Szocialista Nevelés, 1958 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1958-03-01 / 3. szám - Rybár László: A konferencia fő beszámolója
70 A konferencia fő beszámolója tályzásnál, mind a vizsgákon, sőt az érettségin is minél jobban kedvében járjanak a tanulóknak. „Ahogy csak tehetjük, segítünk rajta, nehogy elveszítse az ösztöndíjat, hisz közülünk való. Szlovákul meg, ha kikerül az életbe és szüksége lesz rá, úgyis megtanul. Ezt az osztályt (a 8. vagy a 11. évfolyamot) még ebben az évben „átfésüljük” és jövőre szigorúbbak leszünk” — így beszélnek sokfelé. Valójában azonban csak az utolsó évfolyamban végeznek tisztogatást és a szigorú, kemény munka elmarad, nehogy utóbb a magyar ifjúság más iskolákba széled jen szét. Természetesen még a leggyengébb diák is van olyan jó pszichológus, hogy kiérzi ebből a hamis jóindulatot és a lehetőség szerint kihasználja. Más magyar iskolák tantestületei viszont azt a helytelen nézetet vallják, hogy a magyar iskola a szlovákiai magyar lakosságnak tisztán nemzeti ügye, vagy pedig tévesen azt gondolják, hogy az iskola elsősorban nemzeti legyen s csak másodsorban szocialista. Ezért azután elhanyagolják a szlovák nyelvet, mint az olyan tantárgyat, amelyet nem lehet eléggé felhasználni a diákság nemzeti öntudatának a fejlesztésére. Ide tartoznak azok az iskolák is, amelyek előnyben részesítik a magyar nemzetiségű, de a szlovák nyelvre képesítéssel nem rendelkező pedagógusokat a szlovák nemzetiségű képesített szlovák szakosokkal szemben, noha az utóbbiak többé- kevésbé tudnak magyarul, sót olyan iskolák is vannak, ahol a honvédelmi nevelés óráján betiltják a szlovák vezényszavakat, stb. Sok magyar iskola azonban szükségesnek látja a szlovák nyelvtanítás színvonalának emelését. Különféle megoldásokat találnak, ilyenek: a szlovák és magyar iskolák közötti barátság, a brigádok és kirándulások tiszta szlovák vidékre, és még sok más módon sietnek a tanuló segítségére, hogy minél előbb elsajátíthassák a szlovák nyelvet. Azonban olyan iskolák is akadnak, ahol nincs megfelelő légkör a szlovák szakos eredményes működéséhez, ahol az egész tantestület gátolja annak eredményes munkáját, mert az a vélemény, hogy a szlovák nyelv tanítása csupán előfeltétele a magyar iskolák létezésének. Ilyen helyen azután könnyen éri a szlovák szakost a „burzsoá-nacionalizmus” vádja, ha egy-egy osztályban néhány tanulónak „szóló” ötöst ad szlovákból. így azután nem csoda, ha a szlovák nyelv tanítója feleslegesnek tartja a szakmabeli és módszertani fejlődést s lemond a jobb tanítási eredményről. Az utóbbi években azonban már tűnőfélben vannak a magyar iskoláknak ezek a negatív jelenségei. Az élet egyre inkább megköveteli az államnyelv tudását. Sok magyar szülő józanul és ésszerűen mérlegelve a környéken lévő iskolákat a tanításnyelvre való tekintet nélkül, oda Íratja be gyermekét, ahol többet tanulhat. Az iskoláknak észre kell venniök, hogy Dél-Szlo- vákia sok fiatal magyar földművese, munkása vagy értelmiségi dolgozója nyelvtanfolyamokat követel, szlovákul akar tanulni, mivelhogy dolgozóink széles rétegei a mindennapi életben belátták, milyen nagy jelentősége van a szlovák nyelv ismeretének, s lépten-nyomon érzik e nyelv tudásának szükségességét. Nem kerülheti el a magyar iskolák figyelmét, hogy társadalmunk fejlődésének feladatai közösek szlovák és magyar állampolgáraink számára egyaránt. Ezért lehetetlen, hogy mindezt a magyar lakosság ne érhesse el nyelvi nehézségek miatt. Furcsa lenne, ha például valaki, aki
