Benczik Gyula et al.: Hodos és Kapornak története (Lendva, 2005)
Benczik Gyula: Hodos, Kapornak és Domafölde története a magyar honfoglalástól a 19. század közepéig
AZ ÚRBÉRES VILÁG ALKONYA HODOSON A SZABADSÁGHARC ELŐTT 1781-1848 A 19. század elejére a jobbágyfalvak fejlődése mindenütt megrekedt. Az őrségiek lankadatlanul folytatták a pereskedéseket a csákányi uradalommal, a tiltó törvények ellenére pénzt gyűj töttek ágenseik részére, kapcsolatokat kerestek vezető protestáns értelmiségiekkel, hogy ügyükhöz megnyerjék őket. Szimpatizánsokat szereztek a vármegyei nemesség köréből is. Hol Senyeháza, hol Őriszentpéter volt a szervezkedés központja. A kilátástalan erőfeszítések közepette az is előfordult, hogy a lázadók hangadója később basáskodó uradalmi tisztként fejezte be életét az ellenoldalon, a Batthyányak szolgálatában. Hódosnak két ízben gyűlt meg a baja ilyen pandúrrá lett betyárral, senyeházi nemes Szakái György erdőispánnal. (Őt egyébként híres Őrségmonográfiájáról mindannyian ismerjük, nemesnépi Zakál György néven.)81 1818-ban saját szavaikkal így panaszkodtak a hodosiak: „Míg clz Méltósághos Uraságnak Erdő Ispánnya nem volt, volt az ideig a Hodossi határban egy igen szép tölfás Cserta nevezetű sessionális erdő, a melly ugyan ház szám szerint sessiokra nints fel osztva, hanem Nemesseknek és Nemteleneknek közönségessen egyaránt van benne részek. Ezt az erdőt már az Erdő Ispán Szakái György, rész szerint a Méltósághos Uraság számára, rész szerint a maga tulajdon szükségére, rész szerint pedig más vidékieknek kérésére annyira levágatta és el pusztittatta, hogy tsak imitt amott állott fenn benne a fa." A legszebb 16 szálfát kivágatta és a kerkáskápolnai majorba a cselédeknek elhordatta. Érthető módon sérelmezték a hodosiak, hiszen egyetlen féltett erdődarabkájuk a Cserta volt. A következő ügyhöz, mely amiatt keletkezett, hogy a hosszú fuvar közösségi terheiből a Kerka menti kisnemesség nem vette ki a részét, bár Szakái neve nem kerül szóba, mégis köze volt az ispánnak is. Ő a saját falujában, Senyeházán élesen szembefordult egykori sorstársaival, és semminemű közösséget nem vállalt az adózásban a falubeliekkel, sőt, fenyegető leveleket írogatott a vármegyére ez ügyben. Szakái György ezzel sem érte be. Megint maguk a hodosiak mondják el leghitelesebben, mi történt: „Ember arra nem emlékezik, hogy Hodossi helységnek az Urbáriumban meg határozott idő alatt mindég két korcsmája ne lett volna, mellynek az egyike Felső Hodossban, a másik Alsó Hodossban, mindég az Ország útja mellett volt, és ezt egyiket sem tiltotta a Méltósághos Uraság a helységnek mind ez ideig. ”„...Az elmúlt 1818dik Esztendőben akkori Erdő Ispán N. Szakái György a Kápolnái Hajdúval a Fölsőbb Dominális Tiszt Urak Parantsolatjából egy estve későn a Korcsmánkra ütvén, eröszakossan nálok lévő nagy fejszével, akkor tsapon lévő hat akós hordunkat darabonként öszve vagdaltatta, a benne lévő s még akkor el nem kelt 2 1/2 ako borunkat a föld színére eresztette, tsupán azért, hogy a Méltósághos Uraságunk vendég fogadójához negyedik ház ellen, mintegy harmintz ölni távolságra volt. ” „Ez eránt a fönt irtt esztendőben die 3. Februári bémentek a helységbéliek a Méltósághos Gróff elejbe könyörögni, hogy engedje vissza az el rontatott korcsmát, de azt felelte nékiek: majd a Seggetekre rakatom én néktek a két korcsmát. Ebben megrémülvén a 81) BENCZIK 2002. 29
