Bence Utrosa Gabriella: Egy kis makk története és más mesék (Lendva, 2003)

Sapkák és kislányok

- A sálat fölteszem, de a sapkát nem! - hangzott a durcás válasz.

Anya már egészen belefáradt a sok vitába, ezért nem erőltette tovább a dolgot. Látta, úgyis hiábavaló, így hát a két kislány végül is csak elment a boltba. A nagyobb melegen felöltözve, a kisebb ruháin pedig szinte átfújt a zord szél, amely egyre erősebb lett. Anikónak még kesztyűje sem volt. Már szinte megkékült és megdermedt a keze a hidegtől és vacogva szorította nővére kesztyűs kezét. Fázott a füle, az orra, a lába, és most már valóban sírhatnékja támadt, olyan igazi, fájó, a hideg okozta sírás fojtogatta a torkát.

Alig várták mindketten, hogy hazaérjenek. Nagyon átfáztak, nemcsak a kisebb, akinek még beszélni sem volt kedve és hosszú időbe telt, amíg édesanyja egy kis vérkeringést masszírozott átfázott kis testébe, de még a nagyobb is, pedig ő aztán jól felöltözött.

Aznap délután szokatlanul bágyadt volt Anikó, és még el is aludt, ami már nagyon régen nem fordult elő. Estefelé torokfájásra panaszkodott és a teát sem tudta lenyelni, éjjelre pedig végképp belázasodott. Forrón izzott a kis teste és a lázcsillapító semmilyen hatást sem váltott ki.

Egész éjjel nyugtalanul forgolódott kiságyában, hangosan fel-felsírt és értheteden szavakat mormolt. Édesanya ott virrasztott mellette és borogatta forró kis testét, de hiába, a láz nem csökkent. Reggel tüstént bevitték az egészségházba, onnét pedig a kórházba küldték őket.

A majdnem eszméletlen gyermekkel egy nővér azonnal elrohant, meg sem várva a hordágyat, míg egy másik hamarosan hozta a kislány ruháit, mondva, hogy felvitték az osztályra, egyelőre mást nem tud mondani, majd érdeklődjenek telefonon, azzal elsietett.

A kétségbeesett szülők még sokáig vártak, de mivel nem tehettek mást, hazamentek és óránként hívták a kórházat, de ott semmiféle információt sem kaptak kislányukról. Estefelé csak annyit mondott az ügyeletes orvos:- Várni kell, jelenleg mást nem mondhatok.