Szocialista Nevelés, 1964. szeptember-1965, augusztus (10. évfolyam, 1-12. szám)
1964-09-01 / 1. szám - Hasák Vilmos: A rendszeres ellenőrzés a helyesírás tanítás záloga
si tényeket külön házi feladatként írásban gyakoroltat velük. A külön gyakorlás módját és mértékét jól fontoljuk meg! (Nem lehet büntetés jellegű!!) A javítási órán a jó helyesírókról sem szabad megfeledkeznünk. Hogy ne unatkozzanak, a tanító külön feladatot ad nekik (pl. szóalakokat gyűjtenek valamely helyesírási szabályai kapcsolatosan, vagy figyelik egy-egy gyengébb osztálytársuk munkáját, vajon rájön-e a hibára, helyesen javít-e stb.). Gondunk legyen rá, hogy tanítványaink helyesen javítsák ki az eredetileg hibásan írt szóalakot. Ha a javításban is hibát fedezünk fel, a helytelenül írt szót föltétlenül ele- meztetnünk kell, s a hibát újra javíttatjuk. Fontos elv: a javításnak kifogástalannak kell lennie! Általában azonban még ez a helyes eljárás sem elegendő ahhoz, hogy a hibák ismétlődését megakadályozzuk. A tipikus hibák fokozatos felszámolása akkor lesz sikeres, ha külön is gyakoroltatjuk azokat a helyesírási tényeket, amelyeket a tanulók zöme hibásan írt le. Az érdemjegyek megállapítása az elkövetett hibák mennyiségétől és minőségétől függ. Különösen az alsó tagozat évfolyamaiban fontos elv, hogy csupán azokat a helyesírási hibákat vehetjük figyelembe, amelyeket a tanulóknak a tanterv szerint már nem lett volna szabad elkövetniük. Ezért minden tanítónak pontosan ismernie kell a tantervi követelményeket! Tanítványaink írásbeli munkáinak elbírálásakor kétféle helyesírási hibát kell megkülönböztetnünk. Az egyik csoportba azok a hibák tartoznak, amelyeket a tanuló azért követett el, mert vagy nem figyelt (pl. másoláskor), vagy nem tartotta szem előtt a már előbb megismert helyesírási szabályt. Vannak tehát olyan hibák, amelyeket a tanuló munkájának értékelésekor föltétlenül tekintetbe kell venni. Vannak azonban olyan hibák is, amelyekről a tanuló nem tehet. Ezeket azért követi el, mert még nem ismeri a rájuk vonatkozó helyesírási szabályokat. Ezek az úgynevezett „büntetlen“ hibák. Az írásbeli munkák osztályozásakor — különösen az alsó évfolyamokban — legyen a tanító körültekintő a „büntetlenül“ elkövethető hibák kérdésében! Csak azokat a hibákat húzzuk alá, amelyeket a tanuló azért követett el, mert figyelmetlen volt, vagy nem sajátította el a kötelező helyesírási ismeretanyagot. Az ilyen hibákat sohasem javítjuk, hanem — a helyesírási vétség enyhe, súlyos vagy kevésbé súlyos volta szerint — egyszer, kétszer vagy háromszor aláhúzzuk. Az elv az, hogy a tanulónak magának kell felismernie a hibát, de azért meg kell engednünk, hogy tanácsért fordulhasson hozzánk. Az aláhúzást még akkor sem hagyhatjuk el, ha a hibát más módon is jelöljük (pl. hiányjellel, amikor egy szótag „benn maradt“ a tanuló tollában). A „büntetlen” hibáikat a tanító javítja ki (pl. a hibásan írt betűt átírja piros tintával, a helytelenül írt szó helyett leírja az egész szót helyesen stb.), de nem húzza őket alá. Ámbár az ilyen helyesírási hibákat az írásmunkák értékelésekor figyelmen kívül hagyjuk, javítatlanul nem maradhatnak ezek sem. Ilyenkor a tanulók dolga csupán annyi, hogy lemásolják a tanító által kijavított szóalakot. A HELYESÍRÁSI HIBÁK NYILVÁNTARTÁSA Ha a tanító tervszerűen akarja fejleszteni a tanulók helyesírási ismereteit, föltétlenül ismernie kell osztályának tipikus és tanítványainak egyéni hibáit. A rendszeresen íratott helyesírási gyakorlatok és tollbamondások javítása az anyanyelvet tanító pedagógusokat kétségkívül megterheli. Ezt a fáradságos munkát csak úgy tudják gyümölcsöz- tetni, ha a javítás tanulságait átadják a tanulóknak. Ezért a foganatosítandó módszeres eljárások szempontjából igen fontos, hogy tanítványaink hibáit feljegyezzük, nyil25
