Szocialista Nevelés, 1960 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1960-06-01 / 6. szám - Patakiné Sós Mária: Szeresd okosan gyermeked (recenzálta Szeberényi Zoltánné) / Könyvekről
216 Könyvekről tani, szilárd felületen ide-oda gurul. Valami titka van, valami rugója, mint egy kis szerkezetnek, aminek az érintése egyszerre kinyílik, majd rájövök egyszer, hogy mi, én mindig rájövök az ilyesmire, csak ... legfeljebb ... nem írok róla könyvet.” Az, hogy a pedagógusok ,,ne írjanak könyvet” a gyerekek közt végzett megfigyelésekről, nem okvetlenül betartandó tanács, de az, hogy meglássák, illetve felkutassák a gyermeki külső alatt rejlő problémákat: elengedhetetlen. Aki erre nem érez hivatást, az jobb, ha idejekorán más foglalkozást választ. A regény stiláris értékei mellett kiemelkedik az írónő erőteljes jellemábrázolása is. Az embereknek környezetükhöz való viszonyulását gondolatfüzéreik visz- szatükrözésével érzékelteti, olvasás közben magunk előtt látjuk Zsófika anyját, a kissé enervált, magános, befelé fordult, urbánus egyéniséget, s a morfondírozó magános öreg parasztot Pongrác pedellus személyében. Különösen kedvesek a regény apró — városrészleteinek akvarell- szerűen finom képei. A téren bugyborékoló szökőkutacska a „szapuló” Iluskával s az estében elsétáló polgárok sziluettjeivel. Hogy az értékelés végén visszaérkezzünk a kiindulóponthoz, nem véletlen, hogy a regény legidőszerűbb és értékes mondanivalóját éppen a pedagógus mondja ki, hogy „ha egy kisgyerek árván marad, annak apja lesz az egész világ”. Mindezekért, s mert a regény nemcsak élvezetes, hanem hasznos olvasmány is, jó volna, ha minél több pedagógus és szülő olvasná el! Tarczal Zsuzsa Patakiné, Sós Mária: Szeresd okosan gyermeked Bpest, Gondolat Kiadó 1959. 157 o. A cím első pillantásra talán kissé furcsának tűnik. Szeretni — okosan? Érzelmeket — a szülői szeretet határt nem ismerő, túláradó, önfeláldozó érzését hogyan lehet az ésszerűség hideg korlátái közé szorítani? Egyes szülők gyermekeik ügyeinek intézésekor csupán a vak szülői szeretet szavára hallgatnak, óvják szemükfényét az élet gondjaitól, nagyobb erőfeszítésektől, s babus- gatásaikkal azután nem éppen életrevaló embereket nevelnek. Akadnak szülők, akik viszont úgy gondolják: „Nem kell elkényeztetni, hadd tudja meg, mi vár rá az életben. A túlzott szeretet puhává, elpuhulttá teszi a gyermeket. A szülői szigor mindennél fontosabb, és a kellő időben elcsattant pofonok csak hasznára válnak.” Eredmény: a szeretetet hiányoló, nekikeseredett, konok és dacos gyermek, összeférhetetlen ember. Csakis a szülői szeretet helyes „adagolása” segít a célhoz: olyan gyermekeket kell nevelni, akikben önnön boldogságunkat, öregkorunk nyugalmát, valamint társadalmunk, népünk jövendőjét biztosíthatjuk. A szülői szeretet nem csupán családi ügy, hanem az egész társadalom kincse. A szülői szeretet kultúrája — mondhatjuk: tudomány. Igyekezzünk ebbe a tudományba behatolni, elveit, módszereit használjuk fel mindennapi életünkben. Ez a könyv segíteni akar ebben a kérdésben, minden lapjáról sugárzik a törekvés: szebbé és vidámabbá tenni gyermekeink életét. Mintegy elbeszélések láncolata ez a könyv, főként olyan gyermekek szerepelnek az egyes történetekben, akiknek a boldogsága nem teljes, és ezt csak a szülők magatartásának megváltoztatása orvosolhatná. Céljuk a család mindennapi életének és életstílusának megelevenítése, mivel a hétköznapok szokásai, visszatérő apróságai közismerten kitörülhetetlen nyomokat hagynak a gyermekben. A szülőknek céltudatosan kell a tulajdonságok és a szokások egész sorát kifejleszteni a gyermekben, ehhez pedig ismerni kell a gyermeket, s a korával járó tulajdonságait. Ha durva kézzel elfojtanánk a nem rosszakaratból, hanem tudatlanságból és
