Szocialista Nevelés, 1957 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1957-03-01 / 3. szám - Brigán Dezső: Szemléltetés a földrajztanításban

Simonyi Lajos: A szlovák nyelv és általában az idegen nyelvek tanításának módszere 81 gäsi szerveit, az izmokat. Játszunk, cselekszünk, dramatizálunk, párbeszé­det folytatunk. Tehát a beszélő szerveket is foglalkoztatjuk. Gyakorlatban beszélgetünk. A beszéddel egybekapcsolt cselekvést és mozgást természe­tesen józan mértékben alkalmazzuk, nehogy az óra egysége felbomoljon. (Folytatás) Brigán Dezső, Štúrovo: S?emléltefé^ a földrajztanításban Több éven keresztül voltam abban a szerencsés helyzetben, hogy föld­rajzot tanítottam a magyar tannyelvű középiskolában. Hihák, hiányosságok minden évben akadtak bőven. A tanterv nagy anyagot ölelt föl, a tan­könyvek terjengősek voltak. Alacsony volt a középiskolába bejött tanulók értelmi színvonala. Észrevettem pl., hogy a tanulók 75 százaléka a szöveget nem tudta rendesen elolvasni, stb. így lassan az évi leszűrt tapasztalatok alapján arra a megállapodásra jutottam, hogy a tankönyvet félretéve, az anyagot lerövidítve, előre elkészített évi terv szerint, gondosan kidolgozott óravázlatok alapján fogtam a munkához. A tanításnál nagy súlyt helyeztem az összefoglalásra s főképpen a begyakorlásra, mert észrevettem, hogy a tanulók tanulási eredmény-mutatója aszerint ingadozott, hogy mennyi idő jutott a begyakorlásra. Két évi kísérletezés után meg voltam elégedve az elért eredménnyel. Hogy hogyan készültem ezekre az órákra, erről sze­retnék röviden beszámolni: Az előkészítő munkát a tanulók öntevékenységére alapoztam. Egész év­ben szemléltető anyagot gyűjtöttünk. Az összegyűjtött képes levelező­lapokat, újságból kivágott képeket, aktuális cikkeket ívnagyságú színes rajzlapra ragasztottuk s a megfelelő tanítási egység borítékjába helyeztük el. Ezt persze a tanulók az érdekköri órákon csinálták. Ennek a gyűjtésnek egyéb eredményei is voltak. A tanulók rászoktak az állandó kutatásra, ol­vasásra, tanulásra. S ez a kutató munka állandó tájékozodottságot nyújtott a tudományos és politikai életről. Ezt az anyaggyűjtést versenyszerűen végeztük. Minden egyes tanítási egység borítékjában van 30—40 drb. ún. sablonka pl. a Csehszlovák Köztársaság, Európa, Afrika, Bulgária stb. körvonalai kemény rajzlapból kivágva. Ennek segítségével pillanatok alatt berajzolják a tanulók a füzetükbe a tanulandó tájegység körvonalait, amit én színes krétával rajzolok nagyban a táblára. (A tengereket, folyókat, tavakat kék­kel a hegyeket barna vastagvonallal, városokat pirossal.) Nagyon érdekessé teszi a rajzot a vidék növény-, állat- és ásványvilága leegyszerűsített egyezményes jelekkel. A táblai színes kréta a fekete alapon nagyszerűen hat. Amit a táblára rajzolok, azt a tanulók velem együtt a füzetükbe má­solják. A szemléltető képeket részint a színes táblai rajz megfelelő helyei­re, részben pedig a rajz mellé tűzzük gombostűvel. Az elkészített vázlat alapján az anyagot összefoglaljuk, begyakoroljuk. így a tanulók az általuk is elkészített látott, hallott anyagról mindig nagyobb nyelv és fogalmazási készséggel számolnak majd be. Fogalmazási és rajz-készségük napról napra

Next

/
Oldalképek
Tartalom