Szocialista Nevelés, 1961. január-augusztus (6. évfolyam, 1-8. szám)
1961-02-01 / 2. szám - Mózsi Ferenc: Őszinte szóval
36 M ó z s i : Őszinte szóval rendszert dolgozott volna ki, hogy ne merüljön el az apró-cseprö dolgokban, a „folyó ügyekben”. Csak ritkán találkoztunk olyan iskolával, ahol az igazgatóság a tantestület összetételének megfelelően — pl. előnyben részesítve a kezdő a (nagyon) jó és gyenge tanítókat — óra- látogatási terv alapján hospitál. Általában nem, vagy csak ritkán kísérik figyelemmel az igazgatók és tanfelügyelők a munka rendszerességét és egy bizonyos téma menetét. — Egy fiatal tehetséges kartárs tanítási órájának háromnegyed részét feleltetésre vesztegette el. Amikor ezt kifogásoltuk, az igazgató felmutatta hospitálási jegyzetét, és keserűséggel jegyezte meg: „Hisz én mindezt megemlítettem! Miért ez a kevés javulás ?” Az ellenőrző brigád véleménye szerint ennek egyik oka, hogy a tanítók munkájának ellenőrzésében nincs céltudatosság, rendszer, hiányzik az utasítások általánosítása a pedagógiai tanács ülésén és a végrehajtás következetes ellenőrzése. A tanítási órákon általában gyakran találkoztunk — magyarázat helyett — egyoldalú, összefüggő előadással. Pedig az igazi tanítót a más foglalkozásúaktól nem az ismeretek mennyisége különbözteti meg, hanem az a készség, amellyel át tudja adni a gyermekeknek a tudományok alapjait, az a művészet, amellyel a gyermekek gondolkodását, érzelmi világát megközelíti. Az emberek milliói ismerik pl. Móricz egy-egy regényét, s tudnák is azt ismertetni, de az irodalomtanárnak, az ismertetésen túl, azt is tudnia kell, hogyan lehet az ifjú érdeklődését felkelteni e regény és e regényen keresztül az olvasás, az irodalom iránt. A pedagógia fejlődése többek közt éppen abban nyilvánul meg, hogy a tanulásban aránylag egyre kisebb követelményeket ró a tanuló akaratára, és egyre nagyobb jelentőséget tulajdonít a tanuló érdeklődésének. (Hiszen az akarattal összpontosított figyelemre pazarolt energiával a fele tananyagot megtanulhatják.) Éppen ezért a modern tanítást egyre inkább az jellemzi, hogy az egyrészt a tanuló meglevő érdeklődéséből induljon ki, másrészt felkeltse érdeklődését. Ilyenformán aztán a tudás és a nemtudás, a tanuló és a tanító közötti „kritikus ellentét”, melyet tanulással, munkával kell legyőzni, egyre inkább feloldódik. Vagyis pl.: noha a tanuló a maga természetes érdeklődésénél fogva nem szívesen olvas, az irodalmi nevelés tananyagának tanítási módjának azonban fel kell keltenie az olvasás iránti érdeklődését. És mert még ezt az elvet nem mindenki tudatosította, és főleg nem minden kartárs tanít a fenti új elvek alapján, az ilyen tanítási órán törvényszerűen túlsúlyba kerül a számonkérés, mégpedig az új anyag átadásának és elmélyítésének a rovására. Az oktatás minden mozzanatát — a számonkérést, az új anyag előadását, az összefoglalást és a házi feladat előkészítését, megmagyarázását — magában foglaló tanítási óra sémává merevedik. Sőt, eltorzult sémává, melyben a számonkérés a „domináló úr”. Az ilyen tanítási óra karikatúrája az oktatásnak. Hasonlít is a karikatúrákra: ijesztően nagyfejű, cingár törzsű, elsatnyult végtagokkal biró torzsszülöttre, ahol a kóros nagyságú fej: a feleltetés, a cingár, gyenge törzs: az új anyag ismertetése, és az elsatnyult végtagok: a tanítási órán tanultak ismétlése, illetve a tanultakat gyakoroltató házi
