Szocialista Nevelés, 1957 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1957-07-01 / 7. szám - Krausz Nándorné: Az iskola és a család közös munkája / Szülők iskolája
Krausz Nándorné: Az iskola és a család közös munkája 219 soha, mert akkor ők is hazudni fognak nekünk! Mennyi tréfát hallottunk a gyermekszájról, amikor hazugságon kapja szüleit! De egy ilyen rajtakapás a gyermek egész jellemére kihat. Nemrégen élénk családi vita kellő közepébe toppantam. Az édesanya és az édesapa vitatkoztak a gyermek jelenlétében. Hogy ez mennyire nem helyes, azt talán említenem sem kellene. De még jobban megdöbbentett a vita tárgya. A tanítónő személye, módszere volt a téma, és míg az anya támadta a tanerőt, az apa az anyát szidta, hogy nem törődik a gyerekkel. Az előzmények: Tibi már harmadszor „szedett be”, mivel a tanítónő „utazik rá” (így magyarázta a felháborodott édesanya). Szegény gyerek nem tehet róla, nagyon kivételez a tanítónő stb. stb. Az apa azt magyarázta, hogy nem a tanítónő a hibás, hanem ^a mama, aki mérhetetlenül elnéző. S Tibi? Mit mondjak? Tibi nem is tudta, hogy most ellene vétenek, nagyon nagyon. Tudjuk, hogy nincsen ember hiba nélkül, azt is tudjuk, hogy igaza lehet a szülőnek is nem egyszer, ha magában megbírálja a tanerők módszereit. De akkor soha sincs igaza, ha a gyermek előtt teszi ezt. A tekintélyrombolás olyan, mint a bumeráng, mert ugyanakkor, amikor a szülő a tanító vagy tanár tekintélyét csökkenti vagy tűri, hogy kisebbítsék, a szülői tekintélyt is csorbítja. Nagyon sok családban, amint azt több ízben megfigyeltem, a növekvő, szellemileg erősen fejlődő gyermekkel nem beszélgetnek. Nem szokás a közös séta. a közös kirándulás, fürdőzés, a gyermek csak utasítást, vagy korholást hall, de komoly, bizalmas beszélgetést nem folytatnak vele. Adjunk alkalmat annak az állandóan fejlődő, állandóan változó gyermeknek, hogy kibeszélje magát, vegyük gondjait, örömeit komolyan, ne kicsinyeljük le mondanivalóját! Az ilyen gyermek azután mindent bizalommal megbeszél, szíves-örömest mesél tanítóiról, gondolatairól. Nem egyszer hallottam már 10—12 éves gyermek szájából egészen komoly véleményt fontos, általános kérdésekről. Ha mindig minden érdekel bennünket, ami gyermekünkkel történik, nem történhetik meg, hogy mogorva, szótlan és sótlan gyermeket nevelünk. Viszont sohase kutassunk dolgai között távollétében, ha valamire kíváncsiak vagyunk, kérjük meg,mutassa meg. A gyermek önérzetét nagyon sérti, ha úgy érzi, hogy mindenben ellenőrzik és semmi sem igazán az övé. Az így nevelt gyermek a szülő igazi öröme és az iskola büszkesége. Elmaradnak a szócsaták, fenyítések, a felesleges izgalmak a tanulás körül. S marad csupán a rendszeres ellenőrzés, amelyet a bizalomra, kötelesség teljesítésre, időbeosztásra nevelt tanuló már minden tekintetben megkönnyít. így már aztán bőségesen elegendő az, ha átnézzük mindennap a tanulókönyvecskét és az otthon látottak alapján buzdítjuk a gyermeket. Kérdezzük ki a feladatot és adjunk tanácsot ott, ahol az szükséges. Ha pedig magunk is tanácstalanok vagyunk, forduljunk segítségért a tanítóhoz, az bizonyára megadja a kellő felvilágosítást. — Sok szülő az év folyamán nem látogat el sohasem az iskolába. Nem megy „könyörögni” vagy „hízelegni”, mint ahogyan azt mondani szokták. Nem könyörgés vagy hízelgés az, ha időnként 2—3 hónaponkint — a szülői értekezletek alkalmával vagy máskor — odamegyünk a tanítóhoz és megkérdezzük, mi a panasz, miben gyenge a gyermek, miben segíthet a szülő. Legyen ez az együttműködés szívélyes és egyetértő, hisz a cél közös: derék, értelmes embert nevelni a szocialista társadalomnak, dolgos és hü polgárt a hazának. Keltsük fel a gyermekben az érdeklődést az egyes tantárgyak iránt, kedveltessük meg vele a tanulást. Ne unalmas kötelességet, szenvedést és a felnőttek által kitalált különös kínzást lásson a gyermek a tanulásban, hanem érezze, hogy hasznos és érdekes újdonságokkal ismerkedik meg. Utazzunk vele a térképen földrajztanulás közben, tárjuk fel előtte, mi minden szépet rejteget magában a tudás: már a kis elsős elemista is szívesen tanul olvasni, ha azzal bíztatjuk, hogy milyen csodálatos dolog lesz, ha mindent el fog tudni olvasni! És ha egyeseket hoz haza, ne fukarkodjunk a dicsérettel. Örüljünk vele, mondjuk meg neki, hogy ezt vártuk tőle és derék dolog ez az igyekezet! Viszont ne essünk túlzásba, ne halmozzuk el ajándékokkal, pénzzel, ne kapassuk el! Itt a szeptember, az új gondok és új örömök időszaka. Barnára sülve, ragyogó szemmel, kacagva, beszélgetve özönlenek gyermekeink az iskolába. Ne legyen köztük egy sem, aki ne állná meg a helyét, egy se, aki lehorgasztott fejjel, és szívében keserű érzéssel hagyja majd el júniusban a tudományért vívott csaták színterét. És ez elsősorban a szülőkön múlik, az ő segítségük az, amely nélkül az oktató munkája szinte szélmalomharc, reménytelen és nehéz. Segítsen minden szülő, kiki legjobb tudása, tehetsége szerint, jóakarattal és szeretettel és akkor gyermekének iskolaéveit nem nehéz lidércnyomásnak fogja érezni, hanem boldog és vidám utazásnak a jövő felé.
