Kovács Attila: Földreform és kolonizáció a Lendva-vidéken a két világháború között (Lendva, 2004)
XII. A földreform és a kolonizáció végrehajtása Lendva-vidéken
um figyelmét arra, hogy az Alsólendva környéki települések rászorulnak az uradalom fakitermelésére és emiatt nagyon fontos az erdők ésszerű működtetése. Egy nagyobb méretű erdőpusztítás következményeit a helyi kisbirtokosok is nagyon megsínylenék. A beszámoló végén Ljubljanában javasolták az említett erdőterület állami felügyelet alá helyezését és leválasztását a földművelési részlegről. Ugyanakkor az erdészet keretében javasolta a két igazgatóság összevonását Alsólendva központtal.3 Az illetékes minisztérium elfogadta a javaslatokat, s a már korábban jelzett módon különválasztotta a nagybirtok földművelési és erdészeti részlegét. Innen kezdve folytatódott a részleteiben bemutatott földreform és kolonizáció, illetve működött önállóan az alsólendvai központba összevont erdészeti igazgatóság. A szántóföldek, rétek, legelők bérbeadásához kapcsolódva állandóan felmerült a Lendva-vidéki lakosok tűzifával történő ellátásának gondja. Az ide telepített kolonisták esetében szintén sok alkalommal lehet találkozni erdészeti utalásokkal, mivel a házak, gazdasági épületek megépítéséhez szükséges nagyobb mennyiségű faanyagot csak az Esterházy-nagybirtokról szerezhették be. A korábban említett esetek azt mutatták, hogy nagyüzemi tisztviselők megpróbáltak minden támogatást megadni faügyben. Ugyanakkor az is kiderült, hogy a telepítést végző hivatalok utasítására kivágott vagy kiadott fára nem minden esetben volt szüksége az érintetteknek. Az erdészetből felhasznált fa pontos mennyiségét külön kutatással kell feltárni, értékelve és elhelyezve a teljes erdőgazdálkodási folyamatban. A levéltári források ismeretében úgy tűnik, hogy az Esterházynagybirtok erdészeti részlegével kevés probléma adódott az 1920-as években. Az erdészet vezetője ellen ugyan tettek feljelentéseket - ahogyan szó volt róla -, de a gazdálkodás hiányosságairól ritkán írtak. Az egész nagybirtok 1925-ös sikertelen eladási kísérlete után az uradalom igazgatósága folytatta erőfeszítéseit egy engedélyezett üzlet megkötésére. A földek esetén nem, de az erdőgazdaságoknál sikerrel járt a törekvés. A birtok felett teljes teljhatalommal rendelkező Horvát-Szlavón Parcellázási és Kolonizálási Bank 1929 elején eladta a nagybirtok összes erdejét. A vevő a horvát érdekeket előtérbe helyező belovári (Bjelovar) központtal működő Körösi Vagyon Község (Križevačka Imovna Opština) volt. A kiválóan kezelt erdő jelentőségét jól mutatja, hogy az új tulajdonos már az Erdészeti és Bányászati Minisztérium szerződést jóváhagyó döntése előtt elkezdte a fakitermelést. A minisztérium végül is 1931. szeptember 18-án jóváhagyta az adásvételi szerződést, melynek alapján a 6.717 kataszteri hold 59 négyszögöl nagyságú erdő telekkönyvbe bejegyzett tulajdonosává a Körösi Vagyon 3) AS 71, fasc. 44, Esterházy; Zakupodaja in kolonizacija. 316