv tisztelete és szeretete, adhatja meg a leghatékonyabb segítséget ahhoz, hogy a tanulók más nyelveket is eredményesen sajátíthassanak el, s ezek tükrében a szlovák, az orosz, a német és más népek gondolkodásmódját és gondolatvilágát is megismerhessék, tiszteljék és megszerethessék. így szolgálhatja az anyanyelvi oktatás mindennapi munkája is a nagy eszmét, a népek kölcsönös megértésének, a dolgozók nemzetközi összefogásának gondolatát.

Az anyanyelvi oktatás jeladatai nem egyetlen tantárgy sajátos szakmai magánügyei. A tanítási nyelvnek szóban és írásban való kifogástalan használata az egész nevelés-oktatás, az egész tanítói kar közös ügye. Az anyanyelvi oktatás eredményességének fontos feltétele, hogy a magyar szakos pedagógust az egész nevelőtestület támogassa munkájában. Ha a tanulók azt tapasztalják, hogy helyesen beszélni és írni csak a magyar órán kell, s amit itt szabályként tanulnak meg, annak más tárgyak tanítói különösebb jelentőséget nem tulajdonítanak, akkor a tanulók a nyelv- helyességről tanultakat csupán a magyar szakos tanító „vesszőparipájának“ tekintik. A tanítói kar egységes állásfoglalása nélkül nem lehet eredményt elérni, mert e téren is a közöny az eredményes munka legádázabb ellensége. Ezt a közönyt felszámolni, legyen legfőbb gondunk, feladatunk az 1964/65-ös iskolai évben.

Sok helyütt találkoztunk már az egységes nevelői ráhatásnak szép példáival az anyanyelvi oktatás terén is, de az ellenkező jelenségek száma sem csekély. A tanítói kar egységes álláspontja ebben az esetben természetesen nem azt jelenti, hogy a helyes nyelvhasználat ismereteire

5