Szocialista Nevelés, 1959 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1959-03-01 / 3. szám - A kommunista társadalom iskolája
Szocialista Nevelés IV. ÉVF. 3. SZÁM MÓDSZERTANI FOLYÓIRAT A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR TANNYELVŰ ISKOLÁK TANÍTÓI SZÁMÁRA Bratislava, 1959. március A kommunista társadalom iskolája A Szovjetunióban az iskolának igen jelentős szerepe volt a szocializmus győzelmében. Ügy fejlődött, ahogyan a nagy Lenin előre látta, és a párt programja meghatározta. ígyhát a dolgozók kommunista nevelésében és társadalmunk szocialista világnézetének megszilárdításában igen nagy segítséget nyújtott. Egészen a Nagy Októberi Szocialista Forradalomig az egész országban nagy volt a műveletlenség és tudatlanság. Az orosz lakosság háromnegyed része nem tudott írni-olvasni, a gyermekek és a serdülő ifjúság mintegy négyötöde nem járt iskolába. A szovjet kormány hihetetlen rövid idő alatt felszámolta az ország elmaradottságát. Egyesek kérdezhetik, hogy miért van szükség a szovjet népművelés reformjára, ha ily nagy sikereket ért el. Azonban tudatában kell lennünk annak, hogy az iskolát nem azért kell újra szerveznünk, mintha rossz lenne, hanem azért, minthogy az élet állandóan tovább halad, és az iskolának összhangban kell lennie az ország gazdasági fejlődésével — a kommunista társadalom építésével. A marxizmus-leninizmus tanítása szerint ezt a célt csak úgy érhetjük el, ha fokozatosan megszüntetjük a szellemi és testi munka közti lényeges különbséget. A mechanizáció, automatizáció, az elektronika, a számológépek széleskörű alkalmazása, valamint a tudomány és technika egyéb vívmányai lényegesen megváltoztatják a munka jellegét. A munkások és kolhoz-parasztok munkája egyre közelebb kerül a mérnökök, technikusok agronómusok és egyéb szakemberek tevékenységéhez. Ma a szocialista termelés dolgozóitól megkívánják, hogy tudjanak bánni a tökéletes gépekkel, a pontosabb mérőkészülékekkel, hogy ismerjék a bonyolult technikai számításokat és rajzokat. A Szovjetunió technikai-gazdasági fejlődése egyre magasabb követelményeket ró társadalmunk valamennyi dolgozójára. Kétségtelen, hogy a szocialista építés elmúlt időszakában a kiváló eredmények mellett voltak hiányosságok is. Most ezeket következetesen kiküszöböljük. Az iskola egyik ilyen hiányossága volt az élettől való bizonyos elszigeteltsége. A tanulók politechnikai képzésének nem szentelt megfelelő figyelmet, és nem alakította ki bennük az életben szükséges munkaszokásokat. Az SzKP XX. kongresszusa felhívta a pártszervezetek és népművelési szervek figyelmét az oktató-nevelőmunka színvonalának emelésére és a tanulók gyakorlati tevékenységének fejlesztésére. Ennek érdekében