Göncz László: Olvadó jégcsapok - Pannónia könyvek (Pécs, 2003)
Nehéz esztendők
ségét. A fiatal tisztelendő úr előbb megérkezett, mint Lajos és István Korjak doktor visszaszállításából visszatértek. A beteg gyermeket meggyóntatta, megáldoztatta és szent kenetben részesítette. A környékbeli asszonyok mind egybegyűltek, és együtt imádkoztak a káplánnal. A beteg fiú is külső látszatra kicsit vidámabb lett, mosolygott keveset. Felülni ugyan nem bírt, de élénkebbé vált a tekintete. Miután a pap eltávozott, Lacika halkan, nehezen kimondott szavakkal édesapja iránt érdeklődött. Mariska nem akarta őt László ismeretlen történetével terhelni, ezért azt válaszolta neki, hogy átment csak a szomszédba. A gyermek még kétszer hívta az édesapját, majd hirtelen vörösre változott az arca és hörögni kezdett. Édesanyja erős borogatással próbálta enyhíteni fájdalmát és a lázat. Úgy látszott, hogy a pálinkás ruhadarab valamennyire enyhíti fájdalmát. Kis idő múlva azonban a fiú ismét sápadttá vált és behunyta kis szemeit. Nem szólt többet egy szót sem. Elaludt örökre. Dél volt, amikor Lászlót kiengedték. A harangszó hallatára gyorsítani próbálta lépéseit, azonban az éjszakai verés nyomai, a durvaságok következményei gátolták abban. Délelőtt nem bántalmazták ugyan, csak a bíró elé vezették, aki tüstént kiengedte. Mielőtt távozott volna, a bíró magyarul közölte vele, hogy a jövőben óvakodjon az ilyen esetektől. László szeretett volna tőle még kérdezni valamit, de már nem volt rá lehetősége. Megalázottan, szomorúan és agyongyötörtén távozott az egykori járásbíróság épületéből. Aggódott Lacika miatt, és folyton csak magát hibáztatta a gyermek állapotának esetleges rosszabbodásáért. A börtönben és a bíróságon átélt megalázottság érzete és a düh hamar elhagyta. Egy kis büszkeséget érzett magában, hogy mindez az egykori plébános miatt történt, aki László szemében a magyarságért vállalt küzdelem példaképe lett. A fájdalmakkal járó lépegetés ellenére viszonylag hamar átvonult a városon és nemsokára faluja határába érkezett. A harang kongatásából felismerte, hogy halott van a faluban, mégpedig férfi távozott el az élők sorából. A szíve összeszorult. Meg volt győződve, hogy az ő kisfia halt meg, és ő nem tudott neki segíteni. Nem tudott az este orvost hozatni, aki netán megakadályozhatta volna a halált. Hullottak a könnyei. A közeli ház előtt két ismerős ember ácsorgott. László, miután letörölte könnyeit, megkérdezte tőlük, ki halt meg a faluban. A férfiak először furcsán 82
