Szocialista Nevelés, 1964. szeptember-1965, augusztus (10. évfolyam, 1-12. szám)
1965-06-01 / 10. szám - Megjegyzések a hetedikes nyelvtankönyvhöz / Tankönyveinkről
gyakoroltatja be, viszont ez a 4 sornyi szöveg egyébként teljesen problémában. Az -ul, -ül és a -tt végződésű névutókra találunk benne öt példát, melyből kettő megtalálható a 80. lapon (miatt, közül), sőt a miatt kétszer fordul elő. így az egész tollbamondás a kívül és a végett szók írásának begyakorlására szolgál. A 93. 1. tollbamondás! szövege az összetett határozószók gyakoroltatását tűzte ki célul, s a 91. 1. HT-inak csupán az első pontjához kapcsolódik. Egy-egy szövegnek a tankönyvben tollbamondási szövegként való szerepeltetése különben sem a legszerencsésebb, mert valószínű, hogy azt a szöveget, mely a könyvben található, már egyetlen pedagógus sem mondja tollba. Ajánlatos lett volna azonban helyesírási szempontból tanulságos szöveget használni indukciós szövegnek akár nyelvtani, akár helyesírási elemzéshez. A hatodikos könyvben kifogásoltuk a gyakorlatiasságnak olyan értelemben felfogott alkalmazását, amely az egész könyvben érvényesül, s hiányoltuk a könyvből a helyesírási ismereteket. E tekintetben a hetedikes könyv valami-1 vei jobb. Végigvonul rajta a szerzőknek az a szándéka, hogy a helyesírás tanítását kikényszerítsék. Helytelen lenne, ha a könyv értékét ilyen kétes erényekkel akarnánk bizonyítani. Csupán azért érdemel figyelmet, mert a szerzők helyesen állapították meg, milyen hiányosságok vannak anyanyelv-tanítá- sunkban, s már maga az a tény, hogy az ezzel kapcsolatos igények kielégítésére törekszik a könyv, teljesíthetné küldetését is. Valahogy a gyakorlatok sokkal gyakorlatiasabbaknak tűnnek, mint a hatodikosban, de mindenekelőtt sokkal inkább korhoz mértek, s valóban az anyag elmélyítését, olykor ismétlését szolgálják. Kár azonban, hogy szinte végesvégig csak a tanulók megfigyelőképességét veszik igénybe, és viszonylag kevés az olyan feladat, mely egy-egy nyelvtani ismeret aktív alkalmazását tűzi ki, a tanulók kombinatív készségének fejlesztésére (ún, nyelvi fejtörőre) pedig csak egyszer találunk példát (lásd 53—54. 1.), de ezek közül a 4., 5. feladat a nyelvi képzésben teljesen semleges jellegű, a 7. feladat (,,Észjáték“) megfogalmazása zavaros. További hiányosságként fogható fel, hogy bár a helyesírás — az előző könyvhöz viszonyítva ugyan sokkal terjedelmesebben — de még mindig csak HT formájában kapja meg a helyét, és viszonylag kevés a helyesírással kapcsolatos gyakorlat. Az ilyen alcím alatt közölt tanácsok viszont sokszor hézagosak. Jellemző példa erre a 30. 1. táblázata, mely a különféle típusú igék egyes szám 2. személyének felszólító módját mutatja be. Nem szerencsés megoldás, hogy a táblázatot cím nélkül közük, sőt a 29. 1. utalószövegének megfogalmazása sem, bár általában elfogadható, hogy ezeknek írásában a leggyakoribbak a helyesírási hibák. A magyar nyelv — mint ismeretes — az alanyi ragozás mellett tárgyas igealakokat is használ a valóságviszonyítás kifejezésére, s ezt a hatodikos könyv is tárgyalja, sőt mi azt is tudjuk, hogy az e. sz. második személyt hosz- szabb és rövidebb alakkal is kifejezhetjük. így az alanyi ragozású hallgat — hallgass, tanít — taníts, fest — fess, szánt — szánts stb. alakok mellett végre szerepelniük kellett volna a hallgassad — hallgasd, tanítsad — tanítsd, fessed — fesd, szántsad — szántsd stb. alakoknak is, mert ezek helyesírása még nagyobb gondot okoz, módszertani szempontból pedig az alanyi felszólító módú átalakult alakból vezethető le legkönnyebben: hallgat — hallgass (az átalakult félsz, módjel (s helyett d lesz) — hallgasd, húz — húzz — húzd, halaszt — halassz — halaszd, edz — eddz — edzd stb. A helyesírási tudnivalók egy részének megfogalmazása pontatlan. Szándékosan használtam az egy része kifejezést, mert ez a rész nem rendszerezhető. Mihelyt rendszerezhető lenne, máris másképp kellene fogalmaznunk, mint ahogyan másképp kellene volna megfogalmazni a 80. 1. HT-inak 2. pontját is. l \ Ш 322
