Szocialista Nevelés, 1960 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1960-12-01 / 12. szám - Néhány gondolat az iskola átszervezése kapcsán / A szovjet pedagógiai irodalomból
400 A szovjet pedagógiai irodalomból amelyek két tanítónak a tanulókkal szemben támasztott különböző jellegű igényeit, követeléseit szemléltetik. Iskolánk vegytantanítónője, V. Sz. Gy. szigorúan követeli minden utasításának pontos betartását, amellett mindenkor megindokolja utasításainak, intézkedéseinek szükségszerűségét. A gyerekek minden utasítását pontosan teljesítik; ezért minden esetleges mulasztást — ami ritkán fordul elő, s tanítónőjüket mélyen érinti — tanítónőjüknek idejekorán tudomására hozzák, egyben megokolják s rögtön megadják a legközelebbi pontos határidőt, amikorára a mulasztottakat pótolják. „Veronika Szergejevnánál nem szabad négyesre felelnünk, mert ez őt igen elkeseríti, olyannyira átéli, hogy az ember szégyenében legjobban a föld alá süllyedne” — beszélt egy alkalommal, egyik tanítványa róla. A beteges vagy „nehézkes” tanítványainak Gyeniszova mindig kész segíteni, a lusták pedig megkapják a nekik kijáró „fejmosást”, s kitartóan megköveteli tőlük, utasításai feltétlen teljesítését. Ezért soha sincsenek konfliktusai tanítványaival. „A mi kémiai tanítónk szigorú, de igazságos”, — mondják róla az iskolások. Azt hisszük, hogy ez a legnagyobb dicséret, ami tanítót érhet tanítványai részéről. Egész más kép tárul elénk A. T. történelem-tanító kapcsán, aki nyers, követelődző. Könyörtelen, és semmiféle indokolással sem képesek őt az egyszer bevett álláspontjáról eltéríteni. Nemrég az iskolaigazgató irodájába sírva szaladt a IX. osztály egyik növendéke, több, izgalomban levő osztálytársnőjével. Elmondták, hogy előző este súlyosan megbetegedett Gálya édesanyja, úgyhogy reggelre kórházba kellett szállítani. Ezért Gálya egyetlen tantárgyból sem készülhetett, így történelemből sem. A tanítás kezdete előtt ő azt bejelentette az illetékes tanítóknak, s csak Taraszov nem akarta ezt figyelembe venni, mondván; „Jól tudják, hogy én semmi kifogást nem fogadok el s az ilyet „négyessel honorálom”. Az osztály nevében a komszomol csoportvezető is igazolta a tényállást, s kiemelte annak indokoltságát, mindez nem használt. A tanító szemrebbenés nélkül vette az osztálykönyvet és beírta a „négyest”. A gyerekek felháborodása határtalan volt. „Hogy lehetett ilyen igazságtalan?” — kérdezték Taraszovtól kollégái. — „Én elveimtől nem tágítok — válaszolta —, mert a szabálytól való bárminő eltérés aláássa a tanító tekintélyét s alkalmat ad a tanulóknak a visszaélésre. Hisz ez alapjában véve egy rosszindulatú népség!” Minden meggyőzés, rábeszélés, hogy a gyermekekkel szemben bizalommal kell lenni, hogy látni kell bennük nemcsak a tanítandó egyént, hanem az embert, örömével, bújával, bánatával — minden hiábavaló volt. Mindebben, ő csak „szép szavakat” látott és a beszélgetés végén leszállva „a magas lóról““, nagy kegyesen megjegyezte: „Hát, ha épp oly nagyon akarják, én ezt a „négyest” a negyedévi kiértékelésnél nem fogom tekintetbe venni.” Alig akad valaki, aki elhiszi, hogy ez a tanító tanítványai szívében más érzést is kelthet maga iránt, mint ellenszenvet, de lehet, hogy gyűlöletet. Mindazok a magas és nemes eszmék, melyeket a tanító hivatott az ifjúság öntudatába szívébe oltani, az ő szájából hitvány, köznapi, elcsépelt frázisnak hangzanak, amiket jól be kell ugyan „szajkózni”, különben „négyest” kap a tanuló, de ezek a szólamok a gyermek szívéhez sosem jutnak el... ... S itt most érinteni fogjuk az iskola átszervezésével kapcsolatban a tanító egyéniségének kérdését. Hogy milyennek kell lenni az új szovjet iskola tanítójának, arról sokat beszélnek, vitáznak, írnak. Hogy milyen tulajdonságokkal bírjon ez a tanító, mindenki előtt világos, de hogy mi történjék azokkal a tanítókkal, akik ezekket a tulajdonságokkal nincsenek felruházva — erről szégyenkezve hallgat a krónika. Mi itt természetesen most azokra gondolunk, akik megfelelő lelki struktúrájuk híján nem valók a kommunista társadalom jövő építőinek nevelésére, akik „száraz” magatartásukkal a formalizmus dohos légkörét viszik bele az iskolába, s akik ezzel óriási kárt okoznak a gyermeknevelés terén. Nem vétek-e a gyermekben a saját erejébe vetett hitét megölni?! S vajon nem-e öli meg erkölcsileg az olyan tanító, akiről e napokban ezt hallottuk?: „Ezt a példát — mondta ez a tanító — csakis a jó, na, meg a közepes tanulók fogják megfejteni, a gyengék álljanak fel, azok majd csak az egyszeregyből felelnek.” A „gyengék” (négyen voltak), anélkül, hogy megnevezte volna őket, önmaguktól felálltak. Tudták, hogy a tanítójuk szemében nem egyenértékűek a többivel. Ezt ők már megszokták. Az ilyen tanító nagyon vétkezik nemcsak a
