Bence Utrosa Gabriella: Ki lakik a sötétben? (Lendva - Pécs, 1999)
Fecskenelli
lelkendezett továbbra is Marika.- Biztosak vagyunk benne, hogy így lesz, különben nem bíznánk rád a kis Fecskenellit - bólintottak.- Akkor most búcsúzunk, hiszen várnak ránk a többiek. Köszönünk neked mindent, Marika, a viszontlátásra! A viszontlátásra kis Fecskenelli!- Igen, a viszontlátásra tavasszal, és jó utat! - integettek mindketten, a fecskepár pedig - még utoljára felemelve szárnyát - elrepült a gyülekezőhely irányába.- Ne aggódj, kicsi Nelli, jövőre majd te is velük tarthatsz, addig pedig én gondod viselem - mondta Marika a kis fecskének.- De te majd iskolába fogsz járni, Marika, és nem lesz időd velem foglalkozni - csüggedt el hirtelen Fecskenelli.- Jaj, dehogynem! Délelőtt majd egy kicsit egyedül leszel, de mielőtt elmennék, készítek neked friss vizet és magvakat. És te várni fogsz rám. ✓ En pedig sietek haza, mert tudom, hogy te vársz és számítasz rám, és én felelős leszek érted, és többet én sem leszek egyedül. Ez aztán igazán nagyon jó lesz! - hadarta boldogan a kislány, és ettől a kis fecske kételyei is végképp eloszlottak.- Igen, várni fogok majd rád, te pedig sietsz haza... - ismételte meg Fecskenelli a kislány szavait. "Kip-kop", kopogtak a háztetőn az esőcseppek. "Hü, ss, hú", fújt a szél a falevelek közt settenkedve. Fecskenelli békésen szuszogott meleg kuckójában. Új, biztonságos otthonra lelt végre, de álmában ő is ott szárnyalt társaival a végtelen kék ég felhői között.
