Szocialista Nevelés, 1957 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1957-07-01 / 7. szám - Krausz Nándorné: Az iskola és a család közös munkája / Szülők iskolája

218

Krausz Nándorné: Az iskola és a család közös munkája

évben újra meg újra foglalkoztak ezzel a problémával, konkrét eseteket tárgyalnak meg és igyekeznek megteremteni a gyermeknek otthon azt a légkört, amelyben nyugodtan tanulhat. Sajnos vannak azonban olyan szülök is, akik — akár mert nem tudják hogyan — akár mert nem látják be helytelen felfogásukat és módszereiket — kisebb-nagyobb hibákat követnek el ezen a téren, és maguk nehezítik meg a gyermek előmenetelét, maguk rontják el jövőjét.

A helyes nevelés első feltétele, hogy a gyermeknek egészséges életmódot biztosítsunk. Az étkezések idejét pontosan betartani sokhelyütt talán akadályokba ütközik, pedig ez rendkívül lényeges pont. A gyermek egyék mindig pontos időben, nyugodtan. Nem sebtiben, állva, félve, hogy elkésik az iskolából! Természetesen be kell tartani a lefekvés rendszerességét is. Ne szokja meg a gyermek, hogy akkor megy aludni, amikor ő akar, vagy ahogyan a helyzet adja. Nem egy 9—10 éves fiút vagy lánykát ismerek, akik hol 8-kor, hol 10-kor, de nemegyszer 11-kor megy aludni. Reggel azután nem tud felkelni, fáradt, rosszkedvű, elkésik az iskolából és ha ez a rendszertelenség huzamosabb ideig tart, bizony az egészsége is megsínyli. Továbbá roppant fontos, hogy a tanulónak legyen egy kis helye, egy asztala, egy kuckója, ahol nem piszkolódik, zsírosodik be a könyve és füzete, ahol kedvtelve nézegetheti könyveinek rendezett sorát, füzeteinek katonás rendjét, s ahol aztán senki sem ronthatja el munkája eredményét. — Pitvuka igen rendes és törekvő fiúcska volt, de édesanyja nem adott neki helyet, ahol csak az ő dolgai legyenek, ahol csak ő tanuljon, írjon, rajzoljon. Hol a konyhában, hol a szobában, hol pedig az udvaron egy ládán írt. Kisebb testvérei bosszantották, bemaszatolták könyveit, füzeteit, eltépték rajzlapjait, szegény Pityuka nemegyszer zokogva panaszolta, hogy milyen baj érte. Egyszer aztán már nem sírt. Már hidegen hagyta, milyen sorsa lesz rajzlapjainak, sőt már rájött arra, hogy milyen jó kifogás az, hogy a kisebbek elrontották a füzetet, a rajzlapot. — Ha nem adunk a gyermeknek egy kis saját zúgot, el lehetünk rá készülve, hogy sohasem lesz belőle rendszerető, tiszta és törekvő ember.

Tehát időbeosztás és hely, ez két alapvető fontos tényező.

Mindez azonban sajnos nem elegendő ahhoz, hogy a szülő hathatósan támogassa az iskola fontos, az egész életre döntő nevelését és tanítását. Nem elegendő, mert minden fejlődő lélekben van — több-kevesebb — hiba, rossz hajlam, ösztönös ellenkezés, nem egy fejlődő lélek hajlamos a kötelességmulasztásra, pontatlanságra, sőt sajnos, a hazugságra is. És ez sokszor olyan, mint a lavina. — Erzsikét kiskora óta ismertem, édes kislány volt, amolyan kis szőke, kékszemű, ártatlan teremtés. Az első években az iskolában is jól ment minden. Azután hogy-hogynem bekerült a tanulókönyvecskébe az első ötös. Szégyellte is magát, bántotta is nagyon. El is sírta otthon nagy-nagy bánatát. És itt követték el a szülők az első hibát. A kislányt szigorúan megbüntették. Állandóan emlegették azt a szerencsétlen ötöst, minduntalan szóbahozták. Erzsiké a második ötöst már nem merte megmondani. A tanulókönyvecskét nem merte megmutatni és így született az első hazugság. Ma már Erzsiké 14 éves, és a szülei előtt sok titka van. Nincs bizalma a szüleihez. — Eleinte félt apróbb hibáinak következményeitől, ma már a nagyobb dolgokat titkolja el, s mire nagylány lesz, semmit sem fog elmondani szüleinek, a bizalom elveszett. — Nem szabad a gyermek bizalmát, őszinteségét túlzott szigorral megtörni! Ezzel nem azt mondom, hogy talán mindent helyeseljünk és ne merjünk soha büntetni! De a büntetés legyen megfelelő és érezze a gyermek mindig a szülő szeretetét a büntetés mögött, ne bánja meg soha őszinteségét! Nincsen szomorúbb látvány, mint amikor a már amúgyis kárvallott kis legény vagy leányka még alapos tettleges fenyítésnek is áldozatul esik, miptán bizalmasan, köny- nyes szemmel elmondta hibáját. — A kis Erzsiké szülei megmondhatták volna kislányuknak, hogy ugyan nagyon szomorú az ötös, ők is vele szomorkodnának, ha nem lennének biztosak benne, hogy Erzsiké bizonyára nem tanulta meg a feladatot, s így megérdemelte az ötöst. Ezentúl mindig-mindig meg kell tanulni, mert lám a tanítónéni mintha megérezné, hogy melyik kis nebuló „nem ért rá” megtanulni a leckét! No és bizony kár lenne ilyesmi miatt a szép bizonyítványt elrontani! — Egy-két ilyen „szórványosan” megjelent ötös nagyobb büntetést igazán nem érdemel. És itt a bizalom kérdésénél még egy pontra szeretnék rámutatni. Nemcsak hogy ne veszítsük el a gyermek bizalmát, de ne is éljünk vele vissza! Sohasem mondjuk el senkinek, amit a gyermek reánk bízott! Sohasem meséljük el mosolyogva talán még előtte is, hogy milyen bizalmas dolgot mondott el nekünk tegnap is, mert bármilyen gyerekség, és talán nem is „titok” az számunkra, a gyermek számára az, és a bizalom ilyen esetekben végképp megrendül. Ne hazudjunk a gyermeknek