Szocialista Nevelés, 1961. január-augusztus (6. évfolyam, 1-8. szám)
1961-01-01 / 1. szám - Hasák Vilmos: Fordítsunk több gondot a versmondásra!
Hasák Vilmos: Fordítsunk több gondot a versmondásra! Iskolarendszerünk forradalmi átszervezése az iskola és az élet kapcsolatát tűzte ki központi feladatul. Az irányelvek rámutattak mindazokra a nevelési tényezőkre, amelyeknek a következő években nagyobb figyelmet kell szentelni. Ezek közé tartozik az esztétikai nevelés, s ennek keretében a szavalás kérdése is. Tagadhatatlan, hogy a nyelvek tanításában az esztétikai nevelés sokáig eléggé elhanyagolt terület volt. Az évről évre megrendezett szavalóversenyek ugyan azt bizonyítják, hogy egyes iskoláink tanulói szorgalommal és szeretettel foglalkoznak a költeményekkel, illetve a prózai részletek előadásával, s bár a színvonal emelkedő irányzatú, országos viszonylatban azonban még nem lehetünk elégedettek. A hiányosságok különfélék. Általában például a költemények megválasztásának nem mindenütt szentelnek kellő figyelmet. A tavalyi prostejovi országos szavalóversenyen iskoláink tanulói jóformán csak ún. „közismert” versekkel szerepeltek. Az előadott versek ellen ugyan nem lehet kifogást emelni, azonban kívánatos lenne, hogy több olyan költői művet is válasszunk, amelyek mai életünkről szólnak. Ugyancsak elég gyakoriak még a hang súlyozási és értelmi hibák, szóval: van még csiszolni való! A hibák egyik okát a tanácstalanságban kell keresni. Ámbár gyakran halljuk, hogy a művészi előadás részben adottság dolga, mégis vannak bizonyos általános érvényű megállapítások, szabályok, amelyek szem előtt tartásával magasabb színvonalra emelhetjük iskoláinkban a versmondást. Ezért talán nem lesz haszon nélkül, ha a közeledő szavalóversenyre való tekintettel végigfutunk azon az útmutatáson, azokon a jótanácsokon, amelyeket a versmondás szakemberei, művészei ajánlanak figyelmünkbe (lásd Ascher Oszkár: A versmondás művészete). Abból kell kiindulnunk, hogy a versmondó a maga sajátos művészi eszközei mellett a szocialista realista alkotó módszereivel hat: egyrészt hű képet ad a való világról és állást foglal megszólalásával, másrészt állásfoglalásra bírja hallgatóit is a reájuk gyakorolt hatás révén. A versmondásnak sajátos eszközei vannak. Először is le kell szögeznünk, hogy a szavalás és színpadi játék között igen nagy a különbség. Míg a színművész a színpadon csupán a színdarab egyik alakjának ábrázolója, a versmondó feladata, célja, hogy az egész művet — szereplőtársak nélkül — egymaga keltse életre. A versmondó ezt a célt jóformán egyetlen eszköznek, a beszédnek, illetve a hangnak igénybevételével igyekszik elérni. A színpadi művész szerepalakításában igen szükséges és termé