Benczik Gyula et al.: Hodos és Kapornak története (Lendva, 2005)

Pivar Tomšič Ella: Erős vár a mi Istenünk

hagyva otthonát a jobb megélhetés és a vallásszabadság reményében, Somogy, Veszprém és Zala megyékbe menekült vagy költözött el.

A kivándorlás 1732 táján öltötte a legnagyobb méreteket. A török kiűzése után a nagy somogyi földbirtokok nem rendelkeztek elegendő munkaerővel, ezért a katolikus földesurak és szerzetesrendek kisebb részben a királyi Magyarország területéről, nagyobb részben németföldről hívtak be telepeseket, akiknek vallásszabadságot, templom- és iskolaépítés lehetőségét ígérték. A vallásszabadságát elveszített Őrségből már az árvaságot megelőző évtizedekben sokan szöktek vagy telepedtek ki a Somogy megyei Magyaratádra, Gigére, Inkére és Csurgóra, ahol virágzó egyházakat alapítottak, vagy a gyér számú protestáns falvak lakóit egészítették ki. A tótsági, főleg a szlovénajkú evangélikusok Somogy délnyugati részébe, Surdra, Sandra, Iharosberénybe, Porgószentkirályra mentek telepesnek. Göcsejben a török által kipusztított Barlahidán szlovén nyelvű evangélikus egyházat alapítottak.

A templomok elvétele után a megye a megszálló német zsoldosokat a falvakban szállásolta el, és a későbbi kihallgatásokon a jobbágyok, köztük Könye Ferenc és Ábrahám Ferenc Hódosról azt vallották, hogy a szökések oka a katonák súlyos szállási költségei, a nagy kivetett portió (adó), főleg pedig a templomuk elvétele, lelkészeik elűzetése. A pártosfalvi Prosznyák család urbáriumaiban szereplő, feltűnően nagy számú puszták összeírói gyakran megjegyzik, hogy a rájuk rótt katonai terhek és vallásszabadságuk elvesztése miatt szöknek a jobbágyok. Rosty 1733-ban jelzi a megye felé, miként „a mostani kinnt lévő Sigetvári Executor katonáknak hírit hallyák, előttük már elszöknek és a katonák csak a puszta házat találják”,33 és aggódva leszögezi, hogy ez a megye pusztulásához vezethet. Az adóösszeírásokból kitűnik, hogy 1734-1736 között Hodoson 17 jobbágytelek közül hat állt üresen, 1743-ban pedig újabb négy család szökött el a somogyi Sandra34. A török dúlások közt teljesen elnéptelenedett, pusztává vált falu betelepítésére 1745- ben Farkas Ferenc, Novák Mátyás, Novák Mihály és Novák Ádám Pápán szerződést írtak alá mezőszegedi Szegedi Ferenc földesúrral, miszerint az „a nevezetes pusztának minden némű proventusát reánk transferálván szabad irtásunk, szántásunk, vetésünk, kaszálásunk, linátiónak, kivéve a gyümölcs és makktermő fákat, lévén és mindennemű beneféciumiva szabadon élhessünk, tartozónk a földesurunknak áttalyéban minden esztendőben 300 forintokat két terminusokon letenni. Valyamigszabad akaratunk tarttya, holtig is itt lakhatunk..”3411 A sandiak kezdeményezésére az 1990-es évek elején a két falu és gyülekezete „az írásos dokumentumok és az öregektől hallott elmondások alapján” felvette a vallási és művelődési együttműködési kapcsolatot, mert Sandot újonnan a Hódosról és környékéről érkező evangélikusok népesítették be. A hagyomány szerint a hodosi anyaegyház társegyházából - Domonkosfáról, Gerőházáról, Kapornakról, Domaföldéről - Magyaratádon, Vésén, Liszón és Porrogon vetették meg a lábukat a Farkas, Sánca, Gál, Szép, Sebők, Kalmár, Tóth, Gerencsér, Orbán... protestáns családok, és még a 20. század elején is a leszármazottaikról néha hírt hoztak a Somogybán járó gerencsérek.35 A Sabjan, Ber-33-34) Orbán

34a) SAND, az önkormányzat jubiláns kiadványa, Sand 1995

35) Adatközlők: Kocán Lajos, Sebők József, id. Bacsics Ernő, Pocak Jolán (Domonkosfa), Kapornaki Gyula (Szombathely), Koltai Zoltán (Gerőháza), Vörös Kálmán (Szerdahely)

181