Szocialista Nevelés, 1961. január-augusztus (6. évfolyam, 1-8. szám)
1961-01-01 / 1. szám - Hasák Vilmos: Fordítsunk több gondot a versmondásra!
Fordítsunk több gondot a versmondásra! 13 Mondanivalónk lényegesebb részeit mindennapi beszédünkben is éppen azzal emelhetjük ki, hogy használjuk a mondathangsúlyokat. Természetes, hogy a versmondónak fokozott figyelmet kell fordítania a mondathangsúlyok felismerésére és alkalmazására. Nagy költőink művészek, mert kevés szóval sokat fejeznek ki. Minthogy a vers minden más írásműnél szűkszavúbb, a versmondóra komoly művészi feladat hárul: igen kevés szóval igen sokat kell mondania! Nyilvánvaló tehát, hogy a versmondó kifejezőképessége, amivel a hangsúlyok, mondathangsúlyok hatóerejét fokozza, még sokkal fontosabb, mint a színművészé. Ha a versmondó helyesen alkalmazza a hangsúlyokat, valósággal rávezeti a hallgatót, hogy kiegészítse gondolatban azt, amit a vers nem mond ki. A versmondónak a vers művészi hatását olyan fokra kell emelnie, amelyre a hallgató a vers olvasása közben nem ér el. Tehát értelmi és érzelmi többletet kell kiváltania hallgatóiból, mert csak így válhat bennük a vers élménnyé. Tapasztalati tény, hogy a másmás hangszeren megszólaltatott azonos hang más és más érzelmi hatást vált ki a hallgatóból. így van ez a beszédben is: ugyanaz a szöveg, azonos hangerővel és hangmagasságon másképpen hat érdes, lágy, meleg stb. színezetű hangon. A hangszín változtatásával, tompításával az érzések széles skáláját fejezheti ki a versmondó. A hangmagasság és a hangerő kifejezési lehetőségeit a-versmondó a hang színével gazdagíthatja, a hangsúlyok gazdagságát a hanghatások árnyalási lehetőségével bővítheti. A hangsúlyos és kevésbé hangsúlyos, vagy éppen hangsúly tálán szavak váltakozása fejezi ki valamely mondat értelmileg világos és érzelmileg gazdag jelentését. Ha egy mondatban minden szót egyformán hangsúlyozunk, ezzel éppúgy elszürkítjük, mintha egyetlen szót sem hangsúlyoznánk benne! Vigyázzunk azonban, hogy ne hangsúlyozzunk túl minden szót! A versmondás során az eszmei mondanivaló kifejezésre jutásában éppoly fontos szerepet játszik a vers formája, mint maga a történés vagy a versben kifejezett érzelem. Aki azt hiszi, hogy akkor szaval helyesen, ha a versmondásban nem érezhető a verses forma, téved. Természetesen az sem helyes, ha ritmikusan pattogtatva a sorokat és csendítve a rímeket, csupán a vers formájára vagyunk tekintettel. A versmondónak tudnia kell, hogy a vers tartalma és formája összefügg. Mindkettőnek úgy kell érvényesülnie a szavalatban, hogy együttesen szolgálják a vers eszmei mondanivalóját. A versmondónak ügyelnie kell arra is, hogy a nyelvtani szabályokat ne gépiesen alkalmazza. Az írásjelek (pont, vessző, pontos- vessző, kettőspont, kérdőjel, felkiáltójel, idézőjel, zárójel, gondolatjel, pontsor) arra szolgának, hogy az írásműben a mondatok és mondatrészek egymáshoz való viszonyát jelöljék. Ha pl. egy mondat végén azt a jelet látjuk: ?, akkor azt a mondatot feltétlenül kérdőhangsúllyal mondjuk ki. A kérdőjel azonban nem jelent csak egyféle kérdő hangsúlyt, mert hi-