Benczik Gyula et al.: Hodos és Kapornak története (Lendva, 2005)
Benczik Gyula: Hodos, Kapornak és Domafölde története a magyar honfoglalástól a 19. század közepéig
több nemes tanú megemlítette (mintegy a nemesi lét nélkülözhetetlen vonását), hogy együtt szokták a nemesi taxát vinni Szombathelyre, ha kellett, együtt táboroztak, vagy fogadták fel a maguk hajdúját, katonáját a Forjánokkal. Emlékezett egyikük, hogy Fórján Bálint apja, János nemesi taxát fizetett a török ellen. A Forjánok családi emlékezetében legerősebben az 1678 körüli események rögzültek, amikor a Batthyányak fegyverrel verték le az őrségi jobbágyság lázadását. Az a kevés nemes ember, akit a Batthyány-uradalom területén megtűrtek, kimaradt a megtorlásokból, a magyar nemesi kiváltságok szent és sérthetetlen voltát igazolva: „Midőn az Eőrségieket raboltatták Méltóságos Batthyányi urak, Forjánokat akkor is mint nemesseket nem rabolták és háborgatták, mert parancsolatja volt az uraságtul az Katonaságnak, hogy az nemesseket se személyekben, se semminemő javaikban ne háborgassák” - idézte vissza 1730-ban nagyrákosi nemes Nagy György, 65 éves tanú a történteket. Száz esztendő múlva hasonlóképpen, de erősebb indulattal fogalmazott a korcsmáltatási jogaiban korlátozott hodosi nemesség panaszlevelében: „Mert igazi Nemessek lévén, amellyet a mi armalisunk megbizonyit, a mi nemesi szabadságainkkalis élnünk kell, és éltünk is azzal annak előtte is, mint Méltóságos Grófi Batthyáni Kristóff az Eörséget feldulatta és jobbágyaivá tette, amidőn a katonák és hajduk nem tsak Nemes Fórján Família házára nem mertek menni, hanem még más emberek valami partékájokat oda vitték, vagy marhájokat oda hajtották, bátorságban maradott”. Fórján Mihály bátorkodott ehhez hozzátenni a fegyverforgató kisnemes önérzetével: „Most az utolsó insurrectióban is én magam oda voltam személlyessen, de a Batthyáni nem, hanem tsak egy fogadott hitvánságot állított helyette”.100 A hodosi hétszilvafás nemes gondolkodásmódjára vet fényt az is, hogy miután boroshordóját meglékelték, feleségét megsebesítették az uradalom emberei, fő sérelme mégis az volt, hogy az őrá puskát fogó kerkáskápolnai juhászok jobbágyrendűek voltak és nem nemes emberek. A reformkortól kezdődően felvetődött a nemesség adó kötelességének kérdése is. 1834-ben és 1844-ben részletes felmérést készítettek a nemesek vagyonáról egész Vas megyében. Hodoson 1834-ben a következő nemesek kerültek felvételre: Fórján Imre (ő élt borárultatási jogával a saját házában, de erdeje nem volt), Fórján Dániel (erdeje nem volt, a fát is pénzen vette), kettejüknél 1844-ben megjegyezték, hogy tűzifájuk szántóföldjükön terem, továbbá Kercsmár József és Kercsmár János (erdejük nem volt, ketten együtt jobbágytelken éltek), Kercsmár György, Kercsmár István (ő 1844-ben már Szentbiborcon, Sebeborcin élt). Hárman agüisek: Eőri János, Supel (Süppöl) Mihály, Dávid Ferenc.101 Kimutatható bizonyos elkülönülés a 19. század elején a faluban a nemesek, szabadosok és a jobbágyság között. Az előbbiek jobbára az Alsószeren éltek. A jobbágyfelszabadítás után minden alapját elveszítette a kiváltságos kisnemesi státus, de a nemesi öntudat számos formában, néhol rejtett alakban tovább élt. 100) VaML Közgyűlési iratok 1112./1828., Tanúvallomások Faso. 16. N. 108. 101) VaML Nemesi javak összeírása 1834, 1844. Hodos. 37
