Szocialista Nevelés, 1960 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1960-06-01 / 6. szám - Szabó Magda: Mondják meg Zsófikának… (recenzálta Tarczal Zsuzsa) / Könyvekről
Nyelvművelés 215 ség nem is tudom, volt-e már a piacon. Zöldség, nem is tudom, volt-e már a piacon. Logikai szempontból az utolsó írásmód látszik helyesnek, mert a közbeékelt mondatot vesszők közé tesszük, azaz teljesen elhatároljuk a másik mondattól. A gyakorlat azonban többször a második írásmódot követi. S vajon kell-e vessző az ilyen mondatban: Öt meg öt, az tíz. Négyszer három, az tizenkettő? — Az egyik gyakorlati szabály szerint ha az ismételt mondatrész előtt névelő van, akkor vesszőt teszünk eléje. (Folytatjuk) KÖNYVEKRŐL Szabó Magda: Mondják meg Zsórikának... Szabó Magda a háború utáni írónemzedék egyik jelentős alakja. Versei után hosszabb elbeszélései, kisregényei jelentek meg, majd a „Freskó”, az „Őz”, és a „Mondják meg Zsófikénak” című regények. Jelenleg a pesti Madách színház tűzi műsorára egy dramatizált regényét. Noha a „Mondják meg Zsófikénak” c. regénye nem csupán pedagógusoknak készült, mégis igen nívós és tanulságos olvasmány pedagógusok részére. A regény gyermekhősét Szabó Magda a jó pedagógus szemével látja és kitűnő írói képességgel ábrázolja. A regényben Zsófikéval, a tizenegy éves kislánnyal abban az időpontban ismerkedünk meg, amikor elveszti rajongva szeretett édesapját, aki barátja, nevelője és eszményképe volt egy személyben. Anyjával marad, akit ugyan szeret, de sajnál is, mivel azt láthatatlan bura választja el tőle is, a gyakorlati világtól is. Az anya elméleti ember, elméleti pedagógus, s így elméleti anya is. Szemében Zsófika napirendi pont, a nevelés objektuma, ambícióinak csütörtököt mondott kísérlete. Zsófikéban az elvesztett apa iránti rajongás és szeretet-hiányérzet kalandos ötletet támaszt: elindul felkutatni orvos apjának utolsó betegét, aki tanúja volt a haldokló apa utolsó félmondatának — Mondják meg Zsófikénak!... Mikor megtalálja a beteget — furcsa véletlen — saját iskolája pedellusát, éppen nyári szünet van, s a morcos öreg iskolaszolga törött lábával magánosán kínlódik alagsori szobácskájábán. A kislányt rokongyereknek nézi és azonnal bekapcsolja személyes szolgálatába. Zsófika eleinte félelemből, később szánalomból nem árulja el sem kilétét, sem szándékát, főz és bevásárol a lassan enyhülő kedélyű öregnek. Anyja állandó elvont érdeklődése, valamint a nyári szünet nyújtotta sok szabadidő lehetővé teszik, hogy ezt a szamaritánusi szolgálatot feltűnés nélkül teljesítse és emellett a maga gyermekéletét is zavartalanul élje. Közben Zsófika barátnője, Dóra, a felesleges gyermek, kit elvált szülei nénjéhez adtak, lemarad a határon disszidálni készülő nénjétől, és Zsófika segítségével az öreg iskolaszolga lányául fogadja. Az ugyancsak disszidálni készülő keresztapát Zsófika „ügyefogyott” közbelépésével megakadályozza családja elhagyásában. Az esetlen, dekoncentrált kislány, aki anyja elképzeléseit sehogyan sem valósítja meg, ki annyira közepes, hogy még az úttörőcsapatba sem vették fel eddig, aki tanulásban, kézimunkában közömbösnek tűnik — abszolút emberi emelkedettségében (akár egy leány — Nyilas Misi) csaknem átbillenti az egyensúlyt a felnőttektől a gyerekekhez. Szerencsére itt is, (mint Nyilas Misi esetében) egy vérbeli pedagógus az, aki az egyensúlyt helyrebillenti. Ez a pedagógus Szabó Márta, Zsófika magyar tanítónője, aki a pedagógusokhoz is szól akkor mikor — az írónő jellegzetes stílusával így beszél Zsófika anyjához.. . „Te csak azt veszed észre, ami az orrod előtt van, mit tudod te azt, hogy ez a gyerek csupa ambíció és figyelem, csak valami mást ambicionál, másra figyel, mint ami neked eszedbe jutna valamikor. Olyan még mint egy gömb, nem tudom megfogni, nincs sarka, aminél fogva meg lehetne támasz-
