Szocialista Nevelés, 1959 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1959-02-01 / 2. szám - Andrássy Tivadarné: A szülő segítsége gyermeke tanulásában / Szülők iskolája

32 Szülők iskolája és belső kapcsolatokra épít. Ezt csakis nagyobb tanulóknak ajánlhatjuk. Kisgyermekek­nek nem való, mert túl nehéz. A frakcionálisan tanuló szakaszonkint tanul, miálta’ elveszti a belső összefüggést. Legajánlatosabb kisgyermekek számára a közvetítő mód. Ez abból áll, hogy a gyermekkel elolvastatjuk az egész szöveget, miáltal a gyermek meglátja a lényeget, majd a szöveget részeire bontjuk. Hogy az egyes gondolatok szét ne essenek, megkeressük köztük a kapcsolatot. Végül újból elolvastatjuk a szöveget és az egészet hangosan el is mondatjuk, összefoglaljuk. Kisebb gyermekeknél célszerű a játékszerek felhasználása is a tanulásban. Ma már vannak ilyen játékok az olvasás, számolás, a történelem, földrajz stb. elsajátításához, elmélyítéséhez. Röviden igyekeztem felvázolni azokat a fő szempontokat, amelyek a pedagógiai isme­retterjesztés tárgyát képezhetik. Azt hiszem, a szülők nagyrészt belátják, hogy meny­nyire szükséges, hogy ők is megismerjék a legfontosabb pedagógiai alapelveket. Nem várhatjuk azonban a szülők eredményes segítségét, ha nem végzünk komoly ismeret- terjesztő munkát. Küzdjük le egyes szülők közömbösségét és igyekezzünk őket meg­nyerni saját gyermekeik, a jövő nemzedékének boldogulása érdekében. i) Erről a problémáról beszéltünk már folyóiratunk 1958. 10. számában. Jelen írásunkban a szülőknek további tanácsokat adunk, hogyan segítsék elő gyermekeik eredményes ta­nulását. JELEN SZAMUNK ANYAGÄHOZ AJÁNLOTT SZAKIRODALOM 1. A nevelő oktatásról Perovskij: Ako usmerňovať vyučovanie a výchovu. Blava, SPN 1954. 185. o. 60.340 Procházková: K otázce výchovného vyučování v socia­listické škole. Pha, SPN 1957. 171. o. 66.921 Ze skúseností učebné výchovné práce školy. (Sborník). Pha, SPN 1955. 322. o. 64.227 2. A fogalmazás tanításának gyakorlata. Ferenczy Géza: A fogalmazás néhány kérdése. Lásd: Ma­gyar nyelvhelyesség, Bpest, Kossuth 1957, 331—363 o. 72.876 Petrovič: Ako pisať slohové práce. Blava, SPN 1956. 22 о. 6S.155 3. Énekeljünk, táncoljunk! Perényi László: Az énektanítás pedagógiája. Bpest, Tankönyvkiadó 1957, 254 o. 78.940 Az általános iskolai énektanítás segédkönyve. Bpest, Tankönyvkiadó 1952, 351 o. 40.621 Jakovlev: Hogyan játszanak a szovjet iskolában. JBpest, Sportkiadó 1951, 112 o. 25.748 8. Nyelvművelés — Fordítási kérdések Lityeraturnaja En c i к 1 o p é g y i j a, 1934. 8. k. 526-531 oszlop, А. V. Fjodorov: Uvegye'nyije v tyeoriju pere vod>a Moszkva 1953. Kaskin cikke a Z n a m j a folyóirat 1953. évf. 10. számában Hibajavítás. Felhívjuk k. kartársaink figyelmét, hogy folyóiratunk 1959. januári számába а 397. oldalon (felülről a 6. sorba) értelemzavaró sajtóhiba került: Helyesen: 4jr2r 72

Next

/
Oldalképek
Tartalom