Szocialista Nevelés, 1964. szeptember-1965, augusztus (10. évfolyam, 1-12. szám)
1964-09-01 / 1. szám - Hasák Vilmos: A rendszeres ellenőrzés a helyesírás tanítás záloga
ják, hogy a 4. évfolyamban már ne jelöljük az ilyenfajta hibát a betű aláhúzásával, hanem húzzuk alá az egész szót, amelyben a hiba előfordul. Így a tanuló arra kényszerül, hogy a hibát maga keresse meg. Figyelmét az egész szóra, illetve a helyesírásra összpontosítja, és kénytelen a szót elemezni. Az 5. és 6. évfolyamban úgy is eljárhatunk, hogy csak a hibák számát tüntetjük fel a sor végén, a hibásan írt szavakat azonban nem húzzuk alá. Ilyenkor a tanulónak az egész szöveget figyelmesen el kell olvasnia, és tudatosítania kell minden egyes szó helyes írását, hogy rájöjjön a hibákra. Ha valamelyik sorban nem találja meg a hibát, a tanítóhoz fordul. Az ő irányításával végigelemzik az egyes szavakat, és megkeresik a „hiányzó“ hibákat. Az efféle javítási eljárások alkalmazásában megfontoltan kell eljárnunk. Tartsuk ebben is szem előtt a munka eredményességét biztosító elvet: haladjunk a könnyebbtől a nehezebb felé! Eleinte csak azt a helyet húzzuk alá, ahol a tanuló a hibát elkövette. Később húzzuk alá az egész szót, amelyben a hiba (— esetleg kettő is —) előfordul, és csak utoljára térjünk rá, a hibák megjelölése nélkül, a hibaszám feltüntetésére. Felhívjuk azonban tanítóink figyelmét, hogy az utóbbi javítási mód nem a legmegfelelőbb azokban a járásokban, ahol erős a nyelvjárási hatás. Hibák javításakor, sőt gyakorlatok és magyarázat közben is mutassunk rá, hogy a felületes, pontatlan írás gyakran értelmetlenséget vagy kétértelműséget eredményez. A mondottak szemléltetésére állítsunk ösz- sze olyan mondatokat, amelyekből ezt a tanulók világosan látják. Például hasonlítassuk össze az ilyen mondatok értelmét: Terka rétest talált. — Terka rétest tálalt. Ha fáradhatatlanul és rendszeresen figyelmeztetjük tanítványainkat a hibákból fakadó értelemváltozásra, akkor a gyermekek már kiskorukban hozzászoknak ahhoz, hogy írásbeli munkáikra nagyobb gondot fordítsanak. Míg a helyesírási ismeretek és készségek fejlesztésére mindenféle írásbeli gyakorlás alkalmas, a helyesírástudás ellenőrzésére legjobban a tollbamondások felelnek meg. A tollbamondásokkal kapcsolatban elengedhetetlen követelmény, hogy kellő mennyiségben tartalmazzák azokat a helyesírási jelenségeket, amelyeknek ellenőrzését célul tűztük ki. Elbírálásuk, értékelésük megmutatja, hogy milyen helyesírási ismereteket nem tanítottunk meg elég alaposan. Mivel további munkánknak mintegy irányt szabnak, előkészítésüket is, javításukat is nagy gonddal kell végezni. Az írásbeli munkákat — akár tollbamondások, akár a házi füzetbe került gyakorlatok — a megíra- tás után rövidesen ki kell javítanunk és vissza kell adnunk a tanulóknak. Nem mindegy, hogy mikor javíttatjuk ki az írásbeli munkákat. Egy ideig ugyanis a tanulókat rendkívül érdekli az eredmény, érdeklődésük azonban idővel lanyhul. Pszichológusok megfigyelései szerint minél előbb javítjuk ki az elkövetett hibát, annál biztosabb, hogy a tanuló megjegyzi a helyes szóalakot. A javítási óra leglényegesebb mozzanata, hogy a kijavított írásbeli munkák kiosztása előtt megbeszéljük tanítványainkkal azokat a tipikus hibákat, amelyeket az osztály többsége elkövetett. A tanító a tanulókkal közösen elemzi a kérdéses, helytelenül írt szóalakokat, felidézik a megfelelő helyesírási szabályt, s gyakorlásképpen néhány példát is mondanak, illetve írnak a táblára. Ezt a közös gyakorlást azért kell okvetlenül a füzetek kiosztása előtt elvégezni, mert különben a tanulók figyelme megoszlik munkájuk tanulmányozása és a magyarázat között. Csak a tipikus hibák közös elemzése után kerülhet sor a hibák egyéni javítására. A tanító ilyenkor is figyeli tanítványait, tanáccsal segíti a gyenge helyesírásúakat, és ha szükségesnek látja, egyes helyesírá24
